Magyarok a piacon

Kaszinóból fitneszterem

/ 2018.01.10., szerda 18:16 /

Egészségesebb életformára szeretnénk nevelni az embereket – mondja Almási Péter, aki üzlettársával, Storcz Ákossal együtt üzemelteti a budapesti Victory Fitness termeket.

Öt éve nyílt meg az első Victory Fitness a Jégpalotában, nemrég pedig a negyedik az Asia Centerben. Élsportolói tempót diktálnak?

Almási Péter: A sport mindig is közel állt hozzám, de az első fitneszteremhez kanyargós út vezetett. Édesapám kajakedző, s én is több mint húsz évig kajakversenyző voltam. Pár évig Angliában is éltem, édesapám hívására, aki szövetségi kapitány volt ott. Miután hazajöttem, vendéglátással foglalkoztam, később jött az edzőtermek ötlete.

Storcz Ákos: Hasonló pályát futottam be, már ami a profi kajakozás utáni üzleti próbálkozásokat illeti. Együtt először kerékpár- és robogókölcsönzőt nyitottunk. Ígéretesen indult, de csak két évig tudtunk üzemelni, mert a Bubi gyakorlatilag kinyírt minket. Mindenesetre ez megalapozta az üzleti kapcsolatunkat, az első bukást a barátságunk is túlélte. Mivel Péternek akkor már megnyílt az első edzőterme, kézenfekvőnek tűnt, hogy azt folytassuk együtt. De nem volt egyszerű.

Miért nehéz egy edzőtermet működtetni?

A. P.: Nehéz megfelelő kialakítású és kisugárzású termet találni. Az első ilyen volt, és később sem akartunk engedni az elvárásainkból. A Jégpalotában lévő a 400 négyzetméterével akkoriban kicsinek számított, de éreztem benne a lehetőséget, és nagy átalakításokkal meg egy jó dizájnnal kihoztam belőle a maximumot. Azóta több mint 1000 négyzetméteresre bővült.

S. Á.: A második teremre véletlenül találtunk rá Érden. Észrevettünk a helyi Stop Shop homlokzatán egy kiadó üzlet hirdetését. Akkor jöttünk rá, hogy ez jó helyszín lehetne, hiszen jó az elhelyezkedése. Megnéztük belülről is, és kiderült, hogy a kisugárzása nagyon jó: tágas, világos, szép kilátással. Ahogy megnyitottunk, hamarosan szóltak az újpesti Stop Shoptól – ugyanaz a tulajdonos –, hogy folytassuk a korábban elakadt tárgyalásokat. Megtetszett neki, amit Érden látott. Az előző kettőhöz hasonlóan az a helyiség is kaszinó volt korábban, és ott is voltak olyan elemek, amiket könnyen át tudtuk alakítani. Ezeknek a korábbi kaszinóknak az egyedi stílusát jól tudtuk ötvözni a miénkkel, így létrehozva egy szintén egyedi Victory Fitness-dizájnt.

Az Asia Center hogy került a képbe? Miért nem például Buda?

A. P.: Nagyon szeretnénk bekerülni budai környezetbe is, de egyelőre nincs rá lehetőségünk. Vagy nincs megfelelő bérelhető helyiség, vagy nem nekünk adják ki. Saját építkezésbe pedig még nem mertünk belefogni, bár egyre többet gondolkodunk rajta.

S. Á.: Mivel Budára nem sikerült bejutnunk, megpróbáltuk lefedni a pesti oldalt. A Pólus Centerben már van edzőterem, így jött az Asia Center ötlete. Tavaly ősszel hívtuk fel őket, hogy van-e nagy belmagasságú, végig üvegpanorámás, déli fekvésű kiadó helyiségük. Mi sem hittünk a fülünknek, amikor pár napon belül visszaszóltak, hogy van, tetőkertes, budai hegyekre néző.

Ki a célcsoport?

S. Á.: Nálunk a gyerekektől a nyugdíjasokig mindenki megtalálja a megfelelő mozgásformát. Ha valaki fél órát kardiózik, majd szaunázik, máris értékesebben töltötte el az idejét, mintha otthon ült volna. A napi 20-30 perc rengeteg a semmihez képest. Ezért nem egy szűk, például gyúró réteget próbáljuk megfogni, hanem széles korcsoportot.

A. P.: A szabadidős mozgás terén nagy lemaradásban vagyunk: az emberek 3-5 százaléka mozog rendszeresen, míg például Ausztriában 15-20 százaléka. Ezért is gondoltuk, hogy az iparág fejlődőképes. Mert egyébként nem nagy nyereséggel kecsegtető üzletág ez. Annyi bevételt nem tudunk kitermelni, mint például egy kereskedelmi egység. Egy ruhaboltban simán elkölt valaki tíz-húszezer forintot, nálunk egy hónapban fizetnek ennyit. De ha az átlagembert akarjuk behozni, akkor muszáj átlagos árakkal dolgoznunk.

S. Á.: Egyre többet látjuk például az idősebb korosztályt a nyugdíjastornán csoportosan, sőt megfordulnak már a kondigépeknél is. És ez nemcsak számukra hasznos, hanem jó példát nyújt a fiatalabbaknak is. Míg korábban kiváltság volt edzőterembe járni, most már minden korosztály bejön. A baba-mama tornánk például az anyukáknak szól, de behozhatják a kúszó-mászó kisgyermekeiket is. Ráadásul az a gyermek, akit babaként ide hoz a mamája, nagyobb valószínűséggel sportol majd a későbbiekben is.

Kik az oktatók?

S. Á.: Kezdetben zöldfülű módon álltunk az oktatók kiválasztásához, de most már van egy sportszervező tanácsadónk, saját edzői adatbázissal. Egyre több fitnesziskola működik, van tehát kiből válogatni. Az egyik iskolával együtt is működünk: hozzánk küldik a tanulóikat gyakorlatra.

Mik a további tervek?

A. P.: Egyre nagyobb az igény a gyógytornára – a középkorúaknak az irodai munkájuk, az idősebbeknek a koruk miatt. Egyre többen vonulnak el személyi edzővel, hogy gyógytornagyakorlatokat csináljanak, ezért gyógytornászt is szeretnénk beszervezni. És, ahogy említettük, nagyon szeretnénk bejutni Budára.

* * *

Almási Péter

1975-ben született, 20 évig versenyszerűen kajakozott, majd évekig kajakedző volt a brit válogatottnál. • 2012-ben hozta létre az első Victory Fitness-termet az újpesti Jégpalotában. • Nőtlen, egy fia van.

Storcz Ákos

1976-ban született Budapesten, 12 évig versenyszerűen kajakozott. • 2013-tól Almási Péter társa a Victory Fitness-termek üzemeltetésében. • Nős, két fia van.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.