valasz.hu/vilag/egyenjogusag-norvegiaban-a-noknek-is-bevezetik-a-sorkotelezettseget-105431

http://valasz.hu/vilag/egyenjogusag-norvegiaban-a-noknek-is-bevezetik-a-sorkotelezettseget-105431

Első az üzlet

/ 2014.10.15., szerda 15:22 /

A hongkongi fiatalok hetek óta tartó megmozdulásai csak addig élveztek bizonyos mértékű tömegtámogatást, amíg a tüntetések nem akadályozták a városállamban szokásos üzletmenetet. Csökkentek a bevételek, így lassan elfogynak a forradalmárok is.

Hongkong utoljára 1997-ben, az anyaországhoz való visszatérés idején szerepelt annyit a hírekben, mint az elmúlt hetekben. Bár Peking akkor megígérte, hogy az „egy ország, két rendszer” elvnek megfelelően ötven évig nem nyúl Hongkong társadalmi-gazdasági berendezkedéséhez, emellett a kül- és hadügyeket leszámítva széles körű autonómiát ad a városnak, akkoriban sokan aggódtak a volt gyarmat jövőjéért. A hongkongi választásokat szabályozó idén nyári új kínai törvény elfogadásával az aggódók beigazolódni látták félelmeiket, különösen, miután a törvény elleni első jelentősebb utcai megmozdulást a rendőrség megpróbálta feloszlatni. Peking végleg begyűri maga alá Hongkongot – kongatták sokan a vészharangot. A diktatórikus Góliát és a demokrata Dávidok – jóarcú, fegyelmezett, békés diákok – küzdelme könnyen befogadható és átélhető volt a nyugati közvélemény számára is, így egy választási részletszabályból világra szóló ügy lett.

Demokrácia, jogállam, szabadság

Egy közkeletű megfogalmazás szerint a szárazföldi Kínán kívüli kínai területek közül Tajvanon van demokrácia és szabadság, de nincs jogállam; Szingapúrban van demokrácia és jogállam, de nincs szabadság; Hongkongban pedig van szabadság és jogállam, de nincs demokrácia. Ez utóbbi azt jelenti, hogy míg Hongkong lakosai rendelkeznek a szólás és a gyülekezés szabadságával, legfontosabb vezetőik megválasztásába nem szólhatnak bele. A kormányzót 1997-ig a brit uralkodó nevezte ki, azóta pedig egy olyan hongkongi testület választja, amely egyértelműen Peking iránymutatásait követi. A pekingi törvényhozás által elfogadott idei változtatások tulajdonképpen előrelépést hoztak: ezek szerint 2017-től már a város lakosai maguk választhatják meg vezetőjüket, igaz, csak azon két-három jelölt közül, akiket egy kínai befolyás alatt álló testület jóváhagy. Peking és a tüntetések ellenzői szerint ebben az új rendszerben biztosítva lesz, hogy a kormányzó a hongkongiak érdekeit tartsa szem előtt, hiszen mindegy, ki jelölte, újraválasztani csak a választópolgárok tudják. Vagyis Hongkongnak történelme során először olyan vezetője lesz, aki felelősséggel tartozik a város lakosságának – ez még persze nem maga a bázisdemokratikus mennyország, de mégiscsak eredmény.

A tiltakozók szerint azonban ez nem elég, mert a hongkongiaknak rendelkezniük kellene a szabad jelölés jogával is. Ez az, amiben minden demonstráló egyetért, a további követelésekről azonban a meglehetősen tarka ellenzéki táboron belül éles viták folynak. Az idősebb emberjogi aktivistákból álló Occupy Central mozgalom ennél nem lépne tovább, a radikálisabb diákcsoportosulások viszont a jelenlegi vezető azonnali távozását követelik, egyéb engedményekkel együtt. A kínai vezetés minderről hallani sem akar, nem is csak Hongkong miatt, hanem mert az engedmény veszélyes precedenst jelentene más kínai területek számára is. A pekingi propagandagépezet – néhány napnyi zavart hallgatás után – csúcsra járatódott: a Hongkongból érkező híreket cenzúrázták, az interneten a mozgalommal kapcsolatos keresőszavakat letiltották, az illetékes elvtársak pedig nem győzték hangsúlyozni, hogy a hongkongi civilek valójában külföldi érdekek fizetett képviselői. A kínai tévéből nem hiányoztak a szabad mozgásukban – és az üzletelésben, ami Hongkongban mindennek a lényege – akadályozott járókelőkkel, boltosokkal, sofőrökkel készített riportok sem, akik a pokolba kívánták az egész térfoglalósdit. Magában Hongkongban is kezdettől fogva vannak ellenzői a demonstrációknak, ők magukat csendes többségnek nevezik, míg ellenfeleik Peking ügynökeinek tartják őket.

Occupy bármit

Az nagy biztonsággal kijelenthető, hogy bár a külföldi média látványosan drukkolt ennek, a hétmilliós hongkongi népesség nem állt egy emberként az „esernyős forradalmároknak” nevezett tüntetők pártjára. A felmérések azt mutatják, hogy az akciók megítélésében a közvélemény megosztott. Természetesen a többség „több demokráciát” akar, akármi legyen is az, így elvben támogatja a diákokat; ám ezt lehetőleg úgy szeretnék elérni, hogy a szabadságharc közben is el tudjanak jutni a munkahelyükre, és éjszaka ne forradalmároskodjanak hangosan az ablakuk alatt lelkes fiatalok. A tüntetők módszere is az igazi tömegtámogatottság hiányára utal: a fiatalok összesen három közlekedési csomópontra koncentráltak, amelyek blokád alá vonásával viszonylag kevés emberrel sikerült súlyos fennakadásokat okozni az amúgy is túlzsúfolt város életében.

Bekerítés és szétfejlődés

Megjelentek ellentüntetők is, akik kisebb csetepatékba keveredtek az aktivistákkal. Az utóbbiak szerint az előbbieknek a kommunisták fizettek, hogy megzavarják a békés mozgalmukat, még a pontos provokátortarifát is sokan tudni vélték. Az előbbiek szerint az utóbbiak zavarták a rendes emberek mindennapi életét. Mindenesetre a feszült helyzetekben megmutatkoztak a szervezetlenség hátrányai: a tüntetőknek csak önjelölt vezetőik voltak, akikre a tömeg hol hallgatott, hol nem, így a konfliktusokat nem tudták hatékonyan kezelni. Állandósultak a viták, hogy tárgyaljanak-e a kormányzattal vagy ne, menjenek vagy maradjanak, elfoglaljanak-e még ezt meg azt, vagy inkább ne. Sokan a demokrácia hiányát tették szóvá a demokratikus mozgalmon belül: az akciókat így-úgy irányító népvezéreket senki nem választotta meg semmire. Ahogy telt az idő, úgy szaporodtak az összeütközések: a tüntetések első hete a kínai nemzeti ünnep időszakára esett, e napokban a város amúgy is csak félgőzzel működött. Ahogy azonban a Kínában csak „aranyhétnek” nevezett időszak véget ért, és sok százezer ember tapasztalta, hogy a buszok kerülő úton járnak, a metrónál pedig ötszáz méteres sorok állnak, a diákok ellen fordultak, akik olyasmit követeltek, amiről biztosan tudta mindenki, hogy teljesen irreális. Lapzártánkkor már csak néhányan tartottak ki a barikádokon, a diákvezetők pedig azon veszekedtek a város irányítóval, hogy előbb tárgyaljanak, és utána vonuljanak vissza az utcáról, vagy előtte menjenek haza, és utána tárgyaljanak. Az ilyen technikai jellegű huzavona mindig minden népmozgalom halála.

Az esernyős forradalom természetesen nem elsősorban Hongkong miatt érdekes, hanem általánosabb kérdések miatt. Hogyan képes az autokratikus népköztársaság kezelni azt, hogy saját kebelén belül létezik a szabadságnak egy kis szigete – amelyet egyébként érdeke fenntartania, mert az aranytojást tojó tyúkot Kínában sem szokás levágni. Hogyan képes egy szabadsághoz szokott, országnyi méretű város megemészteni, hogy a világ egyik utolsó kommunista – vagy legalábbis magát annak nevező – diktatúrájának része lett? És egy politikai rendszertől független kérdés: hogyan tud újra együtt élni ugyanannak a népnek két csoportja, amelyeket a történelem hosszú időre elválasztott egymástól? Ezek a kérdések természetesen egyszerre jelennek meg minden hongkongi–kínai konfliktusban. Sok hongkongi arra panaszkodik, hogy Peking szép fokozatosan elveszegeti a kis szabadságokat: itt egy furcsa főszerkesztőcsere, ott egy kis tananyagátírás, amott némi lényegtelennek tűnő törvénymódosítás, és máris szűkebb keretek között élnek a volt gyarmatlakók, mint korábban. Ezt fokozza a kommunistákkal szemben eleve meglévő gyanakvás – a város lakossága jelentős részben olyanokból áll, akik annak idején a népi demokrácia elől menekültek a brit területre. Nem elhanyagolhatók az új keletű ellenérzések a szárazföldi kínaiakkal szemben, akik közül évi tizenkétmillióan látogatnak el Hongongba: ők állítólag összeszemetelik az utcákat, túlterhelik az egészségügyi rendszert – olyannyira, hogy rendelettel kellett korlátozni a hongkongi kórházakban szülő szárazföldi anyukák számát –, felvásárolják a Kínában csak gyanús minőségben kapható érzékeny árukat, például a babatápszereket.

Ugyanakkor Hongkongban nincs fontosabb dolog, mint az üzlet, s a politikát és a közvéleményt is ez befolyásolja a leginkább. Anyagilag a város sokat nyert a Kínához való visszatéréssel, soha annyi pénz nem áramlott még a városba, mint azóta – a politikai nézeteltérések Pekinggel azonban bezavarhatnak a bizniszbe. Nem véletlen, hogy a tüntetések akkor kezdtek kifulladni, amikor már a kereskedelem és a szolgáltatások normális működését akadályozták. Mindenki szereti az idealista tinédzsereket, de a bevételeket még jobban, márpedig azok apadásnak indultak a főutak lezárása miatt.

Kérdéses a külföld szerepe: kínai félelmek szerint az USA egyfajta bekerítő stratégiát alkalmaz velük szemben, igyekezve megújítani a Japán–Dél-Korea–Tajvan–Fülöp-szigetek szövetségi rendszert, bekapcsolva Vietnamot és a térség más országait is, ezzel Kínát beszorítva a szárazföldre. Ebbe a stratégiába jól illik egy kis feszültség a politikailag és gazdaságilag Kínának kiemelten fontos Hongkongban, amely a Pekinghez éppen nagy léptekkel közeledő Tajvant is elriaszthatja és visszalökheti a Nyugat karjaiba.

Ebben az olvasatban – amelynek helyességét bizonyítani természetesen nem lehet – a hongkongi utcán táborozó fiatalok egy nagyobb geopolitikai játszma részesei, anélkül, hogy tudnának róla.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.