Újraszinkronizálni a múltat

/ 2015.03.11., szerda 15:30 /

Hogy viszonyul A tanú című film a Rajk-perhez? A retusált képek után jönnek az újraszinkronizált archív felvételek? Meddig ér a kommunizmus árnyéka? Ezeket a kérdéseket veti fel három friss magyar dokumentumfilm.

Magyar dokumentumfilm utoljára a Biszku-film, vagyis Skrabski Fruzsina és Novák Tamás Bűn és büntetlenség című, 2010-es alkotásával vált közüggyé. A volt belügyminiszter körül kialakult társadalmi vitát per is követte: tavaly májusban Biszku Bélát felbujtóként elkövetett szándékos emberöléssel és bűnpártolással megvalósított háborús bűntett, valamint lőszerrel való visszaélés és kommunista bűnök tagadása miatt bűnösnek mondta ki első fokon a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa. A 2015. januári másodfokú tárgyalás tízperces volt: Biszkuék a bírósággal szemben elfogultsági beadványt adtak be, ezért a per csúszik.

Hasonló következményekre aligha lehet számítani a nemrég bemutatott három magyar dokumentumfilm után, pedig ezek témája sem kevésbé közügy. A kérdés most már inkább az: fellelhetők-e még a régi idők tanúi, illetve ha élnek még, a filmrendezők az események szórakoztatóipari vagy hiteles bemutatására törekszenek-e.

A Rajk-per esete A tanúval

„Amikor korábban interjút készítettünk Sárközi Endre 1956-os hadbíró ezredessel, az igazságügy-miniszter egykori helyettese megemlítette, hogy a Rajk László és társai elleni 1949-es koncepciós pert és a kivégzéseket filmre vették. Ennek a felvételnek eredtünk a nyomába” – mondja lapunknak Novák Tamás rendező. A tekercsek utáni kutatásról szól a Cinema Inferno című alkotásuk; a keresés kudarcba fulladt, de a nyomozás során hátborzongató történet került elő. Régi talánya ugyanis a magyar filmtörténetnek, hogyan hagyhatta jóvá a hatalom Bacsó Péter A tanú című szatírájának gyártását. Az ötvenes évek koncepciós pereit bemutató film elsősorban ironikus, szállóigévé vált mondataival vált közkinccsé, de azt eddig homály fedte, hogyan engedélyezhette az aczéli kultúrpolitika, hogy a filmrendező 1969-ben görbe tükröt állítson a kommunista közelmúltnak.

„A Rajk-perről szóló mozgóképet megsemmisíthették, mert Sztálin szerint a processzust Rákosi Mátyás annyira átlátszóan vezényelte le, hogy inkább el kellett hallgatni a közvélemény előtt” – adja meg a dokumentáció eltűnésének lehetséges okát Novák. Ha ezt a felvételt nem is, egy eddig nem ismert forgatókönyvet találtak az alkotók a Magyar Országos Levéltárban. Ezt 1952-ben rendelték meg Aczél Tamás Sztálin-díjas írótól. A Összeesküvők című játékfilm-forgatókönyv a Rajk-pert dolgozza fel, fiktív elemekkel, de a politikusok valódi neveivel. Így Rajk mellett megneveztetik a szintén halálra ítélt Pálffy György altábornagy, de Rákosi is. A tervből a politikai klímaváltozás miatt nem készült mozi, de az biztos, hogy Bacsó Péter írt hozzá kísérőlevelet, amellyel a belügyminisztériumba küldte. Vagyis az a rendező hagyta jóvá az 1952-es tervet, aki később elkészíti a Rajk-per szatirikus feldolgozását. „Úgy tudom, hogy a Péter ezt megkonzultálta az Aczéllal” – utal a Cinema Infernóban Makk Károly rendező arra, hogy akkoriban nem kerülhette el egy ilyen fontos terv Aczél György kultúrpolitikus figyelmét.

A tanú nem csak hangvételében és fikciós megformálásával üt el a valóságtól: a legfontosabb tényeket elhazudja. A Rajkot „alakító” Dániel elvtársat például nem végzik ki. A múlt kádári megszépítésében pedig több egykori tanú is szerepet vállalt vagy kapott. Bástya elvtársat a Magyar Filmgyártó Vállalat (Mafirt) korábbi vezetője, Both Béla alakítja. A Pelikán elvtársat a tárgyalásra felkészítő asszony a Rajk-per koncepcióját ténylegesen előkészítő Máriássy Judit alakját idézi fel, aki nem mellesleg Máriássy Félix filmrendező felesége. (Mindketten ügynökként jelentettek környezetükről.) A 60-as évek ünnepelt direktora 1949-ben mafirtes pályakezdőként ott volt a Pálffy-per tárgyalásán is. Előbb kézbe kapja a per forgatókönyvét, majd amikor a tárgyaláson a vádlott kijavítja a bírót, mert az véletlenül kihagyott egy kérdés-választ az előre megírt szövegből, Máriássy elájul, és többé nem megy vissza a perre. Ahogy A tanúban ez az epizód visszaköszön – Pelikán elvtárs és a Péter Gábor egykori ÁVO-vezetőt alakító Virág elvtárs között. „Mi egy nagyon szép vallomást várunk magától, Pelikán elvtárs.” Mire Pelikán ránéz a kezébe nyújtott papírokra: „Elnézést, Virág elvtárs, ez az ítélet.”

Hitelességi határeset

Míg a Cinema Inferno a történelemhamisítás játékfilmes módozatait járja körül, és állításait lábjegyzeteléssel támasztja alá, az 1989 – Határon című dokumentumfilm azzal ássa alá hitelességét, hogy nem sokat bíbelődik forrásmegjelöléssel. A film elején kiírják, hogy az archív jeleneteket újravágták és újraszinkronizálták – vagyis új párbeszédeket írtak egykori képsorokhoz. A mozi során azonban már nem jelölik, mi alapján rendezik meg mondjuk Erich Honecker keletnémet pártvezető és a titkárnője közti dialógust, mire támaszkodnak, amikor a főszereplő Németh Miklós miniszterelnököt látjuk, amint tanácsadóival egyeztet. (Ráadásul ezek a tanácsadók mai színészek, akiknek megszólalásait – megtévesztő képi bravúrral – összevágták az archív felvételeken szereplő Némethtel.) A rendszerváltáshoz vezető folyamatról szóló film láttán felmerül a kérdés: hogyan nevezhető hitelesnek egy olyan visszaemlékezés, amelyben nem jut szóhoz mások mellett Horn Gyula akkori külügyminiszter, Kádár János vagy éppen Pozsgay Imre. Az indok egyszerű: az 1989 – Határon bár látszólag a páneurópai piknik, a határnyitás és ezek következményeként a vasfüggöny leomlásának objektív történetét meséli el, valójában Németh visszaemlékezései alapján készült. Igaz, ezt sehol nem tisztázza a dán-magyar rendezőpáros, a Burma című filmjéért Oscar-díjra jelölt Anders Ostergaard és Rácz Erzsébet.

A film a fikciós beállításoknak köszönhetően rendkívül szórakoztató, de e fogások miatt sokat veszít is hitelességéből. „A rendezővel folytatott beszélgetés már kezdetben azt az érzést keltette bennem – és a film ebben csak megerősített –, hogy itt senki sem akart dokumentumfilmet készíteni, hanem volt »egy jó story«, ezt lehetett »egy hősre« szabni, és fel lehetett használni a határon meghalt keletnémet menekültről már régebben készült, dokumentációs igényű filmanyagot” – mondja Oplatka András történész a Heti Válasznak. Éppen ez volt az oka annak, hogy Oplatka a korszak egyik legjelentősebb kutatójaként, az Egy döntés története (2008), a német nyelven írt Der erste Riss in der Mauer (2009) és a tavaly megjelent Németh Miklós – „Mert ez az ország érdeke” című kötetek szerzőjeként nem vállalta, hogy a film szakértője legyen.

Utóbbi kötettel egyébként sok helyütt egyezik a dokumentumfilm, csak éppen a szerzői felelősség dolgában térnek el egymástól. Míg Oplatka kritikai észrevételekkel szakítja meg Németh memoárját, a filmesek sosem vonják kétségbe a rendszerváltás miniszterelnökének elbeszélését. Oplatka András mindennek ellenére elnéző a filmmel szemben, mert szerinte az alkotóknak nyilván egy központi hősre volt szükségük. „Németh Miklós az én kötetemben maga mondta: a határnyitás kollektív tett volt, az egész magyar társadalom teljesítménye. Ehhez nincs hozzáfűznivaló. Kádár Jánosnak ehhez a történethez ugyan már valóban nem volt köze, de Horn Gyulának igen. Ám nem »a határnyitó külügyminiszter« szerepében, amelyben önmagát oly szívesen láttatta. A drótok átvágása június végén csak jelképes volt, és Horn az augusztus 17-én tartott kormányülésen – öt nappal a döntés előtt – még ellenezte a határnyitást. Pozsgay Imre fellépésének elsősorban a páneurópai piknik során, így a határnyitásban is volt szerepe.”

Az alkotói szabadság határai

A kreatív dokumentumfilmnek idehaza voltak előzményei, például a képeket „archaizáló” – vagyis a régies hatás érdekében a celluloidot szándékosan megrongáló – Bódy Gábor művészetében (Amerikai anzix), Forgács Péter lírai építkezésű alkotásaiban (Hunky Blues) vagy az archív felvételekből hangulatos montázsokat készítő Papp Gábor Zsigmond (Budapest retro) munkáiban. Ezek a kísérleti filmek azonban sosem vetettek fel hitelességi kérdéseket, mert nem törekedtek tényszerű objektivitásra. Siklósi Szilveszter Az igazi Mao című áldokumentumfilmje (1994) pedig felkiáltójel a magyar filmtörténetben: egy keresetlen összeesküvés-elméletet is el lehet adni a vágás és a narráció segítségével.

Illusztratív betéteket ma már számtalan dokumentumfilm felhasznál. A Cinema Infernóban is láthatók ilyen hangulatkeltő, nem bizonyító szándékkal készült képsorok. Ahogy a Lejáratás és bomlasztás – A hálózat örök című friss filmben is. Huth Gergely és Kerekes András alkotása a különböző társaságokba beépülő, és ott a véleményvezérek tekintélyét aláásó ügynökökről szól. A Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet kutatásaira épülő film szerint a rendszerváltás idején is élt még e titkosszolgálati taktika: a népiek és az urbánusok közötti, máig érezhető gyanakvás is részben ennek a következménye.

Egy olyan országban, ahol a (mozgóképi) dezinformálásnak ilyen múltja van, nagyobb igény lenne a tisztánlátásra, mint a játékos ténykezelést a kreatív formákkal összemosó „dokumentumfilmre”. „Amennyire emlékszem, az, amit Németh a filmben elmesél, hiteles. Csak éppen a játékfilm szabályai szerint – nem Németh hibájából – minden lerövidül, s így az egész a történetnek csak a vázát adja – mondja Oplatka. – Ám a határnyitás politikai előtörténete rendkívül bonyolult; azt hiszem, ezt pontosan és hitelesen ábrázolni a film mint médium eleve alkalmatlan.”

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.