Publi

Sztankóczy András

A megbonthatatlan iráni–magyar barátság titka

/ 2017.05.10., szerda 13:20 /

Ezekben az időkben, amikor a közbeszéd állapota csak romlik és romlik és az ember ki van éhezve a harmóniára, különösen jó hír, hogy a magyar–iráni kapcsolatok fejlődnek. Az LMP politikusa szúrta ki az iráni hírügynökség jelentéséből, hogy Semjén Zsolt titokban már megint találkozott az iráni nagykövettel. (Honnan tudnánk, mi folyik a világban, ha nem volna a szabad iráni sajtó?)

És szerencsére ezek a találkozók egyáltalán nem eredmény nélküliek: az csak egy dolog, hogy végre összekapcsolódik Jazd és Jászberény, de talán lesz Teherán–Budapest repülőjárat is, szóval végre nem kell átvergődniük a migránsoknak a fél világon, hogy Európába érjenek. Ezen kívül szorosabbak lesznek a két ország tudományos, egyetemi szférái között is a kapcsolatok. (Mondjuk én tudok is egy hamarosan megürülő egyetemi épületegyüttest a Belvárosban. Nem hiszem el, hogy egy büszke iráni diploma ne lenne legalább olyan vonzó, mint egy megvetett amerikai, ráadásul a gender szak problémája is megnyugtatóan megoldódna.) És végül a jelentés szerint a két ország bankrendszere is jobban összeér majd, ami ugye remek hír, hiszen – mint a legutóbbi találkozón kiderült – magyar bankhitelből építünk majd az irániakkal közösen atomerőműveket.

Ha jól értem, az történik, hogy egyrészt a paksi bővítésre hitelt veszünk fel, hogy Oroszország egy nagy atomerőművet építsen nálunk, mert erre nincs pénzünk. Másrészt hitelt adunk Iránnak, hogy velük együtt szórjuk tele a harmadik világot kicsi, helyes atomerőművekkel, mert erre meg nekik nincs pénzük.

Ami azért felvet pár kérdést. Például nem lehetne-e egyszerűen megadni egymás telefonszámait az iráni és orosz partnereinknek, hátha esetleg elkeverték őket az iráni atomprogram idején a nagy hurcolkodásban, amikor állandóan költözködni kellett az érkező nemzetközi ellenőrök elől, és akkor ők ezt a pénzmozgatást egymást között, a magyar adófizetők lelkes hozzájárulása nélkül is elintézhetnék?

Aztán az is kérdés, hogy ha olyan jól értünk az atomerőművekhez és pénzünk is van felesleges, akkor először miért nem itthon kezdünk építeni egy kicsi kis erőművet? Amire persze az a válasz, hogy mégsem vagyunk annyira jók. A minap tartotta meg az új paksi miniszter az első sajtótájékoztatóját, amelyen kiderült, nem biztos, hogy a paksi beruházásnál sikerül elérni a tervezett magyar részarányt. Nincsenek meg a megfelelő beszállítóink, és még bevethető munkásunk is egyre kevesebb van, mert rengetegen kimentek külföldre, aki meg itt maradt, azt felszívja az egyre jobban beinduló építőipar. Szóval, lehet, hogy külföldről kell majd vendégmunkásokat hívni. Remélem, irániakat – teszem hozzá.

Tehát itthon csak pénzünk, technológiánk és munkásunk nincs, hogy atomerőművet építsünk, még szerencse, hogy a legfontosabb tényezőből viszont itt is remekül állunk: a politikai elhatározásból. Ennek köszönhetően a magyar–iráni atomprogram várhatóan pont olyan sokat fog hozni Magyarországnak, mint a déli és a keleti nyitás többi projektje.

Ja, és közben az is kiderült, hogy az orosz hitelt, amelyről idáig azt mondták, hogy a lehető legjobb üzlet, lecserélnénk piaci alapúra. Azaz az oroszok mindenki másnál jobb feltételekkel kínálnak nekünk hitelt, legalább is, ha a mindenki másba nem értünk bele senki mást.

Ha nem érti, ne keseredjen el: ez is csak azt bizonyítja, túl bonyolult ügy ez ahhoz, hogy népszavazni lehessen róla.

Rosta

Sztankóczy András

Találkozunk 2016-ban!

Itt a választási csodafegyver: Orbán-ellenes népfront jön?

A teljes ellenzéki összefogást előkészítő trükk vagy partizánakció Gulyás Márton választásireform-mozgalma? A csütörtöki Heti Válaszból kiderül, hogy a kampány nagy vitája lehet a rendszer igazságossága, amely a francia voksolás után váratlanul aktuális lett.