Gazdasági mozaik

Gazdasági mozaik - 2017.10.05.

/ 2017.10.04., szerda 16:41 /

Javult a versenyképességünk - Kilenc helyezést javított, így a 60. Magyarország a Világgazdasági Fórum globális versenyképességi ranglistáján.

Az elmúlt évtizedben ez a legnagyobb – egy év alatt mért – magyar előrelépés. Bár hazánk még mindig le van maradva a térség legjobbjaitól, a régióban a magyar gazdaság pontszáma emelkedett a legnagyobb mértékben – megelőzve Romániát és utolérve Szlovákiát. A szervezet szerint az üzletmenet szempontjából a képzetlen munkaerő és a korrupció a legnagyobb probléma.

Még több Ryanair-törlés

Az elmúlt hetek ritkításai után újabb 18 ezer járatot töröl november és március között a Ryanair. Az ír diszkont légitársaság a menetrend pontosabb betartása érdekében lépett, miután a döntést megelőző időszakban már a gépek több mint ötöde késett. A Ryanair először szeptember közepén jelentett be nagyszabású ritkítást, ekkor közölték azt is, hogy terveik szerint a lépéssel 90 százalék fölé emelhető a pontosság. Az újabb 18 ezer törölt járat 400 ezer utast érinthet.

Stratégiai partner lett az SAP

Stratégiai megállapodást kötött a kormány az üzleti szoftverek fejlesztésével foglalkozó SAP Hungary Kft.-vel. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a lépés nemcsak Magyarország digitális átalakulását segítheti, de erősítheti a német–magyar kapcsolatokat is, a két ország gazdasági együttműködésének eredménye pedig rekordot dönthet idén.

Rosta

V. Nagy Viktória

Találkozunk 2016-ban!

Az Orbán-modell alappillérei – Magyarország, projektország?

Hogyan sikerül a Fidesznek 2017 végén is vezetni a népszerűségi listát? Miért támogatja őket sok baloldali is? Hogyan érték el, hogy tömegek egzisztenciája függjön a sikerüktől? Ezekre a kérdésekre is válaszol egy új tanulmánykötet – illetve a friss Heti Válasz.

Őrfi József bátorsága és lelki ereje mindent vitt az idei gálán

Mesébe illő Őrfi József piliscsabai házának története. Nem tündérmesébe, hanem olyan magyar népmesébe, amelyben a hősnek számos próbát kell kiállnia. Az építész-családfő bátorsága és lelki ereje a Média Építészeti Díja idei gáláján mindent vitt. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Famaffia Romániában – Adjátok vissza az erdeinket!

Egy friss botrány és egy dokumentumfilm is felhívja a figyelmet az Európa utolsó érintetlen vadonjainak otthont adó Romániában dúló illegális fakitermelésre. Nemcsak a korrupt politika vagy a profitéhes multi a hibás: székely falusi közösségeket is megvadított a fából szerezhető könnyű pénz. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Rockenbauer 30 – Pali mögött volt értelme gyalogolni

Pali után nem lehet ilyen filmet csinálni – vélik a Másfélmillió lépés Magyarországon alkotói. Rockenbauer Pál halálának 30. évfordulóján azt kutatjuk a friss Heti Válaszban, mi a titka a sorozat népszerűségének, és miért nem született azóta sem hasonló.

Nyolcvanezres pezsgőt locsolt az egyik Mugabe-fiú

Voltak nála véreskezűbb afrikai vezetők is, de kártékonyabbak kevesen. Robert Mugabe nemcsak a gazdag Zimbabwét juttatta koldusbotra, de igyekezett egész Afrikát a Nyugat ellen hangolni. A csütörtöki Heti Válaszból kiderül, hogy bukása ennek ellenére miért is nem Nyugat diadala.