Egy gyerek nem gyerek?

/ 2013.12.11., szerda 16:54 /

Véget ért az "egy gyerek politika" időszaka Kínában. Valójában a születésszabályozási rendszer teljes eltörlése felé a mostani változások csak kis lépést jelentenek, melyet a közelgő demográfiai válság tett szükségessé. Japán és Dél-Korea is hasonló problémákkal küzd, pedig itt a kormány nem korlátozza, hanem ösztönzi a gyerekvállalást.

Kuan-jin, a termékenység istennője minden bizonnyal örül a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága döntésének, mely szerint ezentúl azok a házastársak, akik közül legalább az egyik fél egyke volt, két gyereket is vállalhatnak. A Hszi Csin-ping államelnök-pártfőtitkár nevével fémjelzett új kínai vezetés határozatának egyértelmű nyertesei még a pelenka- és tápszergyárak, a gyerek nemét száz százalékban garantáló csodaszerek forgalmazói és a jövendőmondók. De jól jár az egész kínai gazdaság: a több gyerek rövid távon több fogyasztót, hosszú távon több munkás kezet vagy kreatív agyat jelent.

Sokan azonban azt mondják: a változás túl későn jött, és nem elég radikális. Bár külföldön "egy gyerek politikának" nevezik az 1970-es évek végén meghirdetett születésszabályozási programot, a valóságban a kínai házaspárok kétharmada eddig is legalább két gyereket vállalhatott - a városokban csak egy gyerekük lehet, de a vidékieknél kettő is, ha az első fogyatékosra vagy lányra sikeredett, valamint a nemzeti kisebbségekre enyhébb szabályok vonatkoznak -, s az új rendelkezés csak némileg bővíti ezt a kört. Becslések szerint a közeljövőben az eddigi évi 16 milliónálegy-két millióval több gyerek látja majd meg a napvilágot - ez nem elhanyagolható szám, de Kína demográfiai problémáit nem lesz képes megoldani.

Az '50-60-as évek baby boomjának nemzedéke mostanában kezdett nyugdíjba vonulni, s az utánuk következők nem tudják pótolni őket. Az aktív és inaktív korban lévő kínaiak aránya harminc évig folyamatosan javult - éppen ez volt a kínai reformkorszak sikereinek egyik oka -, de ez a folyamat tavaly megfordult; a következő években nőni fog az inaktívak - különösen az idősek - száma, és alig másfél évtized múlva a ma még fiatal Kínában magasabb lesz a nyugdíjasok aránya, mint az Egyesült Államokban. Ugyanekkor - bár ez önmagában nem tragédia - az össznépesség is csökkenésnek indul, és Kína helyett India lesz a világ legnépesebb országa.

A kínai társadalom tehát elöregszik, méghozzá jóval azelőtt, hogy igazán jómódúvá válna s tisztességes nyugdíjrendszer épülne ki. A mostanában nyugdíjba menő tízmilliókat éppen azoknak a gyerekeknek kellene eltartaniuk, akik a születésszabályozás bevezetése óta nem jöttek világra - ezért a családonkénti egy-két gyerekre óriási közvetlen teher hárul. Mindemellett a nemek aránya is felborult: Kínában 100 lány újszülöttre 118 fiú jut, s 2020-ban már 30 millió házasuló korban lévő férfinak nem jut majd feleség, így gyerekeik sem lesznek.

Mindezen a várhatóan megszülető évi néhány millió pluszgyerek nem fog változtatni, ráadásul a Hszi Csin-ping-bébik hatása a munkaerőpiacon csak húsz év múlva jelenik meg. A legfontosabb kérdés azonban az, hogy megszületnek-e egyáltalán a második gyerekek. Kína sok területén - különösen a fejlett nagyvárosokban - már annyi gyerek sem jön világra, amennyit engedélyeznek. A városi középosztály számos tagja nem akar gyereket, ami anyagi szempontból érthető is: egy gyerek felnevelése Kínában, ahol gyakorlatilag mind az oktatás, mind az egészségügy fizetős, veszteséges biznisz. Abszurd módon míg egyes kínai vidékeken erőszakkal tartatják be a szülési kvótákat, Sanghaj előkelő negyedeiben már megjelentek a gyerekvállalásra ösztönző plakátok. A második gyereket lehetővé tévő új politika éppen azokat a városlakókat érinti leginkább, akik közül sokan az első gyerek megszülésével és felnevelésével sem hajlandók bajlódni.

Ahogy mondani szokták, a kapitalizmus a legjobb fogamzásgátló, s ez Kína fejlettebb területeire mindenképpen igaz - ezért sokan megkérdőjelezik, hogy a születésszabályozási politikának volt-e egyáltalán értelme. A kétkedők szerint ugyanis a termékenységi ráta akkor is zuhant volna, ha a túlnépesedés problémáját a bürokraták helyett a gazdasági fejlődésre bízzák.

Az ő véleményüket megerősítik a Japánban és Dél-Koreában már lezajlott folyamatok. Japánban is a második világháború utáni évtizedekben született a legtöbb gyerek, de ahogy a gazdaság fejlődött, a gazdagodó szigetlakók egyre kevesebb gyereket neveltek, miközben a várható élettartam a világon a legmagasabbá vált. A japán népesség 2008-ban volt a csúcson 128 millió fővel, azóta zuhan: a következő évtizedekben évente egymillióval kevesebb japán lesz.

Ennél is nagyobb gond az elöregedés: ma a lakosság 24 százaléka van nyugdíjas korban, s ez az arány egy nemzedéken belül megduplázódhat. A fiatalok jelentős részének pedig eszébe se jut megházasodni és utódot nemzeni. Még a japán szociológusok sem tudják pontosan a jelenség okát, de legtöbben a házassággal járó anyagi következményekre, a kényelemszeretetre, a hosszú munkaidőre és a munkahelyi stresszre vezetik vissza a befelé fordulást. Sokan felnőtté válva is a szüleikkel élnek, az ellenkező nem képviselőivel legfeljebb az interneten érintkeznek. Ennek következtében a termékenységi ráta a világon az egyik legalacsonyabb: ez az a mutató, amelyben még Magyarország is megelőzi Japánt, ha nem is sokkal. Pedig a kormányok mindent megtesznek, hogy ösztönözzék a gyerekvállalást: a szülők többletjuttatásokat kapnak, ám ez mindeddig nem keltette fel a fiatalok érdeklődését a másik nem iránt.

Hasonló a helyzet Dél-Koreában,azzal a különbséggel, hogy itt még Japánnál is alacsonyabb a szülési kedv. A népesség nemsokára tetőzik, az elöregedés már elindult, a gyerekek pedig - hiába a bőkezű állami programok - csak nem akarnak megszületni. Miközben tehát Kelet-Ázsia a világ egyik gazdasági központjává vált, elérte a jómódú országok végzete: a polgárok nem érzik szükségesnek, hogy jólétüket gyerekvállalással tegyék kockára. Így viszont nem biztos, hogy lesz, aki néhány évtized múlva is működteti e hatalmas gazdaságokat és eltartja a nyugdíjasok százmillióit. Különösen Kína esetében kérdéses, hogy eljut-e az ország olyan technológiai szintre, amelynél már mindegy, hogy dolgozik-e valaki - ha nem, az könnyen a világgazdaság mai motorjának lefulladásához vezethet.



Furkósbot és mézesmadzag

Az 1949-ben kikiáltott Kínai Népköztársaság első két évtizedében Mao Ce-tung politikája azon alapult, hogy minél nagyobb a népesség, annál erősebb az ország, így az állam ösztönözte a gyerekvállalást. Ennek, illetve a korábbiakhoz képest békésebb körülményeknek köszönhetően az '50 és '60-as években egy házaspárra átlagosan öt-hat gyerek jutott, s Kína népessége 1950-1980 között megduplázódott. A gyors növekedést nem tudta ellensúlyozni a gazdaság modernizációja, így az életszínvonal alig emelkedett, és túlnépesedési válság volt kialakulóban. Az állam az 1970-es évek elején kapott észbe, amikor propagandakampányokkal és a hagyományos kínai gyógyászat eszközei helyett modernebb fogamzásgátlók elérhetővé tételével sikerült is egy évtized alatt a felére csökkenteni a termékenységi rátát.

Ám ez nem volt elég: 1979-ben meghirdették a ma is érvényben lévő születésszabályozási programot. A 2000-es években minden tartományban bevezették, hogy ha mindkét szülő egyke, akkor két gyereket is vállalhatnak. A mostani lépés e kedvezmény kiterjesztése.

A program elsősorban az anyagi motivációra épít. Ha kvótán felüli gyerek születik, bírságot kell fizetni, a család kiesik az ingyenes ellátásokból, a szülők munkahelyi juttatásai, előmeneteli esélyei csökkennek. A szabályozást betartó családok viszont extra juttatásokban részesülnek. Becslések szerint 300 és 400 millió gyerek megszületését akadályozták meg 1979 óta. A születésszabályozással kapcsolatos adatok - így az abortuszstatisztikák - Kínában államtitoknak számítanak. Csak becslések vannak, melyek szerint Kínában évente 13 millió abortuszt végeznek, és a kínai nők 55 százalékának volt már művi vetélése. 1971 óta 336 millió abortuszt és 196 millió sterilizációt végeztek, továbbá 403 millió fogamzásgátló eszköz beültetésére került sor. Hogy e beavatkozásokból mennyi történt kényszer hatására, azt megbecsülni sem lehet. Mindennek következtében a termékenységi ráta 1,54-re csökkent. Ez jóval alacsonyabb a természetes reprodukcióhoz szükséges 2,1-nél.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.