Tömegmészárlás egy texasi templomban

/ 2017.11.06., hétfő 08:30 /
Tömegmészárlás egy texasi templomban

Alig egy hónappal a Las Vegas-i tömeggyilkosság után ismét félárbócon az amerikai zászlók, az ország ismét gyászol.  Ezúttal egy texasi baptista templom híveit érték a halálos golyók. 26-an meghaltak, 20-an megsebesültek. A gyilkos nem kímélt sem gyereket, sem időset. A legfiatalabb áldozat 5, a legidősebb 72 éves volt.

A gyilkosság helyszíne, Sutherland Springs mindössze 400 lakosú mezőgazdasági település 50 kilométerre San Antoniótól. Összetartó, istenfélő közösség, mindenki ismeri és segíti egymást. A baptista templom több, mint az Isten háza, a település közösségi központja is. A köztiszteletnek örvendő lelkészre vezetőként tekintettek a helybeliek. A tiszteletes vasárnap éppen elutazott, nem tartózkodott templomában az ámokfutás idején, 14 éves lánya azonban az áldozatok között volt.

Fotó: MTI/EPA/R. Tomas Gonzalez

A merénylő vasárnap délelőtt 11 óra után lépett be a templomba talpig fekete kommandós öltözékben, golyóálló mellényben. Katonai típusú, félautomata fegyvereivel öt-tíz perc alatt végzett áldozataival. A település egyik fegyveres tagja utána eredt és autójával üldözte. Eddig nem derült ki, hogy ő ölte meg az ámokfutót, vagy az öngyilkos lett.

Devin Patrick Kelley

A gyilkos egy 26 éves fehér férfi, Devin Patrick Kelley katonai veterán, aki korábban az amerikai légierőnél szolgált Új-Mexikó államban. 2010-ben lépett be a hadseregbe. 2012-ben hadbíróság elé állították családon belüli erőszak miatt. Feleségét és kislányát ütötte, emiatt egyéves fogházra ítélték és leszerelték. Vagyis a büntetett előéletű Kelley a törvény értelmében nem tarthatott volna fegyvert, 2016-ban mégis simán vásárolt belőlük – újabb bizonyíték a kiskapukra, a törvények kijátszására, a laza háttérvizsgálatra. Egy héttel az ámokfutás előtt Kelley fegyverével dicsekedett a Facebookon.

A gyilkos San Antonio külvárosában lakott, a kis településhez semmi köze sem volt. Tettének okait, motivációit nem ismerjük.  

A hivatalos úton Japánban tartózkodó Donald Trump elnök gonosztettnek minősítette a tömeggyilkosságot és együttérzését fejezte ki a gyászoló családoknak. Az ország minden részéről áramlanak a részvétüzenetek. Mindenkit megrázott, hogy békés, imádkozó embereket mészároltak le – már az Isten háza sem szent.            

Amerikában az alkotmány második paragrafusa biztosítja a fegyverviselést; országszerte 310 millió fegyver van magánkézben. A szigorúbb fegyverkorlátozást sürgetők már a gyász óráiban is felemelték szavukat. „Hány embernek kell még meghalni, hogy fegyverkorlátozási törvényeket hozzunk? – fakadt ki például Stephen King regényíró.

Vasárnap este a helyiek a templom előtt gyűltek össze, hogy az áldozatokért imádkozzanak.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Elbűvölő Sanghaj Budapesten

A kínai csomózással és a bársonyhímzéssel is megismerkedhetnek az Elbűvölő Sanghaj programsorozat látogatói egy hétig. Fotó, festmény, design.

Ugyanúgy?

„Ahogy ma az állam már a Nemzeti Kommunikációs Hivatalon keresztül költséghatékony módon kezeli az állami hirdetéseket, ugyanúgy központosítani lehetne a kulturális mecenatúrára fordított pénzeszközöket”, nyilatkozta Szakács Árpád a Figyelőnek. A Médiaworks főszerkesztője a Magyar Időkben indított sorozatával a kulturális mecenatúrát, annak visszásságait vette célba, kritizálva, mi több, támadva a baloldali gondolatok előtt teret nyitó állami intézményvezetőket.

Itt a könyvhét mérlege: idén egy bájos fiatal írónő asztala előtt kígyózott hatalmas sor

Több mint egy évtizedig az ünnepi könyvhét megnyitója után fél órával megjelent a Vörösmarty téren Esterházy Péter; tíz perc múlva már jöttek és nem akartak elfogyni a dedikálásra váró olvasók. Helyben vagyunk – bólogatott a közönség, ki örömmel, ki fanyalogva. Idén egy bájos fiatal írónő asztala előtt kígyózott hatalmas sor. Részletek a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban.

Azt ígérik, jobb lesz a MÁV, mint az osztrák vasút

Az osztrák vasút Budapestre közlekedő vonatánál magasabb színvonalat ígér jövőre a MÁV a felújított vasútvonalakon, saját gyártású kocsijai fedélzetén. Részletek a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban.

„Putyin úgy fogja felhasználni a focivébét, ahogy Hitler tette az 1936-os olimpiával”

Kelet-ukrajnai háború, túlárazások, bosszúszomjas angol ultrák – néhány a 21. foci-vb-re vetülő árnyék közül. A nemzetközi politika nagyágyúi végül, a Krím annektálása ide vagy oda, nem maradnak távol a június 14-től kezdődő világbajnokságtól. Részletes háttér a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban.

Prőhle Gergely: Lovas István halálára

„A kemény fiúk szemében nyilván a végső lúzerség, hogy most mégis leírom: megrendít Lovas halála.” Prőhle Gergely írása a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban olvasható.

Jó-e, hogy a fociválogatottak tele vannak bevándorlókkal?

A nyugat-európai válogatottakban a lakosság átlagánál jóval több bevándorlógyökerű játékost láthatunk a most kezdődő focivébén. Ami általános megítélés szerint az integráció nagy sikere. A legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszból kiderül, valóban sikerről van-e szó?

„Budapest ma már a Wagner-szentélyt, Bayreuthot is megelőzi”

A Budapesti Wagner-napok kultuszhellyé avatta a Müpát, és sokak szerint Budapest ma már a Wagner-szentélyt, Bayreuthot is megelőzi. Idén a szerző legnehezebben megrendezhető operája, a Trisztán és Izolda a fesztivál új produkciója. Részletek a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban.