Publi

Dévényi István

Orbán Viktor tévedése

/ 2017.04.28., péntek 11:53 /
Orbán Viktor tévedése

Szétestünk, a fene egye meg, talán már annál is széjjelebb vagyunk most mi, magyarok, mint amennyire széjjel tudott szórni minket Kádár meg az MSZMP. Akkoriban végtelenül egyszerű volt a szabály, ami atomjaira szilánkolta a társadalmat: fogd be a szád, ne ugass bele semmibe, maradj magadnak, és akkor nyugiban lehetsz. És az emberek szeretnek nyugiban lenni, ezért megmaradtak maguknak. A közösséget meg a mesterséges képződmények, az őrsök, rajok, brigádok jelentették – de persze, csak nevükben.

Viszont volt valami, ami ezt a szétzuhant társadalmat titokban mégis láthatatlan egységbe kovácsolta: az oroszok. Az oroszokat ugyanis senki se szerette. Mert hát a megszállókat nem szokás szeretni.

Az utolsó orosz tábornok záhonyi búcsúszalutálása éppen ezért lett a kollektív tudatunk egyik legfontosabb és legörömtelibb pillanata. Olyan erejű szimbólum, amilyenből meglehetősen keveset őriz egy-egy nép közös emlékezete.

Orbán Viktor és a Fidesz azonban most azt kéri tőlünk, hogy áruljuk el ezt a gyönyörű közös élményt. Még csak nem is azt, hogy értékeljük át a múltat, gondoljuk újra a történteket, hanem, hogy felejtsük el a történelmünket.

Ahogy Szijjártó Péter a minap megfogalmazta az őt kérdező lengyel portál újságírójának, amikor az arról beszélt, hogy Lengyelország számára fenyegetést jelentenek az oroszok:

„Ön lengyel, ön itt él. (…) Én nem vagyok lengyel, nem itt élek, nincs lengyel gondolkodásmódom. Magyar vagyok, és megvan a magunk történelme. Mi nem tekintünk fenyegetésként Oroszországra. Pont.”

Ez már nem irányváltás, pragmatikus hangsúlyáthelyezés, hanem újraírt történelem. Szijjártó Péter nem azt mondja, hogy ezek az oroszok már nem azok az oroszok (nem, mint ha a mostani Oroszországban olyan sok szerethető dolog lenne). Hanem fogja az azokat az oroszokat, és egy mozdulattal kiradírozza őket a magyar múltból.

Sikerülhet ez?

Nem.

Faramuci módon épp Orbán Viktor miatt van a kísérlet eleve kudarcra ítélve. Mert az utolsó orosz katona záhonyi elballagása fontos szimbólum, ám oroszügyben van ennél sokkalta erősebb, maradandóbb élmény: Orbán Viktor Nagy Imre újratemetésén elmondott beszéde. A pillanat, amikor egy ország annyi év után végre hinni kezdte, hogy szabadságban, demokráciában is élhet.

Persze mindez lehetne egy pusztán politológiailag érdekes próbálkozás, csakhogy Moszkva újraélesztése az aktuálpolitikának is új dimenziót adott. Az amúgy szinte kizárólag a migráció körül forgó (hiszen még Soros György is ennek okán vált közellenséggé, mint azt Orbán Viktor ma reggel is elmondta) honi közéletben az ellenzék már évek óta nem tud mit üzenni a társadalomnak. Ezért mindazok, akik elégedetlenek az Orbán-kormánnyal, de ugyanúgy elégedetlenek az ellenzékkel is, nem találtak maguknak helyet a politikai térben. És nem kevesen vannak ilyenek.

Őket szólította most meg a végtelenül egyszerűvé tehető kérdés: Brüsszel vagy Moszkva? Ráadásul az így, egyetlen kérdésre sűrűsödött közéletben nem lehet sunnyogni, nem lehet maszatolni, ide-oda táncolni, hiszen a válasz könnyedén megadható.

Ettől persze a magyar ellenzék nem lett, és nem is lesz se jobb, se választhatóbb, és jelen állás szerint a Fidesz 2018-as választási győzelmét se veszélyezteti továbbra se semmi és senki. Az új politikai térben viszont születhet olyan erő, amely hitelesen menetel Moszkvának hátat fordítva Brüsszel felé. 

Rosta

Sztankóczy András

Találkozunk 2016-ban!

Itt a választási csodafegyver: Orbán-ellenes népfront jön?

A teljes ellenzéki összefogást előkészítő trükk vagy partizánakció Gulyás Márton választásireform-mozgalma? A csütörtöki Heti Válaszból kiderül, hogy a kampány nagy vitája lehet a rendszer igazságossága, amely a francia voksolás után váratlanul aktuális lett.