heti-valasz.hu/sport/a-verzo-seb-pirosra-festette-a-vizet-56125

http://heti-valasz.hu/sport/a-verzo-seb-pirosra-festette-a-vizet-56125

Sport

Sport: lágy erő, puha hatalom

/ 2018.03.28., szerda 17:14 /

2010 után a sport ügye Magyarországon újra a politikai kommunikáció és a közpénzügyi döntések frontvonalába került. Ez azonban korántsem hungarikum, a jelenség nagyon is beleillik bizonyos nemzetközi trendekbe.

A sporttal kapcsolatos hírek immár rendszeresen és egyre nagyobb terjedelemben kapnak helyet a médiumok politikai rovataiban. Nem csoda. Ha csak az elmúlt három hónapot nézzük, azt látjuk, hogy újra terítékre került az orosz sportolók hatalmi segédlettel történő doppingolása, ezzel összefüggésben lemondott az orosz miniszterelnök-helyettes az Orosz Labdarúgó-szövetségben betöltött vezető posztjáról, Észak-Korea diplomáciai és sportdiplomáciai manővereivel megtrollkodta a phjongcshangi téli olimpiát. A legfrissebb hírek pedig arról szólnak, hogy hivatalban lévő angol politikusok megfontolásra javasolják a nyári labdarúgó-világbajnokság bojkottját, mert feltételezések szerint a vb-rendező Oroszország titkosszolgálata egy angol kisvárosban, Shropshire-ben megmérgezte a kettős ügynök Szergej Szkripalt és lányát, Juliát.

Soft power

A sport és politika kapcsolata nem új keletű. Bár a mai értelemben vett sportot nem ismerték, és politikán is mást értettek, az ókori görögök az olimpiai játékok idejére például többnyire felfüggesztették a háborúskodást, a versenyek győztesei pedig nemritkán „állami” juttatásokban részesültek. A középkorban javarészt a szabályozás, tiltás és a normák sűrű megszegése miatti büntetés jellemezte a sportjellegű játékokat űzők és a hatalmat gyakorlók kapcsolatát. Bár a két folyamatnak nem sok köze volt egymáshoz, a XIX. században a nemzetállamok létrejötte és a modernsport kialakulása egybeesett – és a két jelenség viszonylag gyorsan egymásra is talált. A nemzetközi versenyek kiválóan alkalmasnak bizonyultak arra, hogy a közösségek tudatosítsák magukban az összetartozást, s kifelé megjelenítsék egységüket. Különösen a világháborúkat követő nemzetközi helyzet, majd a keleti blokk szétesése, illetve a fejlődő országok felemelkedése éltette a sport nemzeti reprezentációs szerepét a világban. Az elmúlt évtizedben azonban a politika új formában kezdte eszközként használni a sportot.

A nagy hatalmi központok viszonylagos kiegyensúlyozottsága arra kényszerítette a nemzetközi politikai játszma szereplőit, hogy a „kemény” hatalmi eszközök, a kényszerítés és megvásárlás mellett – nem helyett, mint jól látjuk a helyi háborúkban vagy a globális digitális hadviselésben – a „vonzáson” keresztül is próbálják érvényesíteni érdekeiket, befolyásolni a társadalmakat. A jelenségre Joseph S. Nye Jr., a Harvard Egyetem professzora hívta fel úttörő jelleggel a figyelmet 1990-es esszéjében, hogy aztán a nevéhez köthető elméletet, a soft power (lágy erő, puha hatalom) ideáját a 2004-ben megjelent könyvében (Soft Power: The Means to Success in World Politics) foglalja össze.

A vonzás, vagyis a lágy befolyásolás arra irányul, hogy a célcsoportok azonosuljanak a befolyásolóval, átvegyék értékeit és kövessék. A „sárgarépa és bot” helyett olyan értékek közvetítésével csábítva, mint a barátságosság, szépség, öröm, jó hangulat, látványosság stb. Egyszerűsítve beszélhetünk a hatalomról, az érdekérvényesítőről vonzó, kedvező kép kialakításáról. 2008 óta rendszeresen mérik az országok puha hatalmi tevékenységét. Az egyik iparági standardnak tekintett Portland Soft Power 30 összeállítói hét dimenzióban több mint 80 mutatót elemezve alakítják ki az országok sorrendjét. A vizsgált szempontok az országba érkező turisták és Michelin-csillagos éttermek számától a kiemelkedő egyetemek vagy a politikai vezetők külországbeli Facebook-követőinek számán át az állami televíziós csatorna nézettségéig terjednek. Magyarország a legfrissebb, 2017-es rangsorban a 28. helyre került. Az összeállítók erősségként emelik ki hazánk – egyébként szerintük gyengén menedzselt – kulturális és történelmi örökségét, a vonzó turistacélpontot, gyengeségként pedig a politikai megosztottság miatt kialakult rossz külső képet és az oktatás színvonalának csökkenését.

Sport power

A mutatók között sportteljesítményt is figyelembe vesznek, például a Portland-rangsorban a két sajátos szempont a 2014-es téli és 2016-os nyári olimpián szerzett érmek száma, valamint a férfi nagypályás labdarúgó-válogatott FIFA-rangsorban elfoglalt helye. A két indikátor önmagában jelzi a mérés vitathatóságát, de ennél többről van szó.

Egy ország, ideológia, hatalmi berendezkedés puha hatalomként való magatartás-befolyásoló szerepe csak akkor teljesedhet ki, ha az üzenetek sok emberhez jutnak el a célcsoport számára vonzó szövegkörnyezetben. A „magas kultúrát” viszonylag kevés ember tudja elérni és értékelni, a tömegkultúrákban most inkább az elkülönülés, az önazonosság megtalálása a fontos – hogy ne mondjuk, világméretű kultúrharc jellemző –, semmint az egységesülés (burka viselete, tiltott zene és irodalom, művészi performansz, női-férfi szerepek megítélése, a szexualitás kultúrája stb.), a gasztronómiában pedig éppen a változatosság és a lokalitás a trendi.

A sport viszont világstandardok szerint működik. Nincsenek nyelvi korlátok, a kulturális környezettől majdnem függetlenül tömegek számára vonzó szórakozásról van szó bolygónk minden szegletében. Még a legbigottabb vallási rendszerek sem tudták sokáig tiltani például azt, hogy az alattvalók szervezett keretek között rúgják a labdát, és a látványnak a nők is részesei lehessenek a helyszínen. A megasportesemények különösen alkalmasak arra, hogy az országképet kedvezően befolyásolják. Sok turista érkezik az eseményre, meg lehet ismertetni velük a helyi gasztronómiát, tömegszórakozást, a kulturális örökséget stb. A televízión keresztül pedig tényleg minden szépnek és jónak mutatható – például a francia kerékpáros körverseny, a Tour de France tévés megjelenítése már régóta meggyőző turisztikai reklámfilm is, nem csak sportközvetítés. Rajtunk kívül Oroszország, egyes volt szovjet tagállamok, Kína és Katar használja előszeretettel erre a sportot, de az említett soft power-rangsort 2017-ben vezető Franciaország sem veti meg ezt a befolyásolási eszközt: a „sportrendezvények évtizedét” a 2024-es nyári olimpiai játékok zárják majd náluk.

A másik vonzó terep a világ legnépszerűbb sportja, a labdarúgás. Klasszis helyi csapatot építeni, pláne bajnokságot nem egyszerű, a tengernyi pénz önmagában furcsa módon még középtávon sem elég. Sokkal egyszerűbb, ha már jól ismert, sikeres, népszerű futballklubok lesznek a soft power hordozói. Ez történik az európai labdarúgással napjainkban. Míg 2014-ig jellemzően amerikai befektetők jelentek meg az öt nagy európai futball-liga klubjainál, s mellettük főleg az orosz befektetők voltak aktívak, az elmúlt négy év a kínaiak térnyeréséről szól. A kínai futballnagyhatalmi törekvés kormányzati politikává vált, aminek végső kifutása az első osztályú bajnokság, a Szuper Liga világmárkává fejlesztése és a férfi nagypályás válogatott világelsősége.

Orbán-power

Látszólag Magyarország is ebbe a trendbe illeszkedik: az elmúlt években több nagy és számos kisebb világeseményt rendeztünk (főleg sportot, de volt itt például Bocuse d’Or világdöntő is), és gőzerővel folyik az állami futballfejlesztés. Kétséges azonban, hogy a sportba szórt milliárdoknak valójában mennyi közük van a puha hatalomhoz.

Már csak azért is, mert néhány éve Orbán Viktor kormányfő maga beszélt arról, hogy a sportfejlesztés egyik központi elemét, a stadionépítést magányos harcosként verte végig a saját közegében. Nehéz elképzelni, hogy tudatosan megformált, hosszú távra tervezett politikáról – sportstratégiáról semmiképpen sem – van szó, amikor a magyar sportba áramló százmilliárdokról beszélünk. A pénzek elköltésénél persze nagyon is számítanak a szavazatmaximáló pártpolitikai szempontok, de kétséges, hogy a sport felvirágoztatása összességében mennyire teszi vonzóvá a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.

Pár évig úgy látszott, a dolog működik, de a társasági és osztalékadón keresztüli sporttámogatások (taotámogatások) visszássága ma már azoknak is fel-feltűnik, akik kevéssé követnek egyáltalán, vagy ha igen, akkor is csak kormánypárti hírforrásokat. Immár a sok sportlétesítmény-átadás is kezd kényelmetlenné válni, mert helyben azt is látják: jó, hogy a gyerekek műfüvön focizhatnak, de miért nincs például rendes orvosi ellátás a faluban? És nem kell sportközgazdásznak lenni ahhoz, hogy mostanra már sokakban felmerüljön a kérdés, vajon ki és miből – értsd: mire nem jut majd? – fogja fenntartani ezt a sok nagyszerű és kevésbé nagyszerű sportlétesítményt?

A jól megrendezett világeseményeknél persze felmondjuk a mantrát: országimázs, turizmus, hosszú távú megtérülések, de éppen az elmúlt napokban jöttek hírek arról, hogy például a tavalyi vizes vb turisztikai számai nem igazán igazolták a legoptimistább előrejelzéseket, sok lefoglalt szállodai szoba maradt üresen, és állítólag a nemzetközi kommunikációra sem költöttek annyit az ezzel megbízottak, mint amennyi pénzt a kormány erre szánt. A 2024-es olimpiai pályázat tavalyi visszavonása és annak módja pedig mintha inkább a kőkemény pártpolitikára, semmint a hatalom lágy megszerettetésére volna példa…

Valószínűleg az keveseknek fáj, hogy a sportfejlesztési program kevéssé népszerűsíti a NER-t. Az viszont mindenkit érint és aggaszthat, ha tényleg egyszemélyes a vállalkozás. Ha hiányoznak a jól felépített és működő sportgazdasági struktúrák, akkor törékeny és sérülékeny lesz a nagyra nőtt sportrendszer, hosszú távon nem lesz vonzó, de ami rosszabb, fenntartható sem.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Elbűvölő Sanghaj Budapesten

A kínai csomózással és a bársonyhímzéssel is megismerkedhetnek az Elbűvölő Sanghaj programsorozat látogatói egy hétig. Fotó, festmény, design.

Ugyanúgy?

„Ahogy ma az állam már a Nemzeti Kommunikációs Hivatalon keresztül költséghatékony módon kezeli az állami hirdetéseket, ugyanúgy központosítani lehetne a kulturális mecenatúrára fordított pénzeszközöket”, nyilatkozta Szakács Árpád a Figyelőnek. A Médiaworks főszerkesztője a Magyar Időkben indított sorozatával a kulturális mecenatúrát, annak visszásságait vette célba, kritizálva, mi több, támadva a baloldali gondolatok előtt teret nyitó állami intézményvezetőket.

Itt a könyvhét mérlege: idén egy bájos fiatal írónő asztala előtt kígyózott hatalmas sor

Több mint egy évtizedig az ünnepi könyvhét megnyitója után fél órával megjelent a Vörösmarty téren Esterházy Péter; tíz perc múlva már jöttek és nem akartak elfogyni a dedikálásra váró olvasók. Helyben vagyunk – bólogatott a közönség, ki örömmel, ki fanyalogva. Idén egy bájos fiatal írónő asztala előtt kígyózott hatalmas sor. Részletek a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban.

Azt ígérik, jobb lesz a MÁV, mint az osztrák vasút

Az osztrák vasút Budapestre közlekedő vonatánál magasabb színvonalat ígér jövőre a MÁV a felújított vasútvonalakon, saját gyártású kocsijai fedélzetén. Részletek a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban.

„Putyin úgy fogja felhasználni a focivébét, ahogy Hitler tette az 1936-os olimpiával”

Kelet-ukrajnai háború, túlárazások, bosszúszomjas angol ultrák – néhány a 21. foci-vb-re vetülő árnyék közül. A nemzetközi politika nagyágyúi végül, a Krím annektálása ide vagy oda, nem maradnak távol a június 14-től kezdődő világbajnokságtól. Részletes háttér a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban.

Prőhle Gergely: Lovas István halálára

„A kemény fiúk szemében nyilván a végső lúzerség, hogy most mégis leírom: megrendít Lovas halála.” Prőhle Gergely írása a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban olvasható.

Jó-e, hogy a fociválogatottak tele vannak bevándorlókkal?

A nyugat-európai válogatottakban a lakosság átlagánál jóval több bevándorlógyökerű játékost láthatunk a most kezdődő focivébén. Ami általános megítélés szerint az integráció nagy sikere. A legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszból kiderül, valóban sikerről van-e szó?

„Budapest ma már a Wagner-szentélyt, Bayreuthot is megelőzi”

A Budapesti Wagner-napok kultuszhellyé avatta a Müpát, és sokak szerint Budapest ma már a Wagner-szentélyt, Bayreuthot is megelőzi. Idén a szerző legnehezebben megrendezhető operája, a Trisztán és Izolda a fesztivál új produkciója. Részletek a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban.

Rejtett nyugdíjreform: így szakadnak le az időskori ellátások a bérektől

Sosem látott tempóban maradnak el a nyugdíjak a keresetek növekedése mögött, és szegényednek el a nagyon idősek az aktívakhoz viszonyítva. A rejtett nyugdíjreform furcsasága, hogy mindez az érintettek legnagyobb megelégedésére történik. Részletes háttér a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban.

Szexuálisan frusztrált férfiakból kerülnek ki az alt-right tömeggyilkosai?

Az internet sötét bugyra a „kényszerű cölibátusban” élő fiatal férfiak radikalizálódott keménymagja. Az alt-right nyelvezetét használó „incel” fórumok tömeggyilkosokat is kitermeltek már. A jelenség részletes háttere a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban olvasható.

Jobbik-szakadás a kulisszák mögött: ezt tervezi Vona Gábor

A választások óta néhány tucatnyian távoztak a Jobbik 15 ezres tagságából, korai tehát a pártszakadás emlegetése. Lehet, hogy Vona Gábort politikai elemzőként látjuk viszont? A jobbikos belharcok háttere a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban olvasható.

Észt elnök a Heti Válasznak: biztonságban vagyunk az oroszoktól

Közös megoldás kell migrációügyben, Oroszországgal pedig átláthatóan kell beszélni – véli Észtország elnöke. Kersti Kaljulaid a Heti Válasznak Tallinnban azt mondta: nevén kell nevezni, mi folyik Ukrajnában. A teljes nagyinterjú lapunk legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – számában olvasható.