new.valasz.hu/kultura/radiokritika-borbarat-rog-9249

http://new.valasz.hu/kultura/radiokritika-borbarat-rog-9249

Ilyen még nem volt: Picasso-művek Pápán!

/ 2018.03.12., hétfő 13:42 /

Pablo Picasso műveiből nyílt kiállítás a pápai Esterházy-kastélyban. A tárlat látogatói több mint száz grafikát, valamint könyvillusztrációt láthatnak.

Picasso életművének eddig kevéssé ismert szeletét mutatja be a Que viva Picasso, azaz Éljen Picasso című tárlat, mellyel Magyarországon elsőként Pápán, az Esterházy-kastélyban találkozhatnak az érdeklődők – mondta el az MTI-nek korábban Boros Katalin, a kiállítás szervezője.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

A vasárnap nyílt tárlaton láthatók egyebek mellett a dadaizmus költője, Tristan Tzara verseihez és Jean Cocteau írásaihoz készült illusztrációk, valamint Picasso 1962-ben megjelent Toros y Toreros című kötetéhez készült művek. Az alkotások tulajdonosa, Thomas Emmerling nürnbergi műgyűjtő a művekről úgy fogalmaz: Picasso művei absztraktok, néha kubisták, néha líraiak, de mindegyikről visszaköszön a rá oly jellemző cinizmus – teszi hozzá a szervező.

Pablo Picasso bikaviadal-ábrázolásai egy utánnyomott kötetben

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

A kiállított művek mellett a szervezők bepillantást nyújtanak a 20. század egyik legellentmondásosabbnak tartott művészének életébe is. A látogatók megismerkedhetnek azon nők – gyakran tragikus és boldogtalan - sorsával is, akik feleségként, szeretőként befolyásolták Picasso életművét, a bemutatandó kisfilmeken pedig alkotás közben láthatják a mestert.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Picasso már egészen fiatalon foglalkozott szűkebb hazájának, Andalúziának mór kalligráfiai hagyományaival. A második világháborút követően született műveiben megteremtette a könyvillusztrációt mint önálló műfajt, ennek gyümölcsét is láthatják az érdeklődők kiállításon.

Picasso Jézus-ábrázolásai egy utánnyomott kötetben

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Pablo Picasso a legtermékenyebb alkotók közé tartozik, több mint 50 ezer műalkotás fűződik a nevéhez. A Thomas Emmerling-gyűjtemény részét képező művek az elmúlt évben Lengyelországban, korábban Luxemburgban és Romániában voltak láthatók.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Fotó: MTI/Krizsán Csaba

 

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Elhunyt Kányádi Sándor

Életének 90. évében elhunyt Kányádi Sándor. A Kossuth-díjas költő, író, műfordítót szerda hajnalban érte a halál Budapesten - tájékoztatta a család szerdán az MTI-t.

Egy Fidesz-szavazó bírálhatja-e a kormányt? Itt a válasz!

A címbe foglalt kérdésről szólt a keresztény, konzervatív értelmiségieket tömörítő szervezetek Újra néven nevezzük című, áprilisban kiadott vitairata. Balog Zoltán volt miniszter és Bogárdi Szabó István református püspök minapi disputája szerint igen, de. Részletek a csütörtöki, immár csak a Digitalstandon elérhető Heti Válaszban.

Tabudöntő vélemény: „Csak showműsor az észak-koreai leszerelés”

Észak-Koreában nem bízik, Kínában még kevésbé, ennek megfelelően a Donald Trump–Kim Dzsongun megállapodástól sem vár mélyreható változásokat. Szahasi Rjo Japán professzor Ázsia jövőjéről és Japánról mint lehetséges bevándorlóországról is beszélt a csütörtökön digitálisan megjelenő Heti Válasznak.

Egy kanál vízben: kitört a háború a kormány médiaholdudvarában

Megnyugvás helyett háborút hozott a Fidesz győzelme a médiaholdudvarban. Immár nem csak az ideológiai elhajlással vádolt – kormány által kinevezett – kulturális vezetőket sorozzák, de a „bajtársak” is hajba kapnak. A legfrissebb, immár csak a Digitalstandon elérhető Heti Válaszból kiderül, hogy a 888.hu–Magyar Idők–pestisracok.hu tengelyen kialakult vita nemzedéki, ideológiai és pénzügyi természetű.

Íme az internet egyik legsötétebb bugyra

Az internet egyik legsötétebb bugyra a „kényszerű cölibátusban” élő fiatal férfiak radikalizálódott kemény magja. Az alt-right nyelvezetét használó „incel”-fórumok immár tömeggyilkosokat termelnek ki, és a férfiak rendszerszintű kudarca miatt egyre nagyobb az utánpótlásuk.

A konzervativizmus értékrend, nem párthűség

A konzervatív értelmiség most azt kapja jutalmul, amit a baloldali büntetésül kapott – mondja Nyáry Krisztián. A Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatói posztját is betöltő sikerszerző úgy látja: épp kihúzzák a szellemi talajt a konzervatívok lába alól.

Így zajlik a nyugdíjrendszer rejtett reformja

Sosem látott mértékben maradnak el a nyugdíjak a keresetek növekedése mögött, és szegényednek el az idősek az aktívakhoz viszonyítva. A rejtett nyugdíjreform furcsasága, hogy mindez az érintettek legnagyobb megelégedésére történik.