Vidéki közönségsikerek

/ 2017.06.21., szerda 17:44 /

A Platonovval (Apátlanul), Csehov első és egyben leghosszabb művének izgalmas színpadi adaptációjával versenyzett a Kecskeméti Katona az idei POSZT-on.

A stúdió-előadáson a nézők egészen közel ülnek a szereplőkhöz, így pillanatok alatt beszippantja őket az Anna Petrovna vendégeiből áradó érték- és reményvesztettség, a társaságot uraló feszültség. Elfojtott érzelmek, féktelen indulatok, ki nem mondott vallomások törnek elő. Nincs nő, és talán férfi sem, aki ne rajongana Platonovért, pedig ő szavaival és tetteivel már csupán kegyetlen tud lenni, hiszen a magával és életével folytatott küzdelem minden erejét felemészti. A kezdeti gegek, a „színház a színházban” élmény folyamatosan elhal, és csak a végén tér vissza, addig pedig egyre sűrűbb drámát kapunk, lenyűgöző színészi játékkal és színpadi látvánnyal. A főszereplő Kocsis Pál alakítását díjazták és a közönségdíjat is megkapta, teljes joggal, hiszen elemi erővel játssza a megtört falusi tanítót. A legjobb férfi mellékszereplő a darabban játszó Nagy Viktor lett.

A másik – eltérő stílusú – közönségsiker a szombathelyi színház előadása volt: Tóth Ede A falu rossza című művét a Mohácsi testvérek dolgozták át. A nyelvi humorral, kiszólásokkal teli zenés népszínműben szerepel letelepedési kötvény, legsikeresebb nemzeti konzultáció, offshore és „offshore-os”, és olyan mondat is, hogy „Lopod a napot, míg mások tisztességesen lopnak”. Egy falut látunk, ahol szinte mindenki ítélkezik, titkolózik vagy a tilosban jár, a szeretetnek és becsületnek már nyoma sincs. A néző pedig remekül szórakozik az elé tartott görbe tükrön, a színészi bravúrokon, a kiválóan előadott nótákon, és gyönyörködik a látványos koreográfiában. Szerémi Zoltán Cserebogár Jóska megformálásáért megkapta az MMA alkotói díját.

A fesztiválon a legjobb előadás az Örkény Színház Mesél a bécsi erdő című produkciója lett, a legjobb rendezésért járó elismerést Székely Kriszta vehette át a Katona József Színház Nóra – Karácsony Helmeréknél című darabjáért, melynek címszereplője, Ónodi Eszter lett a legjobb női főszereplő. A legjobb férfi főszereplőnek Trill Zsoltot választották a III. Richárdban nyújtott alakításáért.

Apátlanul – Kecskeméti Katona József Színház – Rendező: Szász János
*****

A falu rossza – Weöres Sándor Színház, Szombathely – Rendező: Mohácsi János
*****

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.