valasz.hu/itthon/az-orbanhegyen-es-az-andrassyn-terjeszkedik-a-tiborcz-birodalom-125563

http://valasz.hu/itthon/az-orbanhegyen-es-az-andrassyn-terjeszkedik-a-tiborcz-birodalom-125563

Természetes fogantatás

/ 2003.04.18., péntek 08:12 /

Hegedűs Gyuri 16 hónapos kisfiú. Kamaszkora tájékán szülei bizonyára a kezébe adnak egy videokazettát. A tekercsen a Sejtjeink című dokumentumfilmet látja majd, mely gyermektelen szülei évekkel korábbi terméketlen vágyáról tanúskodik. Almási Tamás - tévében és mozikban vetített - szemledíjas alkotásából százezrek zárhatták a szívükbe Karcsit és Györgyit, az ötödik mesterséges próbálkozás után is meddő párt. "Fél évvel a forgatás befejezése után váratlan fordulat történt: Györgyi természetes úton lett várandós" - állt a film végén a felirat. Mi innen folytatjuk.

Az emberek két dologért mindent megtesznek: azért, hogy ne legyen gyermekük, és azért, hogy legyen - ajánlja nézői figyelmébe a közszolgálati tévébemondó a meddő házaspárokról szóló dokumentumfilmet. Nem; ezt így, egy mondatban nem szabad. A kettő ugyanis nem ugyanaz. De még mennyire nem.

"Nekem nem lehet gyerekem, más meg elveteti a sajátját - adja inkább nekem!" - fakad ki a filmben Györgyi, a feleség, s majd belepusztul a fájdalomba, hogy nem lehet "teljes értékű asszony". Pedig amióta az eszét tudja, minden porcikájával anyának készült. "Mindig is megőrültem a gyerekekért!" - zokogja vallomását kamerába a sokadik sikertelen próbálkozás után.

Mégis a nő: a megtestesült remény. Karcsi, a férfi: maga a kétely. Két őstulajdonság fonódik itt egybe s vetekszik egymással. Hallgassuk csak. Csupa közhely, amit mondanak: "Csak egészséges legyen"; "Nem bírom már idegekkel"; "Nem szabad egymást okolni"; "Pedig mondtam neki, hogy jó édesanyja leszek." Érezni azonban: az ő szájukban a szavaknak tétje van, s az agyonhasznált kifejezések itt elnyerik valódi értelmüket. "Egyszer érhet bennünket csoda" - mondja a mélyponton reménykedve Györgyi. "Kész csoda lenne, de hát nincsenek csodák" - kontráz Karcsi, a kétkedő.

Azóta megtudták: vannak.

Miért pont én?

Csodanézőbe megyünk hát Nagykőrösre, ahol Hegedűs Károlyt, feleségét, Györgyit és persze gyermeküket, a 16 hónapos Gyurit keressük, s egy négyszintes panelház második emeleti lakásában meg is leljük. Pont, ahol a csodák szoktak történni. Fél ötre beszéltük meg, Karcsi péntekenként ekkor érkezik haza a kollégiumból, ahol nevelőtanárként dolgozik; mivel a kisvárosban minden egy bicikliútnyi távolságra van, akkor már biztosan otthon van. Ötperces késéssel is túl pontosak vagyunk; a feleség nagy sokára nyit ajtót: mint kiderül, a férfi most jött meg, éppen alsónadrágban találjuk a nappaliban. Rossz entrée egy mélynek szánt beszélgetéshez - véljük, ám a kezdeti zavar hamar oldódik. Ebben nem kis része van Gyurinak, aki rögtön késztetést érez, hogy megmutassa új traktorját; meg aztán Karcsi sem az az ember, aki - egy ilyen "filmszerep" után - ezen apróság miatt elpirulna.

Györgyi és Gyurika:
"Egyszer érhet bennünket csoda"

Észre sem vesszük, s már a gyerekszobában ülünk, mégpedig a földön - riporteri/szülői rutin: így kevésbé hivatalos a jelenlétünk -, a kisfiú pedig felvonultatja összes tudományát. Kattog a fényképezőgép, a gyerek élvezi, s a szülők is gyakorlottan állják a vaku fényét - megszokták már a filmezést is. Ami pedig sok mindent megváltoztatott bennük és körülöttük - mesélik. Az élet azonban rácáfolt a filmre, s újabb kérdéseket vetett fel. "Miért pont nekem nem lehet gyermekem?" - hangzott a vásznon. Akkor nem tudták a választ. Mára a kérdés így módosul: "Miért pont nekem sikerült?" Erre sem ismerhetik a feleletet; mégis, így utólag, e kérdés nélkül nem értelmezhető a korábbi kifakadás sem.

A szakember szenvedélye

"Annak nem sikerül, aki feladja" - mondja a filmben az ötödik ítélethirdetésen a doki, s most már tudjuk: ő is tévedett. Györgyiék akkor feladták a próbálkozást - és vele talán a görcsöket is, mondja a pszichológia. Lemondtak valamiről - valakiről -, ezért, vagy csak úgy, megkapták ajándékba, értékelne egy teológus. De lehet, hogy csak mostanra tette meg hatását az a rengeteg gyógyszer és injekció, szólna közbe az orvos. Vagy-vagy, is-is. Nem tudni. Ők - eleget jártak már kórházba - nem is firtatják. Örülnek a gyermeknek.

Aki éppen széket borogat, süteményt tapos a padlószőnyegbe, no, csak úgy szolidan. A szülők pedig... ki-ki hozza a maga formáját: Györgyi elnézőbb, Karcsi szigorúbb, kicsit össze is kapnak, persze viccesen, hogy azért ezt nem kellene engedned; de hát olyan szépen kérte azt a süteményt...

Ha valaki, akkor ők ketten kiérdemelték a gyermeket - mondja a tévénéző, s hőst farag belőlük. Ők azonban tiltakoznak: mondják, legszívesebben elfelejtenék azokat az éveket. A filmet is csak a díszbemutatón és a tévében nézték meg. Az új videójukban nem volt még a kazetta - a régi készüléket pedig, igen, azt, amelyikről a filmben is beszéltek, eladták, abból éppen egy injekció árára telt. Ha tehetnék, kitépnék életükből a hétéves tétlen várakozás emlékét, a majd' hároméves kínlódást, az öröm - öröm? - programozott szerzését, a kényszerű "biológiaórákat", a csalfa, vak reményt, a megingásokat. A párbeszédet: "Miért én vagyok ilyen peches?" "És én miért vagyok ilyen peches?" "Mert engem vettél feleségül." A mondatot: "Van határa annak, hogy élet-e ez így."

Fotó: Griechisch Tamás
Karcsi: "De hát nincsenek csodák"

És nem csak a lelkük roppant meg. Alkalmanként vagy háromszázezer forintért vásárolták a reményt. Csak úgy bírták pénzzel, hogy az első próbálkozásra két évig spóroltak, mellékállást vállaltak, s hogy a rokonság is besegített, és a filmbéli nyilvánosságért is kaptak valamicskét. "Egy kocsi ára benne van ebben a gyerekben" - mutat fiára Karcsi; persze látni a "mégis apán": kétannyit sem sajnálna. Az orvos szerint vannak olyanok is, akiknek csak nyolcadszorra sikerül - s egyre kevésbé érzik biztatónak, hogy az összes próbálkozáson belül egyforma eséllyel indulnak.

A doki egyébként kulcsfigura. A filmbeli házaspároknak csak tucatszor, a valóságban ezredszer kezdi a mondatot: "Rossz híreim vannak..." A rendező-operatőr kérdezi: "Kiborulsz mindegyiken?" Az orvosból előbújik a szakmai önérzet: "Profi vagyok, ne viccelj!" - mondja, de hozzáteszi: "Csak sajnálom szegényeket." Persze nincs könnyű dolga: nem lehet, nem szabad beleélnie magát mindegyik esetébe. "Ha nincs elég szenvedély benned, rossz szakember vagy" - mondja azért a kamerába.

A Jóisten mosolya

Almási Tamás rendező felkérésére Györgyiék - nyolcadmagukkal - azért mondtak igent, hátha így segíthetnek másoknak. Az asszony mellett az évek során mindvégig ott álltak barátai, kollégái; mégis, a másfél órásra megvágott film után azt mondták: "Nem is tudtuk, hogy ilyen kemény dolog ez." Tényleg kemény volt. A filmben vállalták, hogy kitárulkoznak. Százezernyi néző ismeri Györgyi szervezetének titkait - a kamera jelenléte mégsem sért méltóságot. "Tapadjatok meg, tapadjatok meg, jó helyetek lesz!" - zokogja az asszony az altatótól kábán a petesejtek beültetésekor. Bár a film testük-lelkük legmélyére hatol, s feltárja igaz valójukat, a filmnéző nem érzi magát kukkolónak. Hiszen ekkorra már egyek vagyunk velük: az ő reményük a mi reményünk, az ő fájdalmuk a mi fájdalmunk.

Aztán a Jóisten egyszer csak elmosolyodott.

Alig akarták elhinni. Györgyi utólag már nevetve meséli: a vizsgálatra nem is vitt magával mindent; azt gondolta, megint valami ciszta. De nem az volt - a várva várt gyermek, Gyurika.

Nyolc hónapra született, de rendes súllyal. Egészséges, vidám kisfickó. Most éppen belebújik egy aktatáskába, ezt is lefotózzuk, a fel nem használt képeket majd elküldjük. Gyurit hamarosan bölcsődébe adják, merthogy édesanyja szeptembertől visszamegy dolgozni. Györgyi történelem-ének szakos tanár, Karcsi kollégiumi nevelő - amúgy is elkelne a két fizetés, hát még ilyen előzmények után. A film véget ért, a csoda megtörtént, az élet folytatódik. Hőseink - dehogy érzik magukat annak - például szívesen túladnának nagykőrösi 57 négyzetméterükön, de biztos nem kapnának érte hétmilliót. Anélkül viszont nem tudnak továbblépni. Pedig de szívesen laknának egy nagyobb városban, mondjuk a Dunántúlon vagy Egerben. Egyébként e kérdésben is olyanok, mint amilyennek a filmben megismertük őket. Györgyi akár hitelt is vállalna, Karcsi azonban óvatos, nem akar kockáztatni.

Életük annak rendje és módja szerint, immár kamerák jelenléte nélkül folytatódik. Ezért aztán úgy veszünk búcsút tőlük, hogy a kézenfekvőnek kínálkozó kérdést - "Mikorra tervezitek a következő babát?" - sem tesszük fel. Természetesen.

Rosta

Bódis András

Találkozunk 2016-ban!

Orbán Viktor nagyon akarja, hogy maradjon Angela Merkel

A hétvégi német választások előtt lapunk tudósítója önfeláldozó bátorsággal a törökök és a szélsőjobb kedvenc berlini negyedeibe is alámerült, hogy felbukkanva megállapítsa: talán túl sokat is imádkozott Orbán Viktor a német kancellár győzelméért. A csütörtöki Heti Válaszból megtudhatja, miért van ez így, illetve mire lehet számítani a jövőben.

Pécs a tönk szélén – hogyan „csúszott be” a város Nyíregyháza alá?

Két évvel azután, hogy a kormány átvállalta az egykori kulturális főváros intézményeinek működtetését, Pécs ismét csődveszélybe került. Tízezrével veszíti el lakóit, gazdasága pedig gyengébb, mint Nyíregyházáé, mégis az ország egyik legerősebb városaként költekezik. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.