Aki irodalommá tette az újságírást – Tom Wolfe emlékére

/ 2018.05.16., szerda 09:22 /

Nyolcvannyolc éves korában New Yorkban elhunyt Tom Wolfe, a XX. századi amerikai irodalom egyik meghatározó alakja, aki újságíróként, esszéistaként, később regényíróként egyaránt eredetit alkotott. Az amerikai társadalom visszásságait, a korrupciót, a hatalomvágyat, a mindenáron való felemelkedést tűzte szellemesen tollhegyre.

Wolfe stílusművész volt. A konzervatív ikon, William Buckley szerint senki sem tudta a szavakat olyan bravúrosan használni, mint ő.

Tom Wolfe újságíróként kezdte pályafutását, neves lapoknak dolgozott. Úttörője volt a 60-as, 70-es években induló „új újságírásnak” (The New Journalism), aminek alapját a nagy terjedelmű és mélységű riportok képezték, melyben a szerző hosszú ideig kísérte interjúalanyát, hogy életét minél jobban megismerje. Wolfe riportjai esszéi magaslatokra törtek; ilyen tudósítássorozatból indult egyik legnagyobb feltűnést kiváltó kötete, a Kandírozott mandarinzselészínű áramvonal. (Bartos Tibor remek magyar fordításában magyarul is olvasható.)

A Ken Kesey íróval közös kaliforniai utazások élménye alkalmat adott Wolfe-nak arra, hogy a 60-70 évek hippi korszakáról, ellenkultúrájáról rajzoljon szatirikus képet.

Tom Wolfe vendégelőadáson a New York-i Fordham Egyetemen 2005-ben

Fotó: Europress/AFP/Getty/Evan Agostini

Wolfe sokáig vallotta, hogy a szépirodalmat kiszorította a non-fiction és az újságírás. Ezért is tűnt meglepetésnek, amikor a regényírás felé fordult. Első regényét, a Hiúságok máglyáját részletekben közölte a Rolling Stone magazin. Amikor 1987-ben könyvben is megjelent, rögtön bestseller lett. A hatalomra, pénzre, társadalmi státuszra törekvő New York-i gazdagokat mutatja be maró gúnnyal.

A Talpig férfi című munkája is átütő siker lett, mely az amerikai délen, Atlantában játszódik, és egy futballsztárból milliomos ingatlanbefektetővé vált férfi felemelkedését és bukását állítja középpontba. Sok vitát okozott az Én, Charlotte Simon című története is, mely az amerikai egyetemi élet visszásságait, ürességét ábrázolja egy ártatlan, fiatal lány szemszögéből. Utolsó regénye, a Vérzivatar Miami kozmopolita világát tárta fel.

Tom Wolfe megosztotta a kritikusokat. Egyesek Zola, Dickens, Dreiser kései utódát vélték felfedezni, mások csak egy ügyes újságírót látták benne.

2012-ben Tom Wolfe San Franciscóban járt író-olvasó találkozón. Sziporkázott, akár az amerikai társadalomról, akár a politikáról, akár az irodalmi életről, John Updike-kal vagy Norman Mailerrel folytatott vitáiról beszélt. Nagy műveltségű, széles látókörű, kiváló humorú emberrel találkozhatott a közönség. Olyan íróval, amilyenből egyre kevesebben vannak köztünk.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Akiket az állam jól kimentett

A devizahitelezés tekervényes történetében vajon új fejezetet nyit az Európai Bíróság főtanácsnokának minapi indítványa?

A falu, ahol az LMP-s jelölt megsemmisítette a fideszest

A Zemplén egyik kis falujában, Komlóskán április 8-án előállították az egész ország egyik legfurcsább választási eredményét: egyéniben az összes érvényes szavazat 62 százalékát az LMP-s jelölt vitte, a fideszes alig látszott. Hogy lehetséges ez? Miért rontott rájuk Lázár János az időközi választási kampányban? Miért fideszesek az aprófalvak a dacos mintafalu polgármestere szerint? Riport a Heti Válasz csütörtöki számában!

Brüsszel most tényleg büntet? – Navracsics Tibor válaszol

Navracsics Tibor szerint a 2019-es európai parlamenti választáson minden országban közös lesz a téma: a migráció. Az oktatásért és kultúráért felelős uniós biztost az EU-költségvetés hazánkat is célzó szankcióiról és Manfred Weber néppárti frakcióvezető Fidesz-kizárással fenyegető szavairól is kérdeztük. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban. 

Circus Maximus – a cirkuszművészet felől jön az új kulturális államtitkár

Vannak, akik kifejezetten örülnek Fekete Péter kulturális államtitkárrá történő kinevezésének, egyesek agilisnak, mások törtetőnek-törekvőnek nevezik. Nem tudni, milyen tervekkel érkezik a kulturális életbe a cirkuszigazgató, de a vele kapcsolatos várakozás inkább bizakodó. Az új államtitkár portréja a friss Heti Válaszban.