Neve is van: Budapest

/ 2017.11.10., péntek 19:00 /

November 13-án jelenik meg a Budapest Bár új, tematikus lemeze Budapest – Volume 7. címmel. A lemezbemutatót a MOM Kulturális Központban tartják, Presser Gáborral kiegészülve, este hétkor.

Fotó: Erdélyi Gábor

Fotó: Erdélyi Gábor

A tízéves Budapest Bár új albumán az öt muzsikus kíséretével mind a tizenegy énekes szerepel. A teljes csapat mellett, Farkas Róbert felkérésére, szerzőként és énekesként Presser Gábor is közreműködik.

Az együttes történetében kétszeresen is jelentős a mostani megjelenés: a hazai könnyűzenei élet ikonja mellett a Budapest Bár nyolc énekese szerzőként is megmutatkozik. A Budapest – Volume 7. albumra dalt írt Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kiss Tibor, Kollár-Klemencz László, Németh Juci, Rutkai Bori és Szűcs Krisztián. A Bár énekesei nemcsak előadni tudnak, hanem jobbnál jobb nótákat is írnak, s mindenki a személyiségéből fakadó témára: égig érő mozgólépcső, lépcsőházak, csókok, nők, egy pályaudvar, pesti lányok, kocsmák, taxik, 4-es metró és angol turisták, budapesti mindennapok és éjszakák – mindez egy mai lemezen.

Budapest, Volume 7

A zenészek a Budapest című, jubileumi albummal kézen fogják és kirándulni viszik a hallgatóságot, a séta pedig oly’ egyedi és különleges, mint fővárosunk maga. Stílusa van, álmunkból ébredve is felismerhető, és megadja azt az élményt, amit az esti világításban pompázó Duna-parti látkép: mindannyiszor elvarázsol. A lemez a megszokott sokszínűséget tükrözi – swing, pop, rock, sanzon, kuplé egyaránt szerepel a számok között –, ám abszolút újdonság a számos új dal és friss szöveg.

A Budapest Bárral ezúttal együtt sétál a városban egy fontos vendég, Presser Gábor, aki erre az albumra ugyancsak új számot írt. Petri György (Budapest kocsmáinak jó ismerője) Sláger című, merengő verséből született egy nóta az öregedésről, melyhez hozzákapcsolta az LGT-klasszikust, az Embertelen dalt, ami „budapestbáros” hangszerelésben szólal meg.

A zenekar persze önmaga maradt: visszasétálunk velük a múltba is. Megszólal a Járom az utam, a Lila akácok, a Vén budai hársfák és a Pesti polgár. A teljes csapat együtt a Budapest-lemezen, melynek fináléja nem lehet más, mint Cseh Tamás - Másik János - Bereményi Géza Budapest című dalának „báros” verziója, az összes férfi énekes előadásában.

A november 13-i koncerten a Farkas Róbert vezette zenekarral fellép Presser Gábor, Behumi Dóri, Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kiss Tibor, Kollár-Klemencz László, Mező Misi, Németh Juci, Rutkai Bori és Szűcs Krisztián.

Mivel az új lemez még nincs a birtokunkban, ráhangolódásként hallgassuk meg Cseh Tamás Budapestjét:

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Ki nyerhet áprilisban? Most vasárnap minden eldől

Röviddel a parlamenti választás előtt a pártok a legjobboldalibb megyei jogú városban, Lázár János pátriájában tesztelhetik stratégiájukat. A hódmezővásárhelyi eredményből következtetni lehet majd az országos voksolás végeredményére is. A csütörtöki Heti Válasz címlapsztorija!

Ma született Mátyás király

A Mátyás király Emlékév alkalmából ma este a budavári Mátyás-templomban ad koncertet az Angelica Leánykar, Kolozsváron pedig Mátyás Napok kezdődnek.

Ki ez az ember? Dél-Afrika Mészáros Lőrince?

Korrupt elnökének eltávolításával Dél-Afrika adott magának még egy esélyt, hogy valóra váltsa a reményeket, amire negyed százada nem képes. A friss Heti Válaszból kiderül, hogy az utódnak csodát kéne tennie: például vizet fakasztania a Fokváros körüli sziklákból.

Itt épített gyurcsányista erőközpontot Lamperth Mónika

A baloldal az esélyesebb az észak-budapesti lakótelepi karéj három választókörzetében, de a XV. kerületben bonyolult a képlet: van itt Lamperth Mónika által építgetett gyurcsányista erőközpont, jelölt a Fidesz lakótelepi szakembere, és egy óvodafelújítás miatt megbüntetett lázadó szocialista is. Választási sorozatunk az Óbudától Újpalotáig nyújtózó kerületek esélyeit latolgatja. Részletek a friss Heti Válaszban.

A disznósajt volt a csúcs a kisgazdák sajtóreggelijén

Pártcunamival indult a hivatalos kampányidőszak, ám a szokásosan jelentkező komolytalan formációk mellett a reaktivált kisgazdáknak és Lévai Katalin volt szoci miniszter pártjának lehet is hatása egy-egy mandátum – elvesztésére. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Huszti Péter: „Ellopta a show-t a politika”

El lehet játszani Hamletet bőrdzsekiben, de ne a ma emberéről, hanem a ma emberéhez szóljon – mondja a Corvin-lánccal frissen kitüntetett Huszti Péter színművész, rendező. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.