„A bajnok én vagyok!” – pikáns módon hirdeti színházi estjét Risztov Éva

/ 2017.10.12., csütörtök 16:30 /

Tavaly óta megy a Katona József Színházban Pintér Béla nagy vihart kavart darabja, A bajnok. Most Risztov Éva úszó A bajnok én vagyok címmel önálló estre készül a budapesti Játékszínben. Az áthallás alighanem marketingfogás, annak viszont elsőrangú. Nem valószínű ugyanis, hogy az egykori úszónő azt taglalná, a címadáson kívül van-e köze annak a színműnek a tartalmához, amelyet egy politikus magánéletéről szóló pletyka ihletett.

A „Történetek és emlékek, beszélgetés bajnokokkal, sportolókkal és sportbarátokkal” szlogennel hirdetett sorozat első részében ezzel együtt bizonyosan lesz szó a szexualitásról, mert Cseh László úszó és Kasza Tibor főceleb mellett az est harmadik vendége Kiss László, a nemi erőszak-botrányba belebukott egykori úszószövetségi elnök lesz. Ami azt illeti, a hangzatos reklámfogásra nagyon is szükség van, hiszen a belépőjegyet nem kevesebb, mint 4700 forintért vesztegetik.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Betont mindenhova!

Az egyik helyen a teniszre hivatkozva emelnek betonmostrumot, Zuglóban viszont a teniszpályákat veszik el egy fedett futópálya kedvéért.

Itt épített gyurcsányista erőközpontot Lamperth Mónika

A baloldal az esélyesebb az észak-budapesti lakótelepi karéj három választókörzetében, de a XV. kerületben bonyolult a képlet: van itt Lamperth Mónika által építgetett gyurcsányista erőközpont, jelölt a Fidesz lakótelepi szakembere, és egy óvodafelújítás miatt megbüntetett lázadó szocialista is. Választási sorozatunk az Óbudától Újpalotáig nyújtózó kerületek esélyeit latolgatja. Részletek a friss Heti Válaszban.

A disznósajt volt a csúcs a kisgazdák sajtóreggelijén

Pártcunamival indult a hivatalos kampányidőszak, ám a szokásosan jelentkező komolytalan formációk mellett a reaktivált kisgazdáknak és Lévai Katalin volt szoci miniszter pártjának lehet is hatása egy-egy mandátum – elvesztésére. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Huszti Péter: „Ellopta a show-t a politika”

El lehet játszani Hamletet bőrdzsekiben, de ne a ma emberéről, hanem a ma emberéhez szóljon – mondja a Corvin-lánccal frissen kitüntetett Huszti Péter színművész, rendező. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.

Tényleg blöff volt a rezsicsökkentés?

A földgáz külföldi áresése valóban lehetővé tett volna egy méretes lakossági gázárcsökkentést 2015–16 táján, a kormány azonban inkább tartalékba rakta az erre fordítható összeget. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Ez most tényleg össznemzeti ügy – aki magyar, aláír!

Miért kell vért izzadni ahhoz, hogy egymillió uniós aláírás összegyűljön a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezéshez? Csáky Pál, az ügyet az Európai Parlamentben képviselő felvidéki politikus és névrokona, Csáky Csongor, a gyűjtést idehaza szervező Rákóczi Szövetség főtitkára válaszol a csütörtöki Heti Válaszban.