valasz.hu/ujhullam/ez-volt-wichman-tamas-kocsmajanak-titka-129015

http://valasz.hu/ujhullam/ez-volt-wichman-tamas-kocsmajanak-titka-129015

Ez volt Wichman Tamás kocsmájának titka

„A vendégkör volt az élesztő”

/ 2018.07.09., hétfő 18:30 /
Ez volt Wichman Tamás kocsmájának titka

Nemsokára bezár a főváros egyik kultikus kocsmája. Az egykori kenus legenda, Wichmann Tamás Kazinczy utcai italozója körül Európa egyik leghíresebb bulinegyede épült fel, odabenn semmi sem változott a nyolcvanas évek óta. És épp ez volt a titka.

– Tényleg azért zárja be a kocsmát, mert elfáradt?

– Igen. Húsz év élsport és harminckét év vendéglátás van mögöttem. Ez ötvenkét év kemény munka, fizikailag és idegileg is. Elfáradtam, és az egészségem is megsínylette. Napi 4-5 óra pultban állás után belenyilall a fájdalom a combomba, a derekamba. Most üt vissza a gyerekkori sérülésem – elgázolt egy autó, és összetört a medencecsontom –, és nem akarok belerokkanni a munkába. Még két-három hétig nyitva vagyunk, de lehet, hogy addig sem.

– A vendéglátás is van olyan megterhelő, mint az élsport?

– Bevásárlás, takarítás, papírmunka, standolás, mindennapos éjszakázás – ez is nagy kitartást igényel. Főleg úgy, hogy a legtöbb este tele volt a kocsma. Voltak idők, amikor ide járt a fél város. Innen indult az este, majd itt ért véget egy rántott húsos szendviccsel.

– Keserű a búcsú, vagy a jóleső munka örömével zárja be a boltot?

– Büszke vagyok. Van, aki Németországból jön haza a búcsúbulira, az imént meg egy angolszász fiatalember szólított le, hogy 22 éve olyan jól érezte itt magát, hogy máig emlékszik arra az estére. Valamit talán jól csináltam.

– Sör, folyó bor, néhány kommersz rövidital, ropi, rántott húsos szendvics. Nincs darts, biliárdasztal, csak pár egyszerű szék és asztal. Mitől vált mégis kultikus hellyé a kocsma?

– A vendégek tették azzá. Hiába van tíz marék lisztem, abból nem lesz kenyér élesztő nélkül. Itt a vendégkör volt az élesztő. Mindenhol lehet sört kapni, széken ülni, semmi különlegeset nem csináltam. Ami talán más, hogy itt az emberi beszélgetésé a főszerep. Nem szól a rádió, nincs zene, illetve van, ha én vagy egy kollégám dalra fakadunk. Nincs tévé, pedig ma már mindenhol orrba-szájba megy a foci. Itt az emberek egymásra figyelnek, a kocsmáros pedig kimegy közéjük, hozzájuk szól. Ebből élmény lesz, az élményből emlék, az emlékből kötődés.

– A foci-vb alatt sem lehet meccset nézni? Ezt ma már jóformán egyetlen vendéglátóhely sem engedheti meg magának.

– Tavalyelőtt az Eb-n és az olimpián én is próbálkoztam vele. Befizettem a jogdíjat, kitettem a tévét, de nem volt rá igény. Aki arra kíváncsi, elmegy olyan helyre, ahol nagy kivetítő van és sok emberrel tud együtt drukkolni. Ide azért jönnek a vendégek, hogy egymásra figyeljenek.

– A fiatalok is? Előttük már itt is ott van az okostelefon az asztalon.

– Van olyan, hogy ülnek egymást mellett, és a telefont nyomkodják. Nekem nincs ezzel bajom. Lehet, hogy éppen idehívják a barátaikat. Én ezt a világot már nem értem, nem is akarok beleszólni. Inkább a jó oldalát nézem: egy volt kenus tanítványom Ausztráliába került, és annyira hiányzott neki a kocsma hangulata, hogy Skype-on közvetítettük neki az estét. Mi meg néztük a kijelzőn a zúgó tengert, a pálmafákat és a sárga homokot.

– Tudatosan játszott rá a nosztalgiára a retróhangulattal?

– Dehogy. Amikor megnyitottam, semmi nem volt a környéken, és pénzhez sem nagyon lehetett jutni, ezért mindent saját kézzel, a legolcsóbban próbáltunk megcsinálni az asztaloktól a lambériáig. Ezért néz ki úgy, ahogy. Ma tele van a környék szebbnél szebb helyekkel. Nekünk nem volt pénzünk dizájnra, de jöttek a barátok segíteni egy pár fröccsért vagy egy sörért, és kalákában építettük fel. Néha elgondolkodom rajta, melyik ér többet.

Fotó: Sebestyén László

– Az utóbbi tíz évben alaposan megváltozott a VII. kerület. Hogy érzi magát a nyüzsgő bulinegyed közepén?

– Amíg az egyedüli kocsma voltunk errefelé, a helyiek nálam vendégeskedtek. A legnagyobb részük az utóbbi években kikopott. Eladták a lakásukat, de aki megvette, nem költözött be, hanem kiadta turistáknak. Most főleg külföldiek vannak itt. Ez már egy más világ.

– Lehet, hogy itt is egy új, divatos kézműves söröző nyílik?

– A fene tudja. Gondolkoztam rajta, hogy kiadom bérbe az üzletet, de akkor ugyanúgy nem tudtam volna hátradőlni vagy másba belefogni, úgyhogy inkább eladom. Ez a kocsma ilyen 32 éve. Kicsit talán el is öregedett. Talán épp itt az ideje, hogy valaki megreformálja.

– Mibe akar belefogni?

– Nem vagyok ötlettelen. Nemrég egy gyerekversenyen voltam Szobon, ahol 220 kis kenusnak főztem gulyást. Amíg ők versenyeztek, én főzőkanállal lapátoltam a bográcsban. A kislányok kagylót gyűjtöttek a Duna-parton, és pár száz forintért árulták. Ez a hangulat tetszik. A jövő héten ezer gyereknek szervezünk indiánjátékot, futással, kislabdahajítással és kenuval. Ilyen programokon szeretek tevékenykedni. És végre lesz időm az öt unokámra.

– A kocsma mellett nem volt?

– Egy fáradt öregember nem tud teljes értékű nagypapa lenni, aki el tudja vinni a gyereket a Ligetbe vagy fel tud olvasni neki egy mesét. Pedig szeretnék – a gyerekeknek nagy elvárásaik tudnak lenni. Nem vagyok benne biztos, hogy a hat gyerekemnek jó apja voltam. Igyekeztem, de rengeteg időt töltöttem versenyeken, edzőtáborokban. Remélem, nagypapának jobb leszek. Odáig már eljutottam, hogy a hároméves kislány már nem pityeredik el, ha beállít a szúrós szemű öregember. Már ő is hozzám bújik.

– Februárban volt hetvenéves. Ha számvetést készít az életéről, elégedett?

– A mi korosztályunk a forradalmat leszámítva, hál’ Istennek, nem látott fegyvert. Megadatott viszont, hogy dicsőséget szerezzek a hazámnak – Kanadától Japánig mindenhol tudták, hogy a magyar kajak-kenusok a világ legjobbjai. Világbajnok voltam és olimpiai dobogós, 1984-ben pedig edzőként örültem a jugoszlávok aranyának. Reméltem, hogy ezt észreveszik, és egy klub vagy a szövetség lehetőséget ad rá, hogy a sportban dolgozhassam tovább, de ez nem adatott meg. Klubomnál, az MTK-nál így önszorgalomból edzősködtem, gyerekekkel foglalkoztam. És jött a kocsma, ami kitartott 32 évet. A szívem csücske volt, de most harangozott valaki, hogy „Öreg, ez legyen az utolsó kör!”. Jó, hogy meghallottam.

* * *

Az arany kapujában

Bár a kocsmában néhány relikvia emlékeztet Wichmann Tamás kenus múltjára, a fiatalabb vendégek közül sokan nem is sejtik, hogy a pult mögött álló férfinek a hetvenes években az egész ország drukkolt, a nők körében pedig bálványnak számított. Kilenc világbajnoki és két Európa-bajnoki aranyat nyert egyesben és párosban, és senki nem nyert nála többször országos bajnokságot. Pedig hétéves korában súlyos balesetet szenvedett: elütötte és métereken át tolta maga előtt egy autó, kómába esett, a medencecsontja összetört. Az orvosok járógépet írtak fel neki, ám ezt elhagyta, és inkább sportolni kezdett: előbb bokszolni, majd kenuzni.

Egyvalami hiányzik életrajzából: az olimpiai arany. Mexikóvárosban és Münchenben második lett, mindkétszer élete nagy vetélytársa, a Duna-deltában felnőtt, román Ivan Patzaichin győzte le. Montréalban pedig az a jugoszláv Matija Ljubek, akivel együtt készült, aki nála lakott, és akivel edzéstervét is megosztotta. Amikor a horvát kenus az 1978-as vb-n is legyőzte őt, az UNESCO Fair Play-díjat ítélt Wichmann-nak. Moszkvában toronymagas esélyesként indult, az előfutamban másodperceket vert a többiekre, a döntőben azonban leblokkolt, és utolsó lett. A kudarc sokáig kísértette, évtizedek kellettek hozzá, hogy ne verje ki a víz, ha a versenyre gondolt. 1984-ben még egyszer nekifutott volna az ötkarikás játékoknak, de a keleti blokk bojkottja miatt nem tudott, igaz, legalább az általa felkészített Ljubek győzni tudott párosban.

Talán a moszkvai kudarc, talán a róla élő bohém kép miatt nem kapott lehetőséget, hogy edzőként, sportvezetőként a kajak-kenu közelében maradjon, viszont 1987-ben megnyitotta az eleinte a kenusok védőszentjéről, Szent Jupátról elnevezett, később cégér nélkül is kultikussá vált kocsmát a Kazinczy és a Király utca sarkán, abban a házban, ahol a magyar kártyát 1836-ban megalkotó Schneider József műhelye állt. Ő alakította ki az itt található játszóteret is, a környék egyik utolsó zöld szigetét. 2013-ban Pro Urbe Erzsébetváros díjjal tüntették ki.

Felhívás!
Ha szeretné támogatni lapunk újraépülését, kérjük, támogassa szerkesztőségünket a Heti Válasz Kiadó Kft. 11794008-20532422-es bankszámlaszámán.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Ezért viszik el Nagy Imre szobrát a Kossuth tér mellől

Immár biztos: elviszik a Nagy Imre-szobrot a Kossuth tér közvetlen szomszédságából, helyére valószínűleg a Nemzeti Vértanúk emlékműve kerül. Miért mondja az általunk megkérdezett történész, hogy a „Nagy Imre-kultusz” elleni hadjárat legalább egy évtizeddel elkésett? Megéri-e visszaállítani a Vértanúk terének 1945 előtti állapotát? Részletes háttér a július 18-i, digitális Heti Válaszban!

Így profitálna Macron a világbajnoki címből

Franciaország a világbajnoki diadal mámorában úszik, s az egy éve hivatalba lépett Emmanuel Macron államfő igyekszik a vezérszurkoló mezét magára ölteni. Kérdés, hogy az eddig ügyesen alakított szerep felváltja-e a hozzá mind jobban tapadó „gazdagok elnöke” képet. Részletes háttér a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Mi legyen a hajléktalanokkal? Válaszol a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke

Októberből törvény tiltja, hogy a hajléktalanok életvitelszerűen közterületen tartózkodjanak. Egy magát kereszténynek valló kormány bilincsben vezetteti el a legszegényebbeket? De működhetnek-e hajléktalanszállóként az aluljárók? Vecsei Miklóst, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnökét dilemmáinkkal szembesítettük. A teljes nagyinterjú a digitális Heti Válasz legfrissebb számában olvasható.

Hatékony oktatási-nevelési stratégia a cirkuszban

A Fővárosi Nagycirkusz előadásait, valamint különböző programjait látva egyre inkább bebizonyosodik, hogy a cirkusz közösségeket tud megszólítani, gondolkodásra, beszélgetésekre, vitákra sarkalló tartalmakat képes közvetíteni.

Matteo, az igazságos?

Olaszország lehet az első nyugat-európai állam, ahol az új, populista jobboldal bedarálja a mérsékelt jobboldalt.