Techvilág

Ezek az állások tűnhetnek el a Google mesterségesintelligencia-kutatója szerint

/ 2017.06.11., vasárnap 13:00 /
Ezek az állások tűnhetnek el a Google mesterségesintelligencia-kutatója szerint

Évek óta halljuk: a robotok elveszik a munkánkat. A gépi tanulás egyik fellegvárának számító Google vezető kutatóját, Greg Corrado amerikai fizikus-idegtudóst a Brain Bar Budapest konferencia idején kérdeztük: tényleg így lesz? Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban!

„Ma még nyitott kérdés, hogy tudunk-e építeni olyan robotot, amely képes kivasalni és összehajtani inget. A tudományos kihívás nagyságát tekintve ez olyan kaliberű feladat, mint a Marsra embert juttatni. Mindenesetre elkezdtük a munkát” – mondja az interjúban Greg Corrado.

Hozzáteszi: „Anyám és nagyanyám is könyvelő volt. Nagyanyám még papíron, ceruzával adott össze, majd átállt a számológépre. Anyám pedig a számológépről az Excel-táblázatra. Ezek óriási technológiai ugrások voltak, de egyik sem tette fölöslegessé a könyvelői szakmát. Csak megváltoztatta a munkakörét. A mesterséges intelligencia is ilyen változásokat fog hozni. Egy-két állás eltűnhet, de ez mindig is a technológiai fejlődéssel járt.”

Corradót arról is kérdeztük, műalkotás-e az algoritmus által létrehozott kép és zene, és kiderül, miért lenne nagyon fontos egy olyan angol-magyar nyelvi adatbázis létrehozása, amiből a Google Fordító tanulhatna jól fordítani.

 

Az interjú a június 8-i Heti Válaszban olvasható. Lapunk elektronikus formában a Digitalstandon is kapható.

Rosta

Dévényi István

Találkozunk 2016-ban!

Akiket az állam jól kimentett

A devizahitelezés tekervényes történetében vajon új fejezetet nyit az Európai Bíróság főtanácsnokának minapi indítványa?

A falu, ahol az LMP-s jelölt megsemmisítette a fideszest

A Zemplén egyik kis falujában, Komlóskán április 8-án előállították az egész ország egyik legfurcsább választási eredményét: egyéniben az összes érvényes szavazat 62 százalékát az LMP-s jelölt vitte, a fideszes alig látszott. Hogy lehetséges ez? Miért rontott rájuk Lázár János az időközi választási kampányban? Miért fideszesek az aprófalvak a dacos mintafalu polgármestere szerint? Riport a Heti Válasz csütörtöki számában!

Brüsszel most tényleg büntet? – Navracsics Tibor válaszol

Navracsics Tibor szerint a 2019-es európai parlamenti választáson minden országban közös lesz a téma: a migráció. Az oktatásért és kultúráért felelős uniós biztost az EU-költségvetés hazánkat is célzó szankcióiról és Manfred Weber néppárti frakcióvezető Fidesz-kizárással fenyegető szavairól is kérdeztük. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban. 

Circus Maximus – a cirkuszművészet felől jön az új kulturális államtitkár

Vannak, akik kifejezetten örülnek Fekete Péter kulturális államtitkárrá történő kinevezésének, egyesek agilisnak, mások törtetőnek-törekvőnek nevezik. Nem tudni, milyen tervekkel érkezik a kulturális életbe a cirkuszigazgató, de a vele kapcsolatos várakozás inkább bizakodó. Az új államtitkár portréja a friss Heti Válaszban.