Kína és Tajvan: se veled, se nélküled

/ 2014.07.02., szerda 15:53 /

„Kis lépés Csang Cse-csünnek, nagy lépés a tajvani szárazföldi kapcsolatoknak” – fogalmazott kissé közhelyesen az Új Kína Hírügynökség azzal kapcsolatban, hogy a múlt héten a történelemben először látogatott miniszteri rangú népi kínai tisztviselő Tajvan szigetére. (A nacionalista kínai kormány 1949-ben hagyta el a szárazföldet és menekült Tajvanra, Pekingben közben kikiáltották a népi Kínát.) Csang a tajvani ügyekkel foglalkozó legmagasabb szintű pekingi vezető, s útja a „szakadár tartományba” valóban nagy jelentőségű, mert a Peking és Tajpej közötti egykori háborús viszony mára alapvetően megváltozott.

Minderről persze mifelénk kevesen tudnak: nemrég egy tajvani ismerősöm arra panaszkodott, hogy potenciális magyar és kelet-európai tárgyalópartnerei alig mernek szóba állni vele. Azt hiszik ugyanis, hogy tajvani ismeretségeik miatt a népi kínaiak megorrolnak rájuk. Pedig ma már egy tajvani partner nem akadálya, hanem éppen elősegítője lehet a kínai kapcsolatok építésének. Sőt Peking maga jár élen a tajvani szálak szorosabbra húzásában. Idén év elején tartották az első kormányközi megbeszélést, s egy éven belül akár csúcstalálkozóra is sor kerülhet.

Ehhez mindkét fél hozzáállásának meg kellett változnia. Tajvan 2008-ban olyan elnököt választott (majd szavazott meg újabb ciklusra), aki nyíltan a kínai kapcsolatok normalizálásával kampányolt. Peking pedig harcias retorika helyett inkább üzleti lehetőségekkel igyekszik magához édesgetni a szigetet. Megindult a légi és hajóforgalom a két oldal között, s egy sor megállapodás született a szabad kereskedelemről és a kölcsönös befektetésekről. Kína úgy gondolkodik: ha gazdaságilag magához köti Tajvant, akkor előbb-utóbb a politikai rendezésre (értsd: egyesítésre) is sor fog kerülni. A tajvani üzletemberek pedig úgy: nem maradhatnak ki a legnagyobb piac nyújtotta lehetőségekből, a problémákat meg majd oldják meg az unokák.

A nagy összeborulásba két tényező is bekavarhat. Az egyik geopolitikai jellegű. Tajvan, bár Washington diplomáciailag hivatalosan nem ismeri el, Amerika szövetségesének mondható. A csendes-óceáni ügyekben igencsak járatos MacArthur tábornok már az 1950-es években kijelentette, hogy Tajvan egy elsüllyeszthetetlen anyahajó – és Washington ekként is kezelte. Mostanában azonban az Egyesült Államok helyzete kissé kényelmetlen: egyrészt nem szívesen engedné át a Tajvan feletti befolyást Pekingnek, másrészt viszont kérdéses, hogy adott esetben érdemes lenne-e súlyos konfliktust vállalnia az ázsiai szuperhatalommal a Dunántúl nagyságú sziget miatt.

A másik zavaró tényező az, hogy Tajvan – a szárazföldi Kínával ellentétben – jól működő demokrácia, ahol a politikai és gazdasági elit nem hagyhatja figyelmen kívül a közvéleményt. A többség támogat egyfajta óvatos nyitást a szárazföldi Kína felé, de nincs olyan komoly politikai erő, amely szeretne gyorsan visszatérni az anyaország kebelére. Olyanok azonban jócskán akadnak, akik félnek a kínai függés erősödésétől, s Tajvan önállóságának hívei. Ez utóbbiak idén tavasszal súlyos belpolitikai válságot okoztak Tajpejben, amikor három hétre megszállták a törvényhozás épületét, tiltakozva egy befektetési egyezmény ellen. A kínai biznisz hasznából sokan részesülnek ugyan, de arról, hogy saját sorsáról maga döntsön, csak kevés tajvani kíván lemondani. Peking új politikája éppen ezért arra irányul, hogy megnyerje magának a tajvani közvéleményt, s még a Kína-ellenes ellenzéki párt felé is gesztusokat tesz, elkerülendő, hogy egy tajvani kormányváltás esetén újra elmérgesedjen a viszony.

Az egyesítésre törekvő Kína dilemmája az, hogy ha túl puha, akkor a szigetlakók semmilyen engedménnyel nem viszonozzák a kínai piacnyitást, és a világ végezetéig elhalasztják a sziget helyzetének rendezését; ha viszont túl kemény, az még erősebb Kína-ellenes indulatokat szül. A helyzet tehát a következő: Amerika érdeke, hogy Tajvan az érdekszférájában maradjon, de ódzkodik a konfliktusoktól. A tajvaniak pedig szeretnének részesedni a kínai haszonból, de úgy, hogy közben megőrizzék a sziget politikai függetlenségét.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.