valasz.hu/itthon/soros-gyorgy-kitoltotte-a-nemzeti-konzultaciot-mutatjuk-az-eredmenyt-126355

http://valasz.hu/itthon/soros-gyorgy-kitoltotte-a-nemzeti-konzultaciot-mutatjuk-az-eredmenyt-126355

Megszólalt a felmondott aneszteziológus: 260 órákat dolgoztak

/ 2015.12.08., kedd 19:05 /

A Szent Imre Kórházban egyszerre hat orvos mondott fel. Egyikük azt is elmesélte, hogy miért.

Megszólaltatta a TV2 a budapesti Szent Imre Egyetemi Oktatókórház egyik felmondott aneszteziológus orvosát, dr. Csurgai Annamáriát, aki elmondta, mi vezetett odáig, hogy a nyolc aneszteziológus szakorvosból novemberben hatan felmondtak, és az osztályvezető főorvos is távozott. Csurgai Annamária hét évig dolgozott az intézményben, és az interjúban látható megrendültséggel beszél távozása okairól.

„Elfogytak a szakképzett és ügyes nővérek az osztályról, ebből kifolyólag egyre nehezebbé vált részben az ő munkájuk, részben a miénk is. Részben mi is elfogytunk.”

Ennek nem tisztán anyagi okai voltak, legalább ennyit számított a túlterheltség is, mivel az ügyeleti rendszert nagyon nehezen lehetett a létszámhiányos állapotban működtetni. Az ügyeletben rendszeresen kellett 24 órákat dolgozni.

„Ez havi szinten 240-260 órás munkát jelent. Azért, ha az ember hat éjszaka nem alszik otthon, még ha az ügyeletben módomban van is pihenni, ott a telefon mellettem, ami bármikor megszólalhat”, magyarázta a doktornő.

És ennek a felelősségteljes, nehéz munkának milyen volt az anyagi megbecsültsége?

A kórház kiadott egy hivatalos közleményt, amiben azt írják: „Az aneszteziológus szakorvosok jövedelme jellemző módon magasabb a kórházi orvosok átlagjövedelménél. Kórházunkban az elmúlt három évben kétszer volt béremelés, legutóbb idén ősszel, amikor az osztály orvosainak havi átlagjövedelem bruttó 878.000 forintról 980.000 Ft-ra emelkedett.”

Csurgai Annamária viszont arról számolt be, hogy ő bruttó 509 ezer forintot keresett, ami nettó 325 ezer forintot jelent. Ehhez jöttek hozzá az ügyeleti pénzek, bruttó négyezer forintos órabérrel. Fizetésemelés két éve nem volt.

Lehetne erre azt mondani, hogy magyar viszonyok között ez nem is kevés. És tényleg, mondjuk a pedagógusok béréhez képest – az is felelősségteljes munka – egész jónak számít, legfeljebb nekik nem áll módjukban külföldre menni, mert a tudásuk nem váltható át egy az egyben nyugat-európai bérekre, mint az orvosoké és az ápolóké. Az óraadó tanárokat ráadásul néhol hónapok óta ki sem fizeti a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ.

Lehet idézni a részletes statisztikákat, adatokat is arról, hogy mit tett a kormány az elmúlt öt évben az orvosbérek felzárkóztatásáért.

Másrészt viszont néhány órával ezelőtt láttuk Habony Árpád ibizai bulivideóját, és ettől elmegy az ember kedve, hogy magyarázatokat keressen.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Az EP nem fogadta el a kvótát, de választási ajándékot adott Orbánéknak

Nyugalom: nem igaz, hogy „állandó, felső kvóta nélküli migránsbetelepítési rendszert fogadtak el az Európai Parlamentben”. Cecilia Wikström svéd liberális képviselő tervezete maga az agyrém, de kizárt, hogy keresztülmenjen az EP-n és a Tanácson is. A választásra készülő Fidesz viszont komoly ajándékot kapott.

Zaklatásügy – megszólal a színművészeti egyetem rektora!

A próbán mondhatom, hogy vedd le a pólódat, és ülj az ölébe, de a próba végeztével nem kérhetem, hogy ülj az ölembe – mondja M. Tóth Géza rendező. A Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora tiltott határátlépésekről és az önvizsgálat fontosságáról. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

E-egészségügy: bolyongó páciensek, eldobott receptek

Az e-egészségügy bevezetése új korszakot nyit, orvosunk ezután mindent lát – azt is, ha nem szedjük a felírt gyógyszert, vagy ha másik specialistát keresünk fel helyette. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Egyszervolt kincseink – magyar főúri és nagypolgári gyűjtemények nyomában

A századforduló és a két világháború közötti Magyarország, illetve öt legendás műgyűjtő alakja rajzolódik ki az Elveszett örökség című kötetből. A kollekciók nagy része szétszóródott, de mit tehetünk azért, hogy a világ tudjon róla: jó néhány remekmű valaha magyar tulajdonban volt. Részletek a friss Heti Válaszban.