A nagylányok nem sírnak

/ 2017.08.16., szerda 18:34 /

Neil Simon Furcsa pár című klasszikus komédiájából létezik női változat is, melyet maga a szerző írt az 1965-ös férfiverzió után húsz évvel.

A Spirit Színház előadásában a hat barátnő New Yorkban él és jár össze minden pénteken beszélgetni és játszani, ennek ellenére kapunk pár magyar poént és nagy adag retrót is. Noha a díszlet és a ruhák is az elmúlt tíz év divatját idézik (Szitás Bernadett munkája), a zenéket – ki tudja, miért – a ’60-as évekből választották: Big girls don’t cry – hangzik fel a darab végén. Kocsis Judit bár kiválókomika, most mégis túl sok a hanyag és nagyszájú Olive-ként, Igó Éva azonban remekel az idegesítően aggódó és pedáns, válófélben lévő Florence hálás szerepében. Bár a könnyed humorú előadásban szó esik barátságról, válásról, egymástól valófüggésről, ez a női természetet, butaságot, rigolyákat, ragaszkodást bemutató történet inkább kissé ügyefogyott, mint szórakoztató.

Furcsa pár
Spirit Színház
Rendező: Szitás Barbara
***

Rosta

Dévényi István

Találkozunk 2016-ban!

Akiket az állam jól kimentett

A devizahitelezés tekervényes történetében vajon új fejezetet nyit az Európai Bíróság főtanácsnokának minapi indítványa?

A falu, ahol az LMP-s jelölt megsemmisítette a fideszest

A Zemplén egyik kis falujában, Komlóskán április 8-án előállították az egész ország egyik legfurcsább választási eredményét: egyéniben az összes érvényes szavazat 62 százalékát az LMP-s jelölt vitte, a fideszes alig látszott. Hogy lehetséges ez? Miért rontott rájuk Lázár János az időközi választási kampányban? Miért fideszesek az aprófalvak a dacos mintafalu polgármestere szerint? Riport a Heti Válasz csütörtöki számában!

Brüsszel most tényleg büntet? – Navracsics Tibor válaszol

Navracsics Tibor szerint a 2019-es európai parlamenti választáson minden országban közös lesz a téma: a migráció. Az oktatásért és kultúráért felelős uniós biztost az EU-költségvetés hazánkat is célzó szankcióiról és Manfred Weber néppárti frakcióvezető Fidesz-kizárással fenyegető szavairól is kérdeztük. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban. 

Circus Maximus – a cirkuszművészet felől jön az új kulturális államtitkár

Vannak, akik kifejezetten örülnek Fekete Péter kulturális államtitkárrá történő kinevezésének, egyesek agilisnak, mások törtetőnek-törekvőnek nevezik. Nem tudni, milyen tervekkel érkezik a kulturális életbe a cirkuszigazgató, de a vele kapcsolatos várakozás inkább bizakodó. Az új államtitkár portréja a friss Heti Válaszban.