Publi

Salát Gergely

Koreai békítőshow az atom árnyékában

/ 2018.05.07., hétfő 18:00 /
Koreai békítőshow az atom árnyékában

Ahogy az ember nem lehet kicsit terhes, úgy nem lehet egy ország kicsit atomhatalom – Észak- Korea tehát nagyon az marad.

A két héttel ezelőtti Korea-közi csúcstalálkozót sokan történelminek minősítették, maguk a résztvevők is. Csakhogy a jó emlékezettel megvert megfigyelőknek volt némi déjá vu-érzésük: mintha már láttak volna ilyet. Lelkes bejelentés arról, hogy nem lesz többé háború a félszigeten, fogadkozás, hogy a felek együtt törekednek az atomfegyver-mentesítésre, felnyalt hajú, vastag cipőtalpú északi vezető, aki így egyforma magasnak tűnik déli kollégájával, magasban összekulcsolt kéz – mind megvolt már a 2000-es években.

Egyfelől gondolhatjuk azt, hogy Kim Dzsongun előtt tavaly a karácsonyi hangulat közepette megjelent a Mikulás, esetleg Kim Ir Szen vagy az országalapító Tangun király szelleme, és ráébresztette: ki kell békülnie Dél-Koreával, fel kell hagynia atomprogramjával, és cuki gyapjas vapitiként kell szomorú szemmel legelésznie a nemzetközi politikában. Másfelől az is lehet, hogy nem történt ilyesmi, és amit Kim csinál, nem szól másról, mint amiről a világ összes politikusának minden tette: igyekszik megőrizni és/vagy növelni hatalmát. Mi inkább utóbbi feltételezésre hajlunk.

Az északi atom- és rakétaprogram tavaly nagyot lépett előre, a fejlesztéseket felgyorsították, a tesztek sikeresek voltak. Hogy mi volt a cél, arra nem nehéz válaszolni: akinek van atomfegyvere, azzal nem nagyon kötekednek, márpedig Észak-Korea szeretné biztonságban érezni magát az olyan kötekedő országoktól, mint például az Egyesült Államok. Főleg úgy, hogy jogilag hadban áll vele.

Az elég nyilvánvaló, hogy Kim – minden fenyegetőzés ellenére – nem kívánta porrá rombolni New Yorkot vagy Los Angelest, hiszen a válaszcsapásokban saját rezsimje is elpusztult volna. De ma már mindenki kétszer meggondolja, hogy megtámadja-e az atomfegyverrel felszerelt Koreát. Ezzel a phenjani program elérte célját. Viszont a keménykedésnek lett negatív mellékhatása is. Egyrészt komolyan felmerült annak a lehetősége, hogy Donald Trump tényleg beveti a hadsereget Észak-Korea ellen. Másrészt az év végén a nemzetközi közösség – beleértve Kínát is – olyan szankciókat fogadott el, amelyek visszaeséssel fenyegették a fejlődgető észak-koreai gazdaságot. Az amerikai támadás vagy a gazdasági összeomlás a létében fenyegetné a rendszert, ezért Phenjanban az a döntés született, hogy a keménykedés után a cukiskodás időszakának kell következnie. Ennek első jele Kim Dzsongun békülékeny újévi beszéde volt, aztán jött a téli olimpiai részvétel, a forródrót helyreállítása, az atomtesztek leállítása, a mostani csúcstalálkozó, s hamarosan a találkozás az amerikai elnökkel.

Ilyen puhább időszakok már korábban is voltak, s mivel véget értek, kérdéses, hogy ez a mostani meddig fog tartani. Szép dolog, hogy most egy békeszerződés megkötését is bejelentették. Ezzel viszont az a gond, hogy a koreai háborút papíron nem a két Korea vívta egymással, s az érvényben lévő fegyverszünetet csupán néhány amerikai, kínai és észak-koreai tábornok írta alá. De ha sikerül Trumpot és a kínaiakat rávenni, hogy szülessen minden fél bevonásával békeszerződés, a fő probléma azzal sem oldódik meg. Hiszen a zűrt nem az okozza, hogy még tart a koreai háború. Hanem az, hogy a félsziget északi részén cinikus, totalitárius, tömeggyilkos diktatúra működik, melynek léte lakóinak elnyomásán, ellenőrzésén és a külvilágtól való elzárásán alapul, amely megreformálhatatlan, s amelynek megszűnése egyetlen környező kis, közepes vagy nagyhatalomnak sem áll érdekében.

Ráadásul abban is biztosak lehetünk, hogy Észak- Korea nem fogja feladni atomfegyvereit, hiszen éppen ezek juttatták el oda, hogy világpolitikai tényező lett. „Fokozatos denuklearizáció” elkezdődhet, amit mindenki sikerként könyvel majd el, bezárnak mondjuk néhány atomlétesítményt, talán pár Nobel-békedíjat is kiosztanak. De ahogy az ember nem lehet kicsit terhes, úgy nem lehet egy ország kicsit atomhatalom – Észak- Korea tehát nagyon az marad.

Rosta

Sztankóczy András

Találkozunk 2016-ban!

Akiket az állam jól kimentett

A devizahitelezés tekervényes történetében vajon új fejezetet nyit az Európai Bíróság főtanácsnokának minapi indítványa?

A falu, ahol az LMP-s jelölt megsemmisítette a fideszest

A Zemplén egyik kis falujában, Komlóskán április 8-án előállították az egész ország egyik legfurcsább választási eredményét: egyéniben az összes érvényes szavazat 62 százalékát az LMP-s jelölt vitte, a fideszes alig látszott. Hogy lehetséges ez? Miért rontott rájuk Lázár János az időközi választási kampányban? Miért fideszesek az aprófalvak a dacos mintafalu polgármestere szerint? Riport a Heti Válasz csütörtöki számában!

Brüsszel most tényleg büntet? – Navracsics Tibor válaszol

Navracsics Tibor szerint a 2019-es európai parlamenti választáson minden országban közös lesz a téma: a migráció. Az oktatásért és kultúráért felelős uniós biztost az EU-költségvetés hazánkat is célzó szankcióiról és Manfred Weber néppárti frakcióvezető Fidesz-kizárással fenyegető szavairól is kérdeztük. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban. 

Circus Maximus – a cirkuszművészet felől jön az új kulturális államtitkár

Vannak, akik kifejezetten örülnek Fekete Péter kulturális államtitkárrá történő kinevezésének, egyesek agilisnak, mások törtetőnek-törekvőnek nevezik. Nem tudni, milyen tervekkel érkezik a kulturális életbe a cirkuszigazgató, de a vele kapcsolatos várakozás inkább bizakodó. Az új államtitkár portréja a friss Heti Válaszban.