Gazdaság

A görögök azt hitték, megúszták, de még nem

/ 2015.06.24., szerda 10:40 /
A görögök azt hitték, megúszták, de még nem

Mindenki fellélegzett, amikor az európai vezetők elfogadhatónak találták a görög kormány legutóbbi reformcsomagját. Csak éppen arról nem beszélt senki, hogy a görögöknek a hónap végén nem Európának kell fizetniük, hanem a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF). Akik szerint viszont gyenge a görög terv.

A szokás szerint az utolsó pillanatban megtalált kompromisszum utáni általános megkönnyebbülés minden más hangot elnyomott. Úgy tűnt, már csak a szokásos aprómunka van hátra: némi egyeztetés, formába öntés, apróbb fennmaradt vitakérdések kisimítása, ünnepélyes bejelentés és mehet a pénz a görögöknek.

Német lapértesülések szerint viszont az európai vezetők  annyira szerették volna, hogy megszülessék a megállapodás, hogy egyszerűen elfelejtettek egyeztetni az IMF-fel, amelyik pedig ugyanúgy hitelezője Görögországnak. Sőt, a leginkább fenyegető június végén lejáró tartozást Athén éppen az IMF-nek kellene visszafizesse.

Brüsszelben el se tudták képzelni, hogy ami nekik már jó, az esetleg nem elég a Valutaalapnak. Pedig így van. Egyrészt az IMF nem tartja elég konkrétnak a görög ígéreteket, másrészt – ami a Valutaalap állandó szívfájdalma – a görögök inkább a bevételnöveléssel operálnának, nem pedig a kiadások csökkentésével. Valóban, az adóemelések nagyobb súllyal szerepelnek a tervben, mint a nyugdíjkorhatár távoli emelése.

A Süddeutsche Zeitung szerint az IMF kötözködését viszont az EU-ban nem értik, úgy veszik, mintha az IMF nem lenne érdekelt egy megállapodásban.

A görög miniszterelnök ma megy Brüsszelbe, ahol találkozik az IMF vezetőjével is, hogy őt is meggyőzze. A fentiek ellenére azért még mindig az a valószínűbb forgatókönyv, hogy ez sikerül neki, és a görögök végül megint elkerülik a csődöt és minden mehet tovább - egészen a legközelebbi válságig.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.