Csehül állnak velünk

/ 2018.03.13., kedd 18:27 /

Cseh nézőpontból írja át a történelmet az év sikerjátéka. A Kingdom Come: Deliverance magyar invázióként írja le Luxemburgi Zsigmond 1403-as hadjáratát, pedig a magyar király semmivel sem volt kevésbé cseh, mint bátyja, aki ellen harcolni kényszerült.

„Megdöglesz, te geci!” „Te fostalicska!” Ilyen szavakat hallani az ellenfelek szájából a prágai Warhorse Studios Kingdom Come: Deliverance című, februárban kiadott játékában, mely 1403-ban, a Cseh Királyság szívében játszódik. A főhős egy cseh kovácsfiú, akinek szülőfaluját felégeti, családját lemészárolja Luxemburgi Zsigmond serege. A játék során Zsigmond magyar lovagjai és kegyetlen kun zsoldosai az ellenfelek, akik a kétszínű, részeges németekkel együtt idegen iga alá akarják vetni a prosperáló, szülőföldjét védő cseh nemzetet.

Nem csak a modern káromkodások anakronisztikusak tehát a játékban, bár a magyar játékosokat ez is kizökkentheti a középkori hangulatból. Főleg, hogy a korabeli trágárságok még jobban is hangzottak volna. Nagy Lajos lovasíjászai például 1355-ben a következő csatakiáltással mentek harcba: „Veszteg kurvanőfia szaros német, ittátok vérünket, ma isszuk ti véreteket!”

Pedig a készítők igyekeztek odafigyelni a történelmi hűségre. Hans Talhoffer német vívómester XV. századi könyve nyomán alkották meg a harcrendszert, hiteles források alapján építették újra a középkori Kutná Horát és környékét. A magyar király szerepét és a konfliktus jellegét azonban a nemzeti töltetű narratívának rendelték alá.

De mi történt valójában? Zsigmond a cseh király, IV. Vencel féltestvére volt. Apjuk, IV. Károly Vencelnek szánta cseh királyi és német-római császári trónját, s az ifjabb Zsigmond feladata az volt, hogy házasságával növelje a Luxemburgi- ház befolyását. A magyar trónra a Máriával, Nagy Lajos lányával kötött frigye révén lépett 1387-ben.

Ám míg a játékban magyar főgonoszt alakít, valójában nem volt népszerű Magyarországon. Csak nagy birtokadományokkal tudta igában tartani a magyar rendeket, de így is sokszor fellázadtak ellene, és börtönbe zárták. Ám míg az éles eszű és művelt Zsigmond mindig jól jött ki a balhékból, Vencel gyengekezű, lusta, alkoholista uralkodó volt. Mivel a német területeket elhanyagolta, a választófejedelmek 1400-ban letették a német királyi trónról, és Rupert rajnai palotagrófot ültették a helyére. Zsigmondnak közbe kellett lépnie. Először megpróbálta Rómába vinni és megkoronáztatni bátyját, ám ezt Rupert megakadályozta. Miután belátta, hogy Vencelből nem lesz semmi – főleg, hogy örökösöket is képtelen volt nemzeni –, felismerte: neki kell a trónra lépnie, hogy a Luxemburgi-ház befolyását megőrizze. Vencelt börtönbe zárta, ám mivel Jotok morva őrgróf is megpróbálta magához ragadni a hatalmat, Zsigmond kénytelen volt hadjáratot indítani.

Ez a korabeli hadviselés jellegéből fakadóan valóban sok rablással, erőszakkal és gyújtogatással járt, ám semmi nem utal rá, hogy Zsigmond hadai kegyetlenebbek lettek volna a megszokottnál. A kunokat a játék pogány keleti hordaként ábrázolja, akiket csak a gonosz Zsigmond hajlandó felbérelni, holott már több száz éve letelepedtek Magyarországon, és szerepet kaptak a magyar királyi hadakban. Igaz, egymás között aligha magyarul beszéltek, és nem olyan nomád stílusú páncélokat és sisakokat viseltek, mint a játékban.

Zsigmond egyébként zseniális diplomata volt. Noha az 1403-as hadjáratot a magyar rendek újabb lázadása miatt félbe kellett hagynia, Vencel halála után az övé lett a cseh trón, német-római császárrá választatta magát, és nevéhez fűződött a magyar déli végvárrendszer kiépítése is, ami még jó ideig feltartóztatta a terjeszkedő oszmánokat.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.