Techvilág

Orbán három éven belül 63 ezer elektromos autót látna a magyar utakon

/ 2017.12.14., csütörtök 18:00 /
Orbán három éven belül 63 ezer elektromos autót látna a magyar utakon

Kedvezményekkel és a töltőhálózat fejlesztésével próbálja a kormány fellendíteni az elektromos autók egyelőre szerény növekedését. A friss Heti Válaszból az is kiderül, hogy szállna be a Mol az e-üzemanyag-bizniszbe.

Idén nyáron Orbán Viktor miniszterelnök 63 ezer elektromos meghajtású jármű képét vetítette előre az évtizedfordulóra – igaz, ebből „mindössze” 54 ezer lenne személyautó. Mindeddig alig 3000-4000 zöld rendszámos autót regisztráltak Magyarországon, és közülük 1500 körül lehet a tisztán elektromos hajtásúak száma, így igencsak bele kell húznunk.

A kormány eddig komoly adókedvezményekkel, az autóvásárlásra nyújtott támogatással és az önkormányzatoknak töltőtelepítésre kiírt pályázattal próbálta segíteni a környezetbarát autók terjedését – eddig mérsékelt sikerrel. Most azonban mind a kormány, mind a nagyvállalatokat, köztük a Molt tömörítő NEXT-E konzorcium komoly terveket jelentett be az alulfejlett és egyenetlen töltőoszlop-hálózat fejlesztésére, amelynek hála, belátható időn belül bejárhatóvá válhat az ország elektromos autóval.

 

 

 

 

Kilőhet-e az elektromos mobilitás Magyarországon a közeljövőben? Részletek a Heti Válasz december 14-i számában, mely elektronikus formában a Digitalstandon is kapható.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Mibe bukott bele az akasztós román miniszterelnök?

A székely zászló miatt akasztással fenyegetőző román kormányfő gyorsan megbukott, de a botrányos eset rávilágít: fokozódik a magyarellenes hangulatkeltés Romániában. És a „centenáriumi év” éppen csak elkezdődött. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Kinek kampányol idén Szörényi Levente és Bródy János? Meg fog lepődni...

Évtizedeken át lázban égett választások előtt a legendás szerző- és ellentétpár, Szörényi Levente és Bródy János, idén viszont egyikük sem lesz látható kampányemelvényen. Az Arénában annál inkább, ahol február 16-án újra játszik a Fonográf. A Heti Válasz az egyik próbán beszélgetett a két zenésszel. Páros interjúnk a csütörtöki lapszámban.