„Nekem az görögül volt”

/ 2014.07.02., szerda 16:57 /

Az angoloknak nem adatott meg, hogy friss fordításokkal hozzák közelebb az újabb nemzedékekhez Shakespeare-t, ezért sokan ma már nehezen értik a műveit. Pedig az ösztönös nyelvzseni a ma beszélt angol legfőbb nyelvújítója volt, a legtöbb angol ajkú öntudatlanul is naponta használ általa „feltalált” szavakat és kifejezéseket. Sőt, mi is.

„Nem hiszem, hogy én vagyok az egyetlen, akinek minden Shakespeare-előadáson komplett passzusok suhannak el a füle mellett anélkül, hogy bármit is megértene belőlük. Sőt, el kell ismernem: ritka az olyan előadás, amelynek első öt percében nem esek pánikba. Ülök a székemben, és azt gondolom: én vagyok a National Theatre igazgatója, de halvány fogalmam sincs, miről beszélnek ezek az emberek.” A fenti vallomás Sir Nicholas Hytnertől, a brit nemzeti színház, a Royal National Theatre vezetőjétől származik. Mihez kezdjenek akkor a négyszáz éves szövegekkel az SMS-és Twitter-nyelven felnőtt brit és amerikai fiatalok?

A problémát nem csak Hytner vetette fel. Valljuk be: a legtöbbünk nem érti Shakespeare-t című áprilisi cikkében a Daily Telegraph kritikusa, Dominic Cavendish javasolta a társulatoknak, hogy tartsanak olyan, akár egész napos előadásokat, amelyeken a színészek lassan, magyarázatokra is alkalmat adó szünetekkel játsszák el a Bárd drámáit.

Míg a nem angol ajkú nemzetek egy-egy újrafordítással képesek közelebb hozni az „avoni hattyút” az új nemzedékekhez, az angolok nem. Bár vannak egyszerűsített nyelvezetű kötetek, a színpadon nem történt maradandó kísérlet Shakespeare szövegeinek frissítésére. Legalábbis az utóbbi 200 évben. Amint Fabiny Tibor Shakespeare-kutató, a Károli Gáspár Református Egyetem Anglisztika Intézetének vezetője rámutat: „A XVIII. században próbálták kisimítani a »kócos zseni« nyelvezetének egyenetlenségeit, és beszorítani a klasszicista ideálba. Sőt: olykor a cselekményt is megváltoztatták. A Lear királyt például az 1680-as évek végétől 1825-ig a Nahum Tate által happy endingre átírt változatban állították színpadra. Ebben Cordelia nem hal meg, hanem feleségül megy Edgarhoz, s életben marad Lear is.”

Call you me?

„Az angolon kívül valamennyi nyelvnek megvan az az előnye, hogy amikor valaki Shakespeare-t játszik, újragondolható a szöveg – mutatott rá a 2009-es gyulai fesztiválon Ian Herbert brit színikritikus. – Mi például Csehovhoz kerülhetünk közelebb azzal, ha újrafordítjuk. De ez más, mivel ő nem költészetet írt, Shakespeare pedig maga a költészet. A nyelvezetében olyan elképesztő gazdagság és líra lakozik, hogy mi, angolok sem értjük meg mindig. […] Persze vannak nálunk is, akik azt hiszik, már nem működnek ezek a szövegek, és megváltoztatják őket, de az angolok haragszanak érte, hiszen bizonyos dolgokat senki más nem volt képes elmondani a világon úgy, ahogy ő.”

Egy legendával azonban érdemes leszámolni. Ez pedig úgy hangzik, hogy míg Shakespeare a mai angolnak alig érthető, addig egy magyar gond nélkül befogadja Balassi Bálintot vagy a Károli-bibliát. Nekünk sem egyértelműek a négyszáz éves szövegek, és kis odafigyeléssel egy angol is elboldogul Shakespeare-rel. „Ilyeneket ír: Call you me? (Maga hív engem?) Ma ezt csak Do you call me? formában lehet mondani – mutat rá egy írásában Nádasdy Ádám. – Ez távolivá teszi Shakespeare nyelvét, de a megértést alig nehezíti: pár előfordulás után meg lehet szokni. Jelentősebb a különbség a szókincsben. Ő még számos szót használt, melyek kikerültek a forgalomból, például ope (kinyitni), meiny (csapat), blithe (boldog), disme (tizedeléskor kivégzett katona). Ezekhez tényleg szótár kell, tanácstalanul nézi őket a mai angol – de egy magyar átlagember is a malaszt, karmazsin vagy fölöstök szavakat.”

A színpadon persze nem lehet teljesen felidézni Shakespeare angolját: nem tudjuk, milyen volt az akkori kiejtés. Rímekből azonban sejtjük, hogy a musician (zenész) például mjuziszien volt, nem mjuzisen, mint ma, a loved (szeretett) pedig luvd, nem lávd.

A nyelvújító

Aki ma angolul beszél, többet köszönhet Shakespeare-nek, mint sejtené. „A mai angol nyelvnek két fő forrása van: Shakespeare és az angol Biblia – szögezi le Fabiny Tibor. – Kezdetben volt az óangol, amit ma már nem értünk. Ezt követte a középangol, Chaucer nyelve. Ebből fejlődött ki 1500 és 1650 között a korai új angol – Early Modern English –, amit többé-kevésbé megért a mai beszélő. Ennek Shakespeare színháza tette le az alapjait.”

A normann hódítás miatt az angol évszázadokon át a köznép nyelve volt az elit franciája és az egyház latinja árnyékában, és csak 1509-ben vált az Angol Királyság hivatalos nyelvévé. Amikor Shakespeare 88 évvel később alkotni kezdett, még kiforratlan, kötetlen nyelv volt, s szabályainak kikristályosodásában, szókincsének kialakításában ő is részt vett. Boris Ford irodalomkritikus írja: „Shakespeare előtt az angol nyelv jövője kérdéses volt, de 1613-ra, amikor az utolsó műve született, gazdag, magabiztos, érett irodalommal bíró nyelvvé vált.”

Shakespeare jeleskedett nyelvújítóként. Míg a legfőbb korabeli angol Biblia-fordítás, a Jakab-változat (King James Version) 10 867 szót tartalmazott, az ő szókincse 27 780 szót számlált, és jó néhányat ő alkotott. Kedvenc módszere a szófajok megváltoztatása volt. A friend (barát) szót először ő használta igeként – ma ezt mondjuk például akkor, amikor a Facebookon ismerősnek jelölünk valakit. Neki köszönheti az angol a dawn (hajnal) főnevet is, ő használta először igeként az elbow (könyököl) szót, de a gossipot (pletykál) is – utóbbi azelőtt közeli barátot jelentett. Előszeretettel honosított idegen szavakat: a bandit (bandita) szót például az olasz bandettóból, de szerette az újszerű szóösszetételeket is: az ő újítása a birthplace (szülőhely), a cold-blooded (hidegvérű) vagy a képregény-irodalomban gyakran használt arch-villain (főellenség) is.

Ide nekem!

„Shakespeare ösztönös zseni volt – mondja Fabiny. – Nem úgy ment Stratfordból Londonba, hogy nagy nyelvújító lesz. Nem volt járatos a klasszikus nyelvekben (thou hadst small Latin and less Greek, ahogy Ben Jonson írja), nem járt egyetemre, szemben Marlowe-val. De szivacsként szippantotta magába az udvari kultúrát, és mindent olvasott, ami angol fordításban hozzáférhető volt. S miközben írt, új és új ötletek jutottak az eszébe.”

Számos kifejezést is Shakespeare-nek köszönhetünk (lásd keretes írásunkat), de nem feltétlenül azokat, amelyeket a magyarban is szállóigeként használunk. Az „Ide nekem az oroszlánt is!” például a Szentivánéji álom eredetijében korántsem olyan emlékezetes („Let me play the lion, too”), mint Arany Jánosnál. A szerelmes angol fiatalok is inkább a 115. szonettet idézik a 75. helyett, amelyet itthon Szabó Lőrinc tett naggyá: „Az vagy nekem, mint testnek a kenyér.”

Rosta

V. Nagy Viktória

Találkozunk 2016-ban!

Az Orbán-modell alappillérei – Magyarország, projektország?

Hogyan sikerül a Fidesznek 2017 végén is vezetni a népszerűségi listát? Miért támogatja őket sok baloldali is? Hogyan érték el, hogy tömegek egzisztenciája függjön a sikerüktől? Ezekre a kérdésekre is válaszol egy új tanulmánykötet – illetve a friss Heti Válasz.

Őrfi József bátorsága és lelki ereje mindent vitt az idei gálán

Mesébe illő Őrfi József piliscsabai házának története. Nem tündérmesébe, hanem olyan magyar népmesébe, amelyben a hősnek számos próbát kell kiállnia. Az építész-családfő bátorsága és lelki ereje a Média Építészeti Díja idei gáláján mindent vitt. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Famaffia Romániában – Adjátok vissza az erdeinket!

Egy friss botrány és egy dokumentumfilm is felhívja a figyelmet az Európa utolsó érintetlen vadonjainak otthont adó Romániában dúló illegális fakitermelésre. Nemcsak a korrupt politika vagy a profitéhes multi a hibás: székely falusi közösségeket is megvadított a fából szerezhető könnyű pénz. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Rockenbauer 30 – Pali mögött volt értelme gyalogolni

Pali után nem lehet ilyen filmet csinálni – vélik a Másfélmillió lépés Magyarországon alkotói. Rockenbauer Pál halálának 30. évfordulóján azt kutatjuk a friss Heti Válaszban, mi a titka a sorozat népszerűségének, és miért nem született azóta sem hasonló.

Nyolcvanezres pezsgőt locsolt az egyik Mugabe-fiú

Voltak nála véreskezűbb afrikai vezetők is, de kártékonyabbak kevesen. Robert Mugabe nemcsak a gazdag Zimbabwét juttatta koldusbotra, de igyekezett egész Afrikát a Nyugat ellen hangolni. A csütörtöki Heti Válaszból kiderül, hogy bukása ennek ellenére miért is nem Nyugat diadala.