Publi

Bod Péter Ákos

Sorsdöntő kérdések, amik az új kormányra várnak

/ 2018.04.24., kedd 08:30 /
Sorsdöntő kérdések, amik az új kormányra várnak

Európában a XXI. század küszöbén nem lehet korszerű gazdaságot teremteni a szociális és etikai szempontok messzemenő figyelembevétele nélkül. Nem haladhat előre tartósan az a nép, amely leszakadók tömegét hagyja hátra. Ezért az esélyteremtés programunk központi gondolata, még ha jólétet nem ígérhetünk is mindenkinek.

A fenti három mondat idézet. Századunk küszöbét említi, nyilván nem mai program. Igen, ez az 1990-es kormányprogram. Emlék olyan korszakból, amikor a magukra adó politikai erők a választók előtt bemutatták céljaikat és társadalmi víziójukat, a kormány számon kérhető programot adott. Azóta sok minden másként alakult: a piacgazdaság a kelet-közép-európai térségben jóléti vonatkozásban közepesen teljesített, szociális és etikai mércén annál gyengébben. Hazánk modernizációja a rendszerváltó nemzetek között kifejezetten jól indult, ám mostanra mindhárom visegrádi ország elénk került. Nem fátum ez, talán nem szakadunk le tartósan. Mai viszonyainkból sokat megmagyaráz, hogy a 2008-ban kirobbanó nemzetközi válság minket a többieknél jobban megviselt, utána pedig gazdaságunk teljesítménye hullámzó. Béreink, fogyasztásunk, beruházásunk szintje jóval a cseh és a szlovák alatti, és immár a lengyeltől is elmarad. Újabban a románok is eléggé ránk jöttek.

Ám a világ fordul, egy új szakaszban elvileg jobb lapokat húzhatunk. Így a jövő esélyei felől kell néznünk az elmúlt nyolc évet, meg ami előttünk áll. Fontos felidézni, hogy 2010-től az orbáni válságkezelő politika miként terítette szét a terheket. Jutott belőlük a tőketulajdonosoknak bankadó, válságadók formájában; túlélték. Csak épp a hitelezés és a tőkebeáramlás gyengélkedése, beruházások elhalasztása lett az ára. Jutott a társadalom alsó felének, amely nem nyert a leszállított személyi jövedelemadón, miközben fizeti Európa legmagasabb áfakulcsát. De legfőképpen az új nemzedékre rótta a terheket, kezdve a magánnyugdíj-pénztári megtakarítások besöprésével: a kormány a teljes állami nyugdíjrendszer fenntartását a mai és jövőbeli munkavállalókra terhelte. A rendszer most recseg, de még nem ropog, ha csak tovább nem gyorsul a kivándorlás. Ám már mától jönnek az elhanyagolt egészségügy, az elfelejtett vidékek, az elmulasztott NATO-kötelezettségek számlái.

Nem aggályoskodó ez az elszámolás? Hiszen kicsi a deficit, az államadósság hányada némileg csökkent. Ez igaz, de a hitelminősítők nem ok nélkül sorolják a magyar állampapírok kockázatát öt fokozattal a csehek, néggyel a szlovákok alá: adósságarányunk messze a legnagyobb a térség országai között.

Az utóbbi évek gazdasági ciklusának hozamából a kormány nem áldozott érdemi adósságcsökkentésre, presztízsberuházásra viszont sok ment, eközben gyűltek a halasztások és mulasztások. Szemben viszont 1989-cel – amikor az állampártnak eltűnt a gazdasági mozgástere – most nincs akut gond. Az adósságfinanszírozás nem külső hitelezőkön fog múlni, hanem a társadalmunk teherviselő képességén és hajlandóságán. Az ismert és még felbukkanó deficitek az előttünk álló évekre vetnek fenyegető árnyat, főként az uniós pénzbeáramlás lassulásakor.

2010-ben másodszor jutott túlhatalomhoz politikai erő; Horn Gyuláékkal szemben Orbán Viktor a lehetőségek határáig elment. Minden panaszkodása ellenére kívülről a vártnál kevesebb korlátozást kellett elszenvednie hatalomgyakorlásában. Az EU ugyanis akkor kezdte pumpálni a pénzt a térségünkbe, és a GDP évi 3-5 százalékára rúgó transzferekért csak annyit várt el, hogy a költségvetési hiány három százalék alatt maradjon. Azt pedig idővel tudta hozni az Orbán-kormány is. Így a Nemzetközi Valutaalapnak itt tényleg nem maradt teendője, Brüsszel figyelmét pedig lekötötte a mediterrán válság. Mindebben azonban 2012 tájt még nem lehetett biztos az Orbán-kormány. Így a keleti nyitás jegyében kevésbé háklisnak gondolt külső partnerek felé fordult hitelért, növekedési impulzusért. Talán nem bízott a magyar gazdaság dinamikájában, noha rengeteget szónokolt róla. A sokszor beígért gyors növekedést monstre államközi ügyletektől, valamint nagyvállalati projektektől remélte.

Noha 2010-től igazán nagy cég nem jött hozzánk (a Mercedes-beruházásról még 2008 előtt döntöttek), a már itt lévő iparvállalatok megtalálják számításaikat.

Az oktatási eredmények az egyenlőtlenségek miatt romlanak

Fotó: Heti Válasz Archív / Ajpek Orsi

A keleti illiberális rezsimektől viszont naivitás olcsó, bőséges és feltételektől mentes pénzforrásokat várni hazánk felvirágoztatásához. Ám az ügyletet nyélbe ütők igen jól járhatnak – de erről csak sejtéseink lehetnek.

Miként arról is, hogy milyen stációkon keresztül alakult ki a közepesen korrupt magyar közéletből a közpénzek módszeres elterelésének mostani rendszere, ahogy immár a magánvagyonok újraosztása sem számít tabunak. Talán a legegyszerűbb feltevés az, hogy a fékek és ellensúlyok nélküli rendszer korrumpálódása csak idő kérdése, amint a korrupt és autokrata európai hajlamokat ismerő amerikai alapító atyák jól tudták.

Itt tartunk most. A világ eközben száguld egy új gazdasági és társadalmi szisztéma felé, melynek címkéje a digitalizáció, és ami messze túllép az információtechnológia világán, minden munkakört és életviteli formát érint. Ezért riasztó, hogy a magyar fiatalok, akiktől oly sokan várjuk társadalmunk megújítását, mind hátrább csúsznak a nemzetközi tudásmércéken. És nem azért romlik a szövegértés vagy a matektudás magyarországi átlagszintje, mert úgy általában lenne gond az iskolával és a családokkal, hanem mert az átlagot hazánk számos hátrányos térsége és társadalmi rétege egyre jobban lehúzza.

Hasonlóan nem általában van gond munkavállalóink munkatermelékenységével: a nemzetközi cégeknél dolgozók termelékenyek.

Ám van egy második, sőt harmadik magyar gazdaság is, melynek számos szereplője a legalitás határán lavíroz, vagy az államtól vár védelmet. Amit az készségesen meg is ígér. Az uniós közös piacon belül azonban a kormány nem nyújthat tartós védelmet. Az állami szabályzókkal, közbeszerzési eljárásokkal való kivételezésnek pedig legkevésbé a kis és közepes magyar vállalatok a haszonélvezői.

De a nyereségadó-csökkentésnek sem, hiszen eleve nem keletkezik elég nyereségük. A nagy állami, félállami projektekből sem sok csurran nekik. Hogyan is férhetne hozzá a magyar kkv-szektor egy kínai vasúti nagyberuházáshoz, orosz atomerőmű-építéshez?

Ezt a második, harmadik magyar gazdaságot különösen sújtja most a munkaerőhiány. A közmunkával sokat javultak a statisztikák, holott a közmunkás a munkaerőpiacon inaktív: nem keres, sőt nem is nagyon kereshet munkát az üzleti szektorban. Itt azonnal váltót kellene állítani, hogy a politikai (félfeudális) álfoglalkoztatásból a munkára foghatók beléphessenek a munkaerőpiacra, a többit pedig felkészítsék az értéktermelő munka világára. Ehhez persze polgári, piacpárti politika kellene, nem az állami megoldások erőltetése. Kellene, de nehezen képzelhető el, miért és miként fordulna vissza a kormánypolitika a versenyelvű gazdaságfelfogás felé. Megjegyzem, az ország másik felének támogatását bíró sokszínű ellenzék irányadói között sincsenek sokan, akik hajlandók lennének képviselni a mai piacgazdaság imperatívuszait.

Irányváltás kellene az uniós politikában is, hiszen a szokásos hezitálásokkal ugyan, de körvonalazódik az új európai rend. Megmarad az európai költségvetés, de kizárt, hogy a nyugati adófizetők még egyszer kemény feltételek nélkül finanszíroznák a kevésbé tehetős délieket és keletieket. Bár nekünk is nemzeti érdekünk lenne az uniós pénzek hatékony és célirányos felhasználása, mert ez a Marshall-segélynyi pénz az eddig elköltött módon nem sokat tett hozzá a magyar modernizációhoz. Ám hogyan várhatunk fordulatot Európa-politikánkban a Brexit-képletre emlékeztető mai megosztottsággal: idősek a fiatalokkal szemben, vidék a fővárossal szemben. Állami erő-összpontosítással sok mindent el lehet érni, de a szociális és etikai szempontú, európai fejlődési pályára állást aligha – ahogy ezt már hét politikai ciklussal ezelőtt is tudhattuk.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.