Sok kicsi sokra megy

/ 2014.06.11., szerda 17:52 /

A Szigetet mindenki ismeri, a kisebb fesztiválokon viszont jóval áttekinthetőbb a program, s a minőséggel sincs már baj – mindez jóval olcsóbban, sőt, néha ingyen. Az alábbiakban a fesztiválpiac rejtett gyöngyszemei közül is válogatunk.

Remek, ráadásul ingyenes fesztiválélménynek ígérkezik az idén kilencedik alkalommal megrendezendő Tiszavirág Fesztivál Szolnokon. A környezetvédelmet és a tudatos fogyasztást központba helyező zöldprogramok nyilván nem vonzanának tömegeket, viszont négy színpadon több mint ötven fellépővel várják az érdeklődőket. Köztük olyanokkal, mint a Guns N’ Roses egykori gitárosa, Gilby Clarke (írásunk az 52. oldalon), vagy az Amerikában élő Szűcs Gábor, azaz Little G. Weevil, aki tavaly nyert a memphisi International Blues Challenge-en. Aztán: az Európa egyik legjobb Elvis Presley-emlékzenekaraként számon tartott Ed Philips and the Memphis Patrol is csinál majd bulit, nem beszélve a hazai fellépők seregéről. A rendezvény ideje alatt csodálható meg az Európa-szerte egyedülálló természeti jelenség, a tiszavirágzás.

Már beugrós, de még kifejezetten családias fesztivál a Fishing on Orfű. A háromnapos bérlet 12 990, a négynapos 14 990 forint. Az idei év nagy durranása a nulladik napi Kispál és a Borz-koncert: a fesztiválszervező Lovasi András leghíresebb zenekara 2010-ben nagyszabású búcsúkoncerttel távozott ugyan, ám idén néhány koncertre újra összeállnak. Megbocsáthatjuk, mert jók, azt viszont kevésbé, hogy már rég nincs jegy a koncertre. Ettől függetlenül a négy nap alatt rengeteg létező hazai zenekar lép fel, színes a paletta, a valamiért alternatívnak nevezett, valójában egyszerűen nem klisés magyar pop-rock középsztároktól egészen a kissé megkomolyodott Fluor Tomiig. Little G. Weevil itt is lesz. Puma cipős metál viszont nem. Nem is hiányzik a Mecsekből.

Az elit és a hippi

Akinek mégis hiányzik a rock és a metál, megkaphatja a Veszprém megyei Megyer Camp Fesztiválon, amely rövid, de legalább olcsó, elővételben 5500 forint a bérlet. Kis fesztivál, nagy hangulat, hasonlóan az alsóörsi Zorall Sörolimpiához, amely a nyolcvanas évek rockjára, metáljára szerveződött; fellép az Ossian, a Sing-Sing és a Kalapács is. Az elővételi bérlet itt július 15-ig 6500, a helyszíni 7500, a napijegy 3000 forint. A soproni VOLT mára kinőtte a családiasságot, nagy és profi fesztivál lett mára, de keretei között lesz Heti Válasz Borfesztivál is. Igaz, ide jóval borsosabb a beugró, főleg ha az idei húzónevet, a világszerte épp nagyon menőnek számító Arctic Monkeys fellépését is látni akarjuk. Elővételi bérlet június 16-ig 27 990 forint, utána 30 990, Arctic Monkeyszal együtt 39 990.

Aki viszont igazi, olcsó, de jó rockfesztivált szeretne, az Pécs felé veszi az irányt. Hat nap alatt a Rockmaraton négy színpadán 138 hazai zenekar lép fel, de olyan nagyágyúk is szerepelnek, mint a brazil thrash-legenda, a Sepultura, vagy a brit punk egyik megteremtője, az Exploited. A bérlet elővételben július 5-ig 11 990, a helyszínen 14 990 forint. Nagy külföldi nevekre az időben ez után következő EFOTT nem is hajt, hacsak nem számítjuk a kilencvenes évek gagyidiszkó-sztárjait (Brooklyn Bounce, Haddaway, Mr. President), viszont minden említésre méltó magyar fesztiválozó koncertzenekart felvonultat – idén Miskolctapolcán. A negyven éve néhány száz fős sátorozásnak induló rendezvény mára tízezres fesztivál lett, amely jóval megfizethetőbb a Szigetnél vagy a VOLT-nál. A bérlet elővételben 16 990 forint, a helyszínen 18 990. Miskolctapolca után időben a VeszprémFest következik, amely dzsesszközpontú, elit jellegű rendezvény (írásunk az 50. oldalon), az ezt követő úticél, a Bánkitó Fesztivál viszont kifejezetten értelmiségi-hippi. Viszonylag olcsó (a bérlet elővételben 8000, a napijegy elővételben 3000 forint), családbarát, legnagyobb előnye pedig a csodálatos nógrádi helyszín.

Utcazenészek

A Veszprémi Utcazene Fesztivál az egyik legötletesebb a sorban. Akusztikusan megszólalni bíró zenészek, együttesek jelentkezhetnek, s akik megfeleltek az előválogatón, szállás és étkezés fejében a belvárosban felállított pódiumokon szórakoztatják a közönséget. Az összekalapozott „aprópénz” mellett egymillió forintnyi összdíjazásban is részesülhetnek azok, akiket a fesztivál végeztével a zsűri, illetve a közönség Veszprém legjobb utcai muzsikusainak választ. Valódi közösségi élmény, igazi interaktivitás, a programok pedig ingyenesek.

Debrecen ad otthont a Campus Fesztiválnak, ahol a bérlet elővételben 12 990 forint: ez már tipikus nyári fesztivál, a szokásos fellépőkkel. Nem úgy a mindig temetett, de azért az idén is, már 24. alkalommal megrendezett Művészetek Völgye Kapolcson és környékén: oda családosok is mehetnek, a gyerekeknek nem tesz rosszat sem a természet, sem a kultúra, ráadásul tízéves korig nem kell belépőt fizetni. Az idén saját dzsesszudvart indít Harcsa Veronika, a Fonó FolkUdvarral jelentkezik, a Design Terminal a kreatívipar világába kalauzolja udvarának vendégeit, a Színház Színpad pedig ifjúsági darabokat és amatőr társulatokat mutat be. A fellépők között van Snétberger Ferenc, a Sebő együttes, a Kaláka, Sebestyén Márta, Varró Dániel és Lackfi János. A háromnapos bérlet július 21-ig 8200, azután 9000, a tíznapos bérlet 28 000 forint. A napijegy július 21-ig 3200, aztán 3600 forint.

Gagyimentes kultúra

Kapolcsot mintázza az Ördögkatlan, fesztivál, csak ennek éppen a villányi borvidék falui, Nagyharsány és környéke ad helyet. Ezt még „csak” hetedik alkalommal rendezik meg, családiasabb a kapolcsi nagy testvérnél, de itt is a gagyimentes kultúráé a főszerep, legyen szó zenéről, színházról vagy irodalomról. Aki arra jár, ki ne hagyja Both Miklós Palimo Story nevű legújabb projektjének koncertjét: a gitáros végigjárta az országot cigány zenésztehetségek után kutatva, belőlük verbuvált elképesztő együttest. A napijegy 3500 forint, a bérlet június 30-ig 9000, augusztus 4-ig 10 000, a helyszínen 12000 forint.

A Sziget idén is hozza a formáját, de inkább a külföldieknek megfizethető. A napijegy 15 000, a heti bérlet 68 000 forint. Hazai zenékre és szabad térre vágyóknak érdemes Zamárdiba menni a Strand fesztiválra: ez olyan, mint a VOLT volt kiskorában. Négy nap, megfizethető árak, nyár vége, Balaton. A bérlet 15 990 forint. Szegeden is lehet zárni a nyarat: az ifjúsági napok fellépői között nincs nagy durranás, a szokásos. Elővételes bérlet 14 900, a helyszíni 16 900 forint. Még költségkímélőbb lehetőség a fesztiválos nyárzárásra Várpalota, az Alfa Fesztivál. Három nap (az elővételi bérlet 5999, a helyszíni 6999, a napijegy 3499 forint), s itt is fellép egy sor népszerű hazai előadó a legkülönfélébb műfajokban. Lesz Deák Bill Gyula, de Péterfy Bori is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rosta

Sümegi Noémi

Találkozunk 2016-ban!

Milo országa

Egészen elképesztő jelenség, hogy mifelénk a hangadók jelentős hányada éppen az ellenkezőjét hirdeti annak, ahogyan él. Kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt.

Július elsejéig oda kell érnie Balatonfüredre!

Tüdőbeteg, alkoholista alkotók és orvosuk közötti kötelékek formálták Levendel László képzőművészeti gyűjteményét. A tüdőgyógyász által irányított Korányi Intézet egyszerre volt menedék és lehetőség a traumákat túlélt művészeknek. A kollekcióból július 1-jéig Balatonfüreden látható tárlat azonban jóval több puszta képzőművészeti bemutatónál. Részletek a friss Heti Válaszban.

A mobilitás jövője, a jövő mobilitása

A június 7-én megrendezésre kerülő Infoparlament idén a mobilitás egyre bővülő témakörét járja körbe, hiszen mozgásban a világ, a mobilitás pedig a korábbiaknál jóval több értelmezéssel bír.

„Hillary is utálta, ahogy róla tudósítottunk”

A nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás emblematikus alakjának fia a The New York Times újságírója. Interjú Adam Liptakkal a szólásszabadság kihívásairól, a liberális sajtó elfogultságairól és a politikai korrektség fonákságairól – a friss Heti Válaszban.

Fordulat: összeköltözött Vuk, Süsü, Ursula és Frakk

Újra forog az óriáshordó és a műemlék körhinta a nyolc hektárral bővült pesti állatkertben, ahol a pünkösdi hétvégén a legkisebbek birtokba vehették a Holnemvolt Várat. Jön a sünispotály, ősszel nyit a Cápasuli, épül a Pannon Park. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Tényleg a homokhiány miatt drágulnak a magyar építkezések?

Mind gyakoribb a nyersanyaghiány a magyar építőiparban, de ez semmi Ázsiához képest. A gigaépítkezésekhez rengeteg homok kell, de hiába van belőle sok a sivatagban, az nem alkalmas rá. Homokmaffiák és lehetséges megoldások a csütörtöki Heti Válaszban.

Rangon alul házasodnak: így foglalta el a palotákat a középosztály

A 21. századra megmaradt európai monarchiák hercegei és hercegnői már szinte mind közemberekkel házasodnak. Henry herceg és Meghan Markle esküvőjét beárnyékolták a menyasszony családjának botrányai, de az új modell Spanyolországtól Dániáig alapvetően jól működik. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

80 éves a XIII. kerület

A XIII. kerület június 1-jén ünnepli önálló közigazgatási egységgé válásának 80. évfordulóját. A díjmentesen látogatható ünnepi eseménysorozat a gyermeknapi hétvégén, május 25-27-én elkezdődik, a programok helyszíne a Béke tér lesz.