Hitre, tudásra: a piaristák és a magyar művelődés

Válasz.hu / 2017.11.14., kedd 14:56 /

Nagyszabású művelődéstörténeti kiállítás nyílik a 400 éves piarista rendről a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában. Megtekinthető: 2017. november 16-tól 2018. február 25-ig.

A 2017-es év a piarista rend többszörös jubileumának az éve. 400 évvel ezelőtt, 1617-ben hagyta jóvá V. Pál pápa a szegény sorsú gyermekek tanítására, teljesebb életre nevelésére vállalkozó szerzetesrendalapítását,s az alapító Kalazanci Szent Józsefet 250 éve, 1767-ben emelték a szentek sorába. Ugyancsak idén, 2017-ben ünnepeljük a budapesti Piarista Gimnázium alapításának 300 éves évfordulóját is.

A kiállítás a budapesti piarista oktatás 300 éves múltjára és mai szerepére egyaránt fölhívja a figyelmet, bemutatva a piarista rend jelenlegi és egykori tevékenységét az oktatás, a tudomány és a kultúra különböző területein, mindezt több mint 450 műtárgy, dokumentum révén.

A kiállításon megtekinthető piarista gyűjteményi kincsek Privigyéről, Tatáról, Gyulafehérvárról, Pákáról és számos más helyről érkeznek a múzeumba.

A tárlaton megismerhetjük azokat a valós és virtuális tereket, ahol a kegyesrendi atyák éltek, tanítottak, imádkoztak, tréfálkoztak, kutattak és alkottak. Megtekinthetjük a rendalapító és más piarista szentek legszebb magyarországi ábrázolásait, a „sekrestyéből” pedig előkerülnek a piarista templomok kincstárainak legbecsesebb darabjai. A kiállításon láthatók lesznek aprólékosan rajzolt barokk tervlapok és vizsgarajzok, kódexek, régiségek, festmények, Felix Ivo Leicher, Gottfried Bernard Göz, Nagy Sándor, Kunwald Cézár, Pándy Lajos, Huber István, Héya Zoltán, Szász Endre és mások művei. Nem nélkülözzük tudós piaristák emléktárgyait sem, a fizikai és természetrajzi szertárak kincseit: kéziratokat, útinaplókat, kísérleti eszközöket - köztük Öveges Józseftől és Kovács Mihálytól - az egyik legelső magyar számítógépmodell készítőjétől, de láthatjuk Agárdy Gyula piarista rendtársairól készített, szellemesen jellegzetes karikatúráit, és Vízvári László tanár úr legendás bábjait is.

Dr. Koltai András történész, a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltárának vezetője, a kiállítás kurátora szerint a piaristák hivatása a jövőre irányult és irányul ma is azáltal, hogy a piarista iskolák a jövő társadalmának tagjait nevelték és nevelik hitre és tudásra. A tanítás sajátossága azonban, hogy nem fókuszálhat csupán a jövőre, hiszen a lényege éppen az előző generációk által megszerzett és vallott hit és a fölhalmozott tudás átadása.

A kiállításhoz egy 600 oldalas, impozáns képekkel gazdagon illusztráltkatalógus is készült a Budapesti Történeti Múzeum fotós szakembereinek (Bakos Ágnes, Tihanyi Bence) közreműködésével. A tárlat látványtervezői Kemény Gyula és Mihalkov György. A kiállítás Budapest Főváros Önkormányzata, az EMMI (NKA), a Magyar Nemzeti Bank és a Piarista Rend Magyar Tartományának támogatásával valósul meg. Köszönet illeti a kiállítási műtárgyakat kölcsönző számos intézményt és magánszemélyt is.

A kiállításról bővebben és a látogatásával kapcsolatos gyakorlati információkról az alábbi oldalon tájékozódhatnak: https://piarista.hu/hitre-tudásra

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Új kormány – oktatáspolitikai fordulat jön?

Ha valóban a jegybanki ajánlások alapján kezd bele a kormány a versenyképesség javításába, akkor az oktatásban át kell állítani a váltókat. Részletes háttér a Heti Válaszban.

Miért fideszes a falu? – A választási adatok mögé néztünk

A kormánypárt elsősorban falun mozgósított, a községekben élők szavazataival nyerte meg a választásokat – hallhattuk az elmúlt napokban. De tényleg igaz ez? Miként húzhatták be a romák tömegeinek voksait is? Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Mihez kezd a Fidesz a Budapest nevű ellenzéki szigettel?

A választás nyilvánvalóvá tette: a Fidesz messze nem olyan népszerű a fővárosban, mint az ország többi részén. Újra napirendre kerülhet az önkormányzati rendszer átalakításának kérdése, de a kormány számára tökéletes megoldás nem látszik. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.