Akik köszönik Putyin agresszióját

/ 2018.04.12., csütörtök 09:00 /
Akik köszönik Putyin agresszióját

Lettország az idén lesz 100 éves, de a világ nem csak emiatt figyel rá – meg az egész Baltikumra –, hanem a nagy szomszéd Oroszország miatt is. Hogyan segített Vlagyimir Putyin abban, hogy megszülessen az egyik legöntudatosabb NATO-nemzet? A friss Heti Válasz helyszíni riportjából kiderül.

Az elmúlt négy évben több mint 250 százalékos hadikiadás-növelés. Bevallottan a Krím elcsatolásakor szerzett tanulságok miatt. Lettország – hasonlóan a másik két balti államhoz – minden tőle telhetőt megtesz, hogy ne jusson Ukrajna sorsára. Ebben a NATO is támogatja, amely tavaly óta hat szövetséges nemzet több mint 1100 katonáját állomásoztatja a volt szovjet tagköztársaságban (mely kifejezést a lapunknak nyilatkozó lett külügyminiszter kikérte magának).

Rajta kívül riportunkban találkozhatnak spanyol katonákkal, a lett haderő és a nemzeti gárda parancsnokával, az ország volt elnökével, aki bevezette hazáját az EU-ba és a NATO-ba (és Putyinról is mesél), továbbá az orosz információs hadviselés ellen létrehozott, rigai központú NATO-szerv, a StratCom igazgatójával. Vajon mennyire tartanak a nagy szomszédtól?

 

 

 

 

Részletek a Heti Válasz április 12-i számában. Lapunk elektronikusan is megvásárolható a Digitalstandon.

Rosta

Dévényi István

Találkozunk 2016-ban!

Új kormány – oktatáspolitikai fordulat jön?

Ha valóban a jegybanki ajánlások alapján kezd bele a kormány a versenyképesség javításába, akkor az oktatásban át kell állítani a váltókat. Részletes háttér a Heti Válaszban.

Miért fideszes a falu? – A választási adatok mögé néztünk

A kormánypárt elsősorban falun mozgósított, a községekben élők szavazataival nyerte meg a választásokat – hallhattuk az elmúlt napokban. De tényleg igaz ez? Miként húzhatták be a romák tömegeinek voksait is? Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Mihez kezd a Fidesz a Budapest nevű ellenzéki szigettel?

A választás nyilvánvalóvá tette: a Fidesz messze nem olyan népszerű a fővárosban, mint az ország többi részén. Újra napirendre kerülhet az önkormányzati rendszer átalakításának kérdése, de a kormány számára tökéletes megoldás nem látszik. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.