Látlelet a múltból
Ha az ember régi újságokat olvasgat, olyan mélyrétegei tárulnak fel a múltnak, amellyel egyetlen történelemkönyvben sem találkozhatunk.
Az újságírók, fotóriporterek bizonyára a két világháború között sem gondoltak bele, amikor egy-egy riporthelyszínre megérkeztek, hogy napi tudósításaikkal milyen összetett képet őriznek meg a saját korukról, és valóságos látleletet állítanak ki a korabeli társadalomról.
Nélkülük ki emlékezne ma már a pesterzsébeti Hangyatelepre? A nyomortanyára, ahol tömegek laktak tákolmányokban, rongyok között, pár szál deszka mellett-alatt, sokszor földbe vájt üregekben. Szerencsére már csak régi fényképeken nézegethetjük hüledezve, hogy valaha, Budapest mellett ilyen körülmények között éltek emberek tömegei. Elég csak Escher Károly korabeli fotóit felidézni a szabad ég alatt berendezkedett családokról, magukra hagyott csecsemőkről, a fölbe vájt gödrökből éppen előbúvó lakókról és a hajnali rendőrségi razziáktól meggyötört arcú, karjukban csecsemőt tartó anyákról.
Olyan nyomor volt a telepen, hogy amikor ennek országos híre ment, deszkaadományokat ajánlottak fel egy kis faluból, hogy a hangyatelepi nyomorultaknak legalább olyan hajlékuk legyen télire, mint faluhelyen a sertéseknek. S tudják, hogy a nincstelenség, a nyomor, a bűnözés és a gyakori tüdővész mellett miről volt még hírhedt ez a környék? Hogy az itt élők jelentős része vadházasságban élt.
S hogy ezeket a vadházasságokat törvényesítsék, 1933. augusztus 6-án egyszerre 52 pár kelt egybe a nyomortelepen. Az esküvő napján már több mint száz gyermekük volt a házasuló pároknak. Mintegy kétezer ember gyűlt össze a különleges frigy alkalmából. A telepen a vityillók, hálóhelyként funkcionáló tákolmányok, föld alatti odúk mellett volt egy fából készült építmény, afféle melegedő, de az egyik fele kápolnaként szolgált. A Pesti Napló szerint ebben az építményben egy Petter nevű prépost-plébános adta áldását a tömeges frigyre. Nem volt egyszerű rábírni a Hangyatelep párjait, hogy törvényesítsék viszonyukat, a plébános több hónapos munkát fektetett az előkészületekbe, s kezdeményezését Pesterzsébet polgármestere és főjegyzője is támogatta, sőt maguk is megjelentek az esküvőn. Az ifjú házasok ajándékcsomagot is kaptak: húst, kenyeret, zsírt, cukrot, s persze nem maradt el az esküvői vacsora sem.
Nem sokkal a házasságkötés után előkerült a telektulajdonos is, aki megdöbbent azon, hogy a bitorlók által elfoglalt területen már házszámok és utcanevek is vannak. Felháborodását fejezte ki, hogy a katolikus egyház a területre imaházat építtetett – olvashatjuk a Friss Újságban.
A Hangyatelepet végül csak a következő évben, 1934-ben számolták fel, a pesterzsébeti városvezetés döntése alapján; a Kis Ujság helyszíni riportban számol be arról, hogy akit sikerült elköltöztetni, annak azonnal lerombolják az odúját, nehogy mások foglalják el. Az 52 mátkapár ekkor már az egyéves házassági évfordulót ünnepelte, és mint a lapból kiderül, a többi nyomortelepi lakóval együtt nagyon nehezen váltak meg otthonuktól.
