valasz.hu/itthon/ez-keresztenydemokracia-az-andrassy-egyetem-tudosa-az-orban-kormanyrol-128633

http://valasz.hu/itthon/ez-keresztenydemokracia-az-andrassy-egyetem-tudosa-az-orban-kormanyrol-128633

Szél Bernadett: „Csak a Fidesznek jelentek kockázatot”

/ 2018.02.04., vasárnap 09:00 /
Szél Bernadett: „Csak a Fidesznek jelentek kockázatot”

Az LMP kormányfőjelöltje nem zárja ki teljesen, hogy a változás érdekében márciusig visszalépnek mások javára, de odaszúr a „gócokban beteg” MSZP-nek, illetve Karácsony Gergelynek is. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Jól szórakozott Szél Bernadett a pártját oligarchikus összeesküvéssel vádló kormánylap-cikkeken csakúgy, ahogy Németh Szilárd Fidesz-alelnök akcióján, amikor utóbbi múlt héten nyílt ülésről akarta kitiltani az LMP társelnökét, miniszterelnök-jelöltjét. Azt már nem találja viccesnek, hogy a Fidesz a kivonulással ellehetetlenítette a nemzetbiztonsági bizottság munkáját, s így parlamenti kontroll nélkül maradtak a szolgálatok. Szél elfogadja, hogy szakértőjét megalapozottan minősítette kockázatnak az Alkotmányvédelmi Hivatal, neki viszont épp tőlük van papírja arról, hogy nem zsarolható.

Szél azt mondja, minden ellenzéki párt erősödésében érdekelt, de gócokban beteg pártnak nevezi a MSZP-t, Karácsony Gergely neki szóló ajánlatát pedig hiteltelennek. 

Részletek a február 1-jei Heti Válaszban. Lapunk elektronikus formában a Digitalstandon is kapható.

Rosta

Sztankóczy András

Találkozunk 2016-ban!

Tényleg a homokhiány miatt drágulnak a magyar építkezések?

Mind gyakoribb a nyersanyaghiány a magyar építőiparban, de ez semmi Ázsiához képest. A gigaépítkezésekhez rengeteg homok kell, de hiába van belőle sok a sivatagban, az nem alkalmas rá. Homokmaffiák és lehetséges megoldások a csütörtöki Heti Válaszban.

Rangon alul házasodnak: így foglalta el a palotákat a középosztály

A 21. századra megmaradt európai monarchiák hercegei és hercegnői már szinte mind közemberekkel házasodnak. Henry herceg és Meghan Markle esküvőjét beárnyékolták a menyasszony családjának botrányai, de az új modell Spanyolországtól Dániáig alapvetően jól működik. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

80 éves a XIII. kerület

A XIII. kerület június 1-jén ünnepli önálló közigazgatási egységgé válásának 80. évfordulóját. A díjmentesen látogatható ünnepi eseménysorozat a gyermeknapi hétvégén, május 25-27-én elkezdődik, a programok helyszíne a Béke tér lesz.

Akiket az állam jól kimentett

A devizahitelezés tekervényes történetében vajon új fejezetet nyit az Európai Bíróság főtanácsnokának minapi indítványa?