Itt az igazság: évente 8-10 ezer afrikai és ázsiai bevándorlót fogad az Orbán-kormány

/ 2018.02.11., vasárnap 18:00 /
Itt az igazság: évente 8-10 ezer afrikai és ázsiai bevándorlót fogad az Orbán-kormány

Ha nem kérünk a bevándorlókból, hogyan jöhetnek mégis ezerszámra? Miközben a kabinet az ENSZ képében friss ellenséget talált, a csütörtöki Heti Válasz a kvótabaki után egy újabb ellentmondást fedezett fel a kormány retorikája és cselekedetei között.

„A mi alapállásunk mindig is az volt, hogy egyetlenegy bevándorlót sem vagyunk hajlandók befogadni, sem uniós kvóták alapján, sem attól függetlenül. Így is tettünk. Az is mindenki számára elérhető és nyilvános információ volt, hogy Magyarország a genfi egyezmény alapján, amely a magyar belső jog része, egy évben hány üldözöttnek nyújt oltalmat” – nyilatkozta Gulyás Gergely a múlt heti Figyelőben. A politikus ezzel magyarázta, hogy a kormány kvótaellenes kampányának dacára – miként Altusz Kristóf külügyi államtitkár elszólásából az egész ország megtudhatta – miért fogadtunk be „titokban” az uniós elvárásokkal azonos számú, 1300 menekültet.

Feltételezve azonban, hogy Gulyás Gergellyel ugyanazt a nyelvet beszéljük, a fenti nyilatkozat első mondata szintén messze esik a valóságtól. A KSH A bevándorló külföldi állampolgárok földrészek és ország szerint című jelentéséből ugyanis megtudhatjuk: hazánk az utóbbi időben nem kevesebb, mint évi 20–25 ezer betelepülőnek ad otthont. Nagy részük persze határon túli magyar, illetve a mienkéhez hasonló kultúrát képviselő külföldi; az Ázsiából és Afrikából érkezők száma azonban így is minden esztendőben 8-10 ezerre rúg.

címlap20180208

 

 

 

 További részletek a bevándorlásügy, valamint az ENSZ migránsegyezményével vívott harc ellentmondásairól a február 8-i Heti Válaszban. Lapunk elektronikus formában a Digitalstandon is kapható.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Ez most tényleg össznemzeti ügy – aki magyar, aláír!

Miért kell vért izzadni ahhoz, hogy egymillió uniós aláírás összegyűljön a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezéshez? Csáky Pál, az ügyet az Európai Parlamentben képviselő felvidéki politikus és névrokona, Csáky Csongor, a gyűjtést idehaza szervező Rákóczi Szövetség főtitkára válaszol a csütörtöki Heti Válaszban.

Ki nyerhet áprilisban? Most vasárnap minden eldől

Röviddel a parlamenti választás előtt a pártok a legjobboldalibb megyei jogú városban, Lázár János pátriájában tesztelhetik stratégiájukat. A hódmezővásárhelyi eredményből következtetni lehet majd az országos voksolás végeredményére is. A csütörtöki Heti Válasz címlapsztorija!

Ma született Mátyás király

A Mátyás király Emlékév alkalmából ma este a budavári Mátyás-templomban ad koncertet az Angelica Leánykar, Kolozsváron pedig Mátyás Napok kezdődnek.

Ki ez az ember? Dél-Afrika Mészáros Lőrince?

Korrupt elnökének eltávolításával Dél-Afrika adott magának még egy esélyt, hogy valóra váltsa a reményeket, amire negyed százada nem képes. A friss Heti Válaszból kiderül, hogy az utódnak csodát kéne tennie: például vizet fakasztania a Fokváros körüli sziklákból.

Itt épített gyurcsányista erőközpontot Lamperth Mónika

A baloldal az esélyesebb az észak-budapesti lakótelepi karéj három választókörzetében, de a XV. kerületben bonyolult a képlet: van itt Lamperth Mónika által építgetett gyurcsányista erőközpont, jelölt a Fidesz lakótelepi szakembere, és egy óvodafelújítás miatt megbüntetett lázadó szocialista is. Választási sorozatunk az Óbudától Újpalotáig nyújtózó kerületek esélyeit latolgatja. Részletek a friss Heti Válaszban.

A disznósajt volt a csúcs a kisgazdák sajtóreggelijén

Pártcunamival indult a hivatalos kampányidőszak, ám a szokásosan jelentkező komolytalan formációk mellett a reaktivált kisgazdáknak és Lévai Katalin volt szoci miniszter pártjának lehet is hatása egy-egy mandátum – elvesztésére. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Huszti Péter: „Ellopta a show-t a politika”

El lehet játszani Hamletet bőrdzsekiben, de ne a ma emberéről, hanem a ma emberéhez szóljon – mondja a Corvin-lánccal frissen kitüntetett Huszti Péter színművész, rendező. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.