heti-valasz.hu/publi/eddig-tartott-a-momentum-hitelessege-123902

http://heti-valasz.hu/publi/eddig-tartott-a-momentum-hitelessege-123902

Publi

Gyurgyák János

Uralja-e jövőt, aki a múltat uralja?

/ 2017.05.30., kedd 08:00 /
Uralja-e jövőt, aki a múltat uralja?

„A történelemmel sok mindent lehet kezdeni, lehet értelmezni, lehet új megvilágításba helyezni, lehet finomítani az addigi képen, csak egy dolgot nem lehet: megváltoztatni és újrajátszani.”

Hegymenet
Társadalmi és politikai kihívások Magyarországon

Az Osiris kiadónál 2017 májusában megjelenő kötet célja, hogy elméleti és gyakorlati szakemberek bevonásával, a magyar társadalom és politika előtt álló legfontosabb kihívásokat vegye számba, egyúttal megoldási javaslatokat is körvonalazzon. A különböző ideológiai hátterű szerzők felkérése azzal az ambícióval történt, hogy a mai magyar közbeszédben gyakran felvetődő kérdésekre a legfrissebb közgazdaságtani, szociológiai, politikatudományi, jogtudományi és történettudományi eredmények felhasználásával keressünk válaszokat, és azokat hazánk jövőjéről szóló diskurzus részévé tegyük. A kötet szerkesztői Jakab András és Urbán László.

A kötetben Gyurgyák János történész-kiadóvezető Uralja-e jövőt, aki a múltat uralja? A 20. századi magyar történelemről ‒ pillantás a 21. századból címmel közöl tanulmányt. A teljes, 18 oldalas írás innen letölthető pdf formátumban, alább egy rövidebb részletet közlünk belőle.

 

Államférfiak, önjelölt emlékezetpolitikusok, magukat illúziókban ringató szaktörténészek, vagy ami még ennél is rosszabb, hatalmat, pénzt és befolyást kereső, a múlttal üzletelő historikusok hiszik csak azt, hogy aki uralja a múltat, az uralja a jövőt is.

A múlt ugyanis uralhatatlan, mint ahogy a jövő is. A múltat alkalmasint még objektív módon feltárni sem lehet, legfeljebb bizonyos korlátok között megközelíteni, többé-kevésbé hiteles képet alkotni róla. A mélyebb struktúrákat megvilágítani, a hosszabb folyamatokat értelmezni csak a legnagyobbak voltak képesek, egy Thuküdidész, egy Tacitus, egy Ibn Khaldún, egy Leopold von Ranke, egy Henri Pirenne, egy Arnold Toynbee, egy Marc Bloch vagy egy Fernand Braudel. Mint ahogy az orwelli állítás másik fele, nevezetesen, hogy aki uralja a jelent, az uralja a múltat is, szintén illúzió. George Orwell ironikus mondatai eredendően létező veszélyekre figyelmeztető, kritikus jelzések voltak csupán.

A történeti tudat két alapvető formájának egyikét sem lehet ugyanis végső fokon ilyen emlékezetpolitikai eszközökkel befolyásolni. Egy nemzet történeti tudata nagy állandóságot mutat, s igazságaival, féligazságaival és tévedéseivel (lásd például Mátyás, az igazságos vagy Kádár János mint a legnépszerűbb 20. századi magyar politikus) együtt is csak lassan-lassan változik. Az igazi történeti kutatásra pedig, amely alapvetően műveken, kritikákon és vitákon keresztül hömpölyög lassan tova, semmiféle hatással nincs az ilyen fajta emlékezetpolitikai igyekezet és habverés. A legjobb, amit tehetünk: óvakodjunk ezektől! De a politikai és a gazdasági elit többet is tehet annál, hogy békén hagyja az igazi történeti kutatást. Az ezzel való örökös foglalkozás ugyanis csalhatatlan jele az áltevékenységnek és a pótcselekvésnek, valamint a funkciók összekeverésének.

A történelemmel ugyanis sok mindent lehet kezdeni, lehet értelmezni, lehet új megvilágításba helyezni, lehet finomítani az addigi képen, csak egy dolgot nem lehet: megváltoztatni és újrajátszani. A politikai elit pótcselekvésének tehát legbiztosabb jele, ha politikájának középpontjába az emlékezetpolitika kerül.

Talán jobb lenne, ha a magyar elit, ahelyett, hogy azon búsongana, hol is veszett el egykori nagy dicsőségünk, mit is vesztettünk Trianonnal, s végül mit pusztított a kommunizmus, a jelen megoldandó feladataira koncentrálna és a jövő lehetőségeit fürkészné, azaz a fentiekben felvetett alapvető kérdésekre keresné a választ. Már csak ezért is, mert egyrészt a világtörténelem ma újra kimozdulni látszik a holtpontról, s a ma döntései hosszú-hosszú időre meghatározhatják majdani lehetőségeinket. Úgy tűnik ugyanis, hogy korszakhatárhoz érkeztünk, az egypólusú, amerikai dominanciára épült világ a vége felé közeledik, s a neoliberális, globális, deregulációra alapozott gazdasági rendszer egyenlőtlenségei és erkölcsi fogyatékosságai is megteremtették az ellenerőt: a politikai-gazdasági elit ellen mindenkor és minden eszközt megragadni és lázadni kész tömegeket. Ez viszont könnyen véget vethet a balközép és a jobbközép erőegyensúlyán és váltógazdaságán, valamint a középosztály erején alapuló demokráciáknak.

Másrészt Magyarország az örökös megszakítottságból, az újrakezdések bűvös köréből csak úgy léphet ki, ha a magyar politikai, gazdasági és értelmiségi elitünk legalább minimális konszenzusra jut a jövőt, a hogyan továbbot illetően. Mert Ernest Renannak alapvetően igaza volt, amikor azt állította, hogy a nemzet közös emlék a múltból és közös terv a jövőre. 20. századi történelmünk legsúlyosabb kártétele, egy valóságos morbus hungaricus, magyar kór éppen az volt, hogy ebben, azaz a közös tervben soha nem tudtunk megegyezni, soha nem tudtunk egy tapodtat sem előrelépni. A 19. század végétől kezdve ugyanis függetlenségiek álltak szemben kiegyezéspártiakkal, urak parasztokkal, majd radikális progresszívek állagőrzőkkel, népiek urbánusokkal, nemzeti kommunisták internacionalistákkal, ’nemzetiek’ ’liberálisokkal’, súlyos Orbán-fóbiában szenvedők vakhitű orbánistákkal, kölcsönösen tagadva mindazt, amit a másik képvisel, s kölcsönösen kitagadva a nemzetből egymást, hazaárulónak, hitszegőnek vagy éppenséggel reakciósnak, fasisztának, nacionalistának bélyegezve a másikat. Mindenütt csak megvetés, ellenszenv, rosszindulat, gyűlölet és meg nem értés. Ezt a súlyos, mély és kontinuus törésvonalat és megosztottságot nem sikerült meghaladni a múlt század során. Mint ahogy a többi kardinális, nagy kérdésben (nyugati felzárkózás, nemzetegyesítés, versenyképes polgári osztály kialakulása, szerves építkezés, társadalmi szolidaritás, az oktatás- és kultúrpolitika jelentőségének felismerése) sem sikerült áttörést elérni.

Talán mondani sem kell, hogy mindez nem jelent pluralizmusellenességet, itt ugyanis csak a célok és értékek minimális konszenzusáról van szó, továbbá kölcsönösen elfogadott és kiszámíthatóan működő intézmények megteremtéséről és intézményes garanciák biztosításáról. A múlt hagyatéka itt él velünk ma is, s 21. század elején a megoldástól ugyanolyan távol vagyunk, mint a 20. században voltunk.

A Hegymenet című kötetben megjelent Gyurgyák János-tanulmány teljes terjedelemben (18 oldal, pdf) itt olvasható.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Egy kanál vízben: kitört a háború a kormány médiaholdudvarában

Megnyugvás helyett háborút hozott a Fidesz győzelme a médiaholdudvarban. Immár nem csak az ideológiai elhajlással vádolt – kormány által kinevezett – kulturális vezetőket sorozzák, de a „bajtársak” is hajba kapnak. A legfrissebb, immár csak a Digitalstandon elérhető Heti Válaszból kiderül, hogy a 888.hu–Magyar Idők–pestisracok.hu tengelyen kialakult vita nemzedéki, ideológiai és pénzügyi természetű.

Elkészült a Süsü, a sárkány folytatásával Csukás István

Ha nem töltődik fel az ember, elkopik – mondja Csukás István a legfrissebb, immár csak a Digitalstandon elérhető Heti Válaszban. Az író augusztusban fellép a szóládi Ízek, Versek, Madárfütty Fesztiválon; a rendezvény célja, hogy visszacsempéssze a kultúrát és a hagyományokat a köztudatba.

Apró szobrok Budapest utcáin: bemutatjuk az alkotót

A budapestiek legújabb kedves közösségi játéka a gerillaszobor-vadászat: nyitott szemmel kell járni a várost ahhoz, hogy az ember megtalálja a várra forduló irányzékú apró tankot, az öngyilkos mókust vagy éppen a Főkukacot. Kolodko Mihály – Mihajlo Kolodko – kárpátaljai szobrászművész alkotásai amilyen kicsik, olyan beszédesek. Részletek a digitális Heti Válaszban!

Egy Fidesz-szavazó bírálhatja-e a kormányt? Itt a válasz!

A címbe foglalt kérdésről szólt a keresztény, konzervatív értelmiségieket tömörítő szervezetek Újra néven nevezzük című, áprilisban kiadott vitairata. Balog Zoltán volt miniszter és Bogárdi Szabó István református püspök minapi disputája szerint igen, de. Részletek a csütörtöki, immár csak a Digitalstandon elérhető Heti Válaszban.

Tabudöntő vélemény: „Csak showműsor az észak-koreai leszerelés”

Észak-Koreában nem bízik, Kínában még kevésbé, ennek megfelelően a Donald Trump–Kim Dzsongun megállapodástól sem vár mélyreható változásokat. Szahasi Rjo Japán professzor Ázsia jövőjéről és Japánról mint lehetséges bevándorlóországról is beszélt a csütörtökön digitálisan megjelenő Heti Válasznak.

Íme az internet egyik legsötétebb bugyra

Az internet egyik legsötétebb bugyra a „kényszerű cölibátusban” élő fiatal férfiak radikalizálódott kemény magja. Az alt-right nyelvezetét használó „incel”-fórumok immár tömeggyilkosokat termelnek ki, és a férfiak rendszerszintű kudarca miatt egyre nagyobb az utánpótlásuk.