PR

Változnak a közös költség behajtásának szabályai

2016-tól tartozáselismerés, jogerős ítélet vagy fizetési meghagyás után jegyezhetnek be jelzálogot ingatlanra közösköltség-tartozás esetén. Az újításból az adósok és a társasházak is profitálhatnak.

Tokaj Hegyaljai kézművesség jegyében

Borász körökben állandó vita folyik mostanában arról, hogy mit is jelent az, hogy egy bor kézműves. A lassan elcsépeltnek is tekinthető jelzővel sokan élnek és visszaélnek. Mindenki mást ért kézművesség alatt. A szőlő kezelés módjától kezdve, a gépek használatának kérdéséig, a terméskorlátozás mértékétől a pincében használt szerekig terjed a vita. Úgy tűnik ez a fogalom mindenkinek mást jelent.

Kattanj a tudásra!

Elindult a Nemzeti Köznevelési Portál – a jövő okosportálja, mely az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetben, a TÁMOP-3.1.2-B/13-2013-0001 európai uniós projekt keretében valósult meg. Az Okosportál létrehozásával egy olyan tudásbázis jött létre, mely gazdag ismeretanyagával és változatos feladataival segíti a tanárok és diákok munkáját, valamint a szülőkkel való közös tanulás folyamatát. Így a tanulás interaktív és alkotó tevékenységgé válik.

Iron Series a „vasakarat” jegyében

Hosszú Katinka, hazánk első számú sportolója és a BioTechUSA, Európa egyik legnagyobb és legdinamikusabban fejlődő táplálék-kiegészítő gyártója piacra dobta a közösen kifejlesztett Iron Series termékcsaládot.

A Viber stratégája a BrandFestivalon

A BrandFestival idei előadói között olyan világhírű egyéniséget is köszönhetünk, mint Atanasz Rajkov, aki a 600 millió egyedi felhasználót számláló Viber közép-kelet-európai igazgatója.

Időt, pénzt, energiát spórolhat

Fecskendő, kötszer, gumikesztyű, nyelvlapoc, papírlepedő… számos kisebb-nagyobb egészségügyi felszerelés szükséges egy rendelő zavartalan működéséhez, és akkor még nem is beszéltünk az olyan „apróságokról”, mint a tintapatron, a pénztárgépbe való papírtekercs, a tisztítószer vagy egy új irodabútor. Ha ezeket más-más cégtől kell beszerezni, az rengeteg időt, utánajárást és papírmunkát jelent, így az orvosok, nővérek kevesebb időt tudnak fordítani hivatásukra, a betegek ellátására. A megoldás a www.emdirect.hu – a webáruház, ahol minden elérhető egy kattintásra. Érdemes felkeresnünk az oldalt akkor is, ha az otthoni betegápoláshoz szeretnénk bevásárolni.

Gyógyszerbiztonság, logisztika felsőfokon

A biztonságos, pontos, költséghatékony logisztikai megoldások a hazai gyógyszer- és egészségügyitermék-piac minden szereplője számára kiemelt fontosságúak, hiszen ezekre feltétlenül szükség van ahhoz, hogy az orvostól, a gyógyszerésztől a betegig mindenki elégedett legyen, hogy a gyógyszer valóban orvosság lehessen.

Az Orbán-modell alappillérei – Magyarország, projektország?

Hogyan sikerül a Fidesznek 2017 végén is vezetni a népszerűségi listát? Miért támogatja őket sok baloldali is? Hogyan érték el, hogy tömegek egzisztenciája függjön a sikerüktől? Ezekre a kérdésekre is válaszol egy új tanulmánykötet – illetve a friss Heti Válasz.

Őrfi József bátorsága és lelki ereje mindent vitt az idei gálán

Mesébe illő Őrfi József piliscsabai házának története. Nem tündérmesébe, hanem olyan magyar népmesébe, amelyben a hősnek számos próbát kell kiállnia. Az építész-családfő bátorsága és lelki ereje a Média Építészeti Díja idei gáláján mindent vitt. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Famaffia Romániában – Adjátok vissza az erdeinket!

Egy friss botrány és egy dokumentumfilm is felhívja a figyelmet az Európa utolsó érintetlen vadonjainak otthont adó Romániában dúló illegális fakitermelésre. Nemcsak a korrupt politika vagy a profitéhes multi a hibás: székely falusi közösségeket is megvadított a fából szerezhető könnyű pénz. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Rockenbauer 30 – Pali mögött volt értelme gyalogolni

Pali után nem lehet ilyen filmet csinálni – vélik a Másfélmillió lépés Magyarországon alkotói. Rockenbauer Pál halálának 30. évfordulóján azt kutatjuk a friss Heti Válaszban, mi a titka a sorozat népszerűségének, és miért nem született azóta sem hasonló.

Nyolcvanezres pezsgőt locsolt az egyik Mugabe-fiú

Voltak nála véreskezűbb afrikai vezetők is, de kártékonyabbak kevesen. Robert Mugabe nemcsak a gazdag Zimbabwét juttatta koldusbotra, de igyekezett egész Afrikát a Nyugat ellen hangolni. A csütörtöki Heti Válaszból kiderül, hogy bukása ennek ellenére miért is nem Nyugat diadala.