Publi

Gyurgyák János

Uralja-e jövőt, aki a múltat uralja?

/ 2017.05.30., kedd 08:00 /
Uralja-e jövőt, aki a múltat uralja?

„A történelemmel sok mindent lehet kezdeni, lehet értelmezni, lehet új megvilágításba helyezni, lehet finomítani az addigi képen, csak egy dolgot nem lehet: megváltoztatni és újrajátszani.”

Hegymenet
Társadalmi és politikai kihívások Magyarországon

Az Osiris kiadónál 2017 májusában megjelenő kötet célja, hogy elméleti és gyakorlati szakemberek bevonásával, a magyar társadalom és politika előtt álló legfontosabb kihívásokat vegye számba, egyúttal megoldási javaslatokat is körvonalazzon. A különböző ideológiai hátterű szerzők felkérése azzal az ambícióval történt, hogy a mai magyar közbeszédben gyakran felvetődő kérdésekre a legfrissebb közgazdaságtani, szociológiai, politikatudományi, jogtudományi és történettudományi eredmények felhasználásával keressünk válaszokat, és azokat hazánk jövőjéről szóló diskurzus részévé tegyük. A kötet szerkesztői Jakab András és Urbán László.

A kötetben Gyurgyák János történész-kiadóvezető Uralja-e jövőt, aki a múltat uralja? A 20. századi magyar történelemről ‒ pillantás a 21. századból címmel közöl tanulmányt. A teljes, 18 oldalas írás innen letölthető pdf formátumban, alább egy rövidebb részletet közlünk belőle.

 

Államférfiak, önjelölt emlékezetpolitikusok, magukat illúziókban ringató szaktörténészek, vagy ami még ennél is rosszabb, hatalmat, pénzt és befolyást kereső, a múlttal üzletelő historikusok hiszik csak azt, hogy aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is.

A múlt ugyanis uralhatatlan, mint ahogy a jövő is. A múltat alkalmasint még objektív módon feltárni sem lehet, legfeljebb bizonyos korlátok között megközelíteni, többé-kevésbé hiteles képet alkotni róla. A mélyebb struktúrákat megvilágítani, a hosszabb folyamatokat értelmezni csak a legnagyobbak voltak képesek, egy Thuküdidész, egy Tacitus, egy Ibn Khaldún, egy Leopold von Ranke, egy Henri Pirenne, egy Arnold Toynbee, egy Marc Bloch vagy egy Fernand Braudel. Mint ahogy az orwelli állítás másik fele, nevezetesen, hogy aki uralja a jelent, az uralja a múltat is, szintén illúzió. George Orwell ironikus mondatai eredendően létező veszélyekre figyelmeztető, kritikus jelzések voltak csupán.

A történeti tudat két alapvető formájának egyikét sem lehet ugyanis végső fokon ilyen emlékezetpolitikai eszközökkel befolyásolni. Egy nemzet történeti tudata nagy állandóságot mutat, s igazságaival, féligazságaival és tévedéseivel (lásd például Mátyás, az igazságos vagy Kádár János mint a legnépszerűbb 20. századi magyar politikus) együtt is csak lassan-lassan változik. Az igazi történeti kutatásra pedig, amely alapvetően műveken, kritikákon és vitákon keresztül hömpölyög lassan tova, semmiféle hatással nincs az ilyen fajta emlékezetpolitikai igyekezet és habverés. A legjobb, amit tehetünk: óvakodjunk ezektől! De a politikai és a gazdasági elit többet is tehet annál, hogy békén hagyja az igazi történeti kutatást. Az ezzel való örökös foglalkozás ugyanis csalhatatlan jele az áltevékenységnek és a pótcselekvésnek, valamint a funkciók összekeverésének.

A történelemmel ugyanis sok mindent lehet kezdeni, lehet értelmezni, lehet új megvilágításba helyezni, lehet finomítani az addigi képen, csak egy dolgot nem lehet: megváltoztatni és újrajátszani. A politikai elit pótcselekvésének tehát legbiztosabb jele, ha politikájának középpontjába az emlékezetpolitika kerül.

Talán jobb lenne, ha a magyar elit, ahelyett, hogy azon búsongana, hol is veszett el egykori nagy dicsőségünk, mit is vesztettünk Trianonnal, s végül mit pusztított a kommunizmus, a jelen megoldandó feladataira koncentrálna és a jövő lehetőségeit fürkészné, azaz a fentiekben felvetett alapvető kérdésekre keresné a választ. Már csak ezért is, mert egyrészt a világtörténelem ma újra kimozdulni látszik a holtpontról, s a ma döntései hosszú-hosszú időre meghatározhatják majdani lehetőségeinket. Úgy tűnik ugyanis, hogy korszakhatárhoz érkeztünk, az egypólusú, amerikai dominanciára épült világ a vége felé közeledik, s a neoliberális, globális, deregulációra alapozott gazdasági rendszer egyenlőtlenségei és erkölcsi fogyatékosságai is megteremtették az ellenerőt: a politikai-gazdasági elit ellen mindenkor és minden eszközt megragadni és lázadni kész tömegeket. Ez viszont könnyen véget vethet a balközép és a jobbközép erőegyensúlyán és váltógazdaságán, valamint a középosztály erején alapuló demokráciáknak.

Másrészt Magyarország az örökös megszakítottságból, az újrakezdések bűvös köréből csak úgy léphet ki, ha a magyar politikai, gazdasági és értelmiségi elitünk legalább minimális konszenzusra jut a jövőt, a hogyan továbbot illetően. Mert Ernest Renannak alapvetően igaza volt, amikor azt állította, hogy a nemzet közös emlék a múltból és közös terv a jövőre. 20. századi történelmünk legsúlyosabb kártétele, egy valóságos morbus hungaricus, magyar kór éppen az volt, hogy ebben, azaz a közös tervben soha nem tudtunk megegyezni, soha nem tudtunk egy tapodtat sem előrelépni. A 19. század végétől kezdve ugyanis függetlenségiek álltak szemben kiegyezéspártiakkal, urak parasztokkal, majd radikális progresszívek állagőrzőkkel, népiek urbánusokkal, nemzeti kommunisták internacionalistákkal, ’nemzetiek’ ’liberálisokkal’, súlyos Orbán-fóbiában szenvedők vakhitű orbánistákkal, kölcsönösen tagadva mindazt, amit a másik képvisel, s kölcsönösen kitagadva a nemzetből egymást, hazaárulónak, hitszegőnek vagy éppenséggel reakciósnak, fasisztának, nacionalistának bélyegezve a másikat. Mindenütt csak megvetés, ellenszenv, rosszindulat, gyűlölet és meg nem értés. Ezt a súlyos, mély és kontinuus törésvonalat és megosztottságot nem sikerült meghaladni a múlt század során. Mint ahogy a többi kardinális, nagy kérdésben (nyugati felzárkózás, nemzetegyesítés, versenyképes polgári osztály kialakulása, szerves építkezés, társadalmi szolidaritás, az oktatás- és kultúrpolitika jelentőségének felismerése) sem sikerült áttörést elérni.

Talán mondani sem kell, hogy mindez nem jelent pluralizmusellenességet, itt ugyanis csak a célok és értékek minimális konszenzusáról van szó, továbbá kölcsönösen elfogadott és kiszámíthatóan működő intézmények megteremtéséről és intézményes garanciák biztosításáról. A múlt hagyatéka itt él velünk ma is, s 21. század elején a megoldástól ugyanolyan távol vagyunk, mint a 20. században voltunk.

A Hegymenet című kötetben megjelent Gyurgyák János-tanulmány teljes terjedelemben (18 oldal, pdf) itt olvasható.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Népművészeti nagyhatalom vagyunk – megnyílt az idei Nemzeti Szalon

A hagyomány nem egy porosodó, kőbe vésett, mozdulatlanságra ítélt valami, hanem folyamatosan változik, sőt, mi magunk is hagyományt teremtünk – erről is szól az idei, augusztus 20-ig látogatható Nemzeti Szalon a Műcsarnokban. A népművészet először mutatkozik be az intézményben, a siker borítékolható. Részletek a friss Heti Válaszban.

Óriási fordulat: Macron nyit a katolikusok felé

Az állam és egyház elválasztását államideológiaként kezelő Franciaország államfője szokatlan gesztusokat tartalmazó beszédet mondott katolikus vezetők előtt. Emmanuel Macron ezzel új fejezetet nyitna a keresztény egyházzal, és az iszlámnak is üzen. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Magyaroktól ideges a New York-i elit

Egy új médium mindig politikai káosszal köszönt be, ez köti össze korunkat a harmincéves háború korával, Daniel Kehlmann új regényének témájával. A német sztárszerző egy magyar írót tart nemzedéke legnagyobb tehetségének. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Az 1968-as esztendő – Orbán is ehhez képest határozza meg önmagát

Még huszadik századi mércével is kivételesen sűrű esztendő volt 1968. A fél évszázaddal ezelőtti történelmi sorsfordító a jelenből nézve gyökeresen eltérő értelmezéseket kap: egyeseknek Európa új tavaszát jelenti, másoknak a popkultúra kezdetét, vagy a hagyományos értékre épülő világ széthullását. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Bay Zoltán emlékkiállítás nyílt a Csopában

Bay Zoltán kutatóprofesszor kiemelkedő munkássága előtt tisztelegve, illetve a róla elnevezetett kutatóközpont megalapításának negyedévszázados fennállására tekintettel, a 2018-as évben ünnepi eseménysorozat vette kezdetét.