valasz.hu/publi/mese-a-terrorizmusrol-27651?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201701

http://valasz.hu/publi/mese-a-terrorizmusrol-27651?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201701

Publi

Georg Paul Hefty

Merkel nyugalma

/ 2017.10.30., hétfő 11:05 /

A német szövetségi kormánykoalíció mielőbbi megalakítása a legkevésbé Angela Merkelnek sietős. A kereszténydemokrata párt (CDU) elnöke azért figyelheti nagy türelemmel az esetleges kormánypartnerek erőlködését, mert senki sem veszélyezteti állami pozíciójában.

A német kancellár addig kormányoz, ameddig valaki nem képes egy másik kancellárt választani. Nem mozdítja ki a székéből pártjának csökkenő parlamenti ereje, és az sem, hogy volt koalíciós partnere, a Szociáldemokrata Párt (SPD) ellenzékbe vonult a választás éjjelén. Az sem zavarja, hogy az új szövetségi parlament megalakulása óta már csak ügyvezető kormány élén áll, mert ez nem gyengíti alkotmányos felhatalmazását: továbbra is Angela Merkel határozza meg a német politika irányvonalait.

Mivel az SPD-nek egyelőre nincs esélye arra, hogy hamarjában kormányt alakítson, miniszterei – legalábbis többségükben – a kormányban is bent maradnak, hiszen egyénként, nem pedig szociáldemokrata párttagként tették le annak idején a miniszteri esküt. Az SPD még ellenzékként sem érdekelt abban, hogy Merkel egyedül, néhány CDU- és CSU-miniszterrel vigye tovább az ország ügyeit – legalábbis amíg a pénz tart. Egy ilyen időszak könnyen megmutathatná Merkel erejét.

Pártvonalon nem ekkora a türelem. A Hannover-központú alsó-szászországi választás kimutatta, hogy a CDU elbízta magát, amikor előre hozott tartományi voksolást kényszerített ki. A keletnémet Szászország miniszterelnökének, Stanislaw Tillichnek (CDU) pártján belüli megbuktatása pedig azt bizonyítja, hogy a pártapparátus pánikra is hajlamos. A drezdai kormányfő lecserélése egyenlő annak bevallásával, hogy a szélsőjobboldali AfD sikere nemcsak az általános elégedetlenségnek és a migránsválságnak mint egyfajta „természeti katasztrófának” a következménye, hanem a kereszténydemokrata párt- és államvezetés elégtelen politikájának is.

Ma egymást licitálják túl a Szabad Demokraták és a Zöldek azzal a jóslattal, hogy „nem lesz olyan gyorsan (értsd: egyszerűen és olcsón) egyezség a következő kormányszövetség létrehozásáról”. A CDU és CSU szintén igyekszik hangsúlyozni, hogy a megígért célokért harcolnak. Egyelőre mindenki csak feltételezi, hogy ebből végül kormányprogram lesz, de senki sem bízhat ebben, és az sem tudható, lesz-e először a történelemben két vicekancellár, talán megosztott illetékességgel. Már arról beszélnek, hogy egyáltalán karácsonyig meglesz-e az új kormány.

Ez a hihetetlen időveszteség más kormányfők malmára hajtja a vizet Európában. Emmanuel Macron francia elnök tervszerűen használja ki a német vákuumot. Merkel már jelezte, hogy nem fog látványosan síkraszállni a francia stratégiai tervekkel szemben: kivonta Wolfgang Schäuble eddigi pénzügyminisztert a kormánypolitikából, és a Bundestag, a parlament elnöki székébe emeltette. Örök rejtély marad, hogy a volt CDU-elnök mit is akart elérni, amikor vállalta a „szigorú”, szinte dogmatikus európai szerepét, aki ragaszkodik a meglévő szerződésekhez, és semmiféle újítást vagy dinamizmust nem pártol.

A CSU is szorítóba kerül. Nemrég még azt követelte, hogy meg kellene határozni Európa végső formáját. Most viszont észre kell vennie, hogy Macronnal és az osztrák Sebastian Kurzcal új nemzedék lép porondra, amely maga akarja meghatározni a jövőt, mégpedig valószínűleg nem most egyszerre és véglegesen, hanem politikai karrierjük folyamán mindig újból és újból. Mivel Kurz néppárti politikus, és Horst Seehofer bajor miniszterelnök szigorú migránsügyi politikáját nemcsak nézte, hanem támogatta, Münchenből nem mondhatják, hogy „minket az osztrák célkitűzés nem érdekel”. Németország ragaszkodása a lisszaboni szerződés rendszeréhez a végét járja, s az új kormánykoalíciónak ebben is állást kell foglalnia. Kétes, mi lesz az eredmény.

Rosta

Stumpf András

Találkozunk 2016-ban!

Őrfi József bátorsága és lelki ereje mindent vitt az idei gálán

Mesébe illő Őrfi József piliscsabai házának története. Nem tündérmesébe, hanem olyan magyar népmesébe, amelyben a hősnek számos próbát kell kiállnia. Az építész-családfő bátorsága és lelki ereje a Média Építészeti Díja idei gáláján mindent vitt. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Famaffia Romániában – Adjátok vissza az erdeinket!

Egy friss botrány és egy dokumentumfilm is felhívja a figyelmet az Európa utolsó érintetlen vadonjainak otthont adó Romániában dúló illegális fakitermelésre. Nemcsak a korrupt politika vagy a profitéhes multi a hibás: székely falusi közösségeket is megvadított a fából szerezhető könnyű pénz. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Rockenbauer 30 – Pali mögött volt értelme gyalogolni

Pali után nem lehet ilyen filmet csinálni – vélik a Másfélmillió lépés Magyarországon alkotói. Rockenbauer Pál halálának 30. évfordulóján azt kutatjuk a friss Heti Válaszban, mi a titka a sorozat népszerűségének, és miért nem született azóta sem hasonló.

Nyolcvanezres pezsgőt locsolt az egyik Mugabe-fiú

Voltak nála véreskezűbb afrikai vezetők is, de kártékonyabbak kevesen. Robert Mugabe nemcsak a gazdag Zimbabwét juttatta koldusbotra, de igyekezett egész Afrikát a Nyugat ellen hangolni. A csütörtöki Heti Válaszból kiderül, hogy bukása ennek ellenére miért is nem Nyugat diadala.

Morvai Krisztina: „Ez nem hűségeskü a Fidesz mellett”

Nem tudja, a Jobbikra szavaz-e jövőre a Jobbik európai parlamenti képviselője. Morvai Krisztina azt mondja: három éve nincs kapcsolatban Vona Gáborral, de nem a személyes sértettség, hanem az irányváltás bizonytalanította el. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Kovács Ákos: Leszállni az egovonatról

A Nyugat nagyon mást ért kultúrán, mint mi, ebben a tekintetben igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat – mondja Kovács Ákos énekes, dalszerző, akit nemrég bemutatott Arany János-estjéről és a jövő évi jubileumi koncertjéről is kérdeztünk. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.