Gazdasági mozaik

Gazdasági mozaik - 2017.09.28.

/ 2017.09.27., szerda 17:48 /

Jöhet az extra nyugdíj-kiegészítés - Idén először nyílik lehetőség nyugdíjprémium kifizetésére, ha a gazdasági növekedés meghaladja a 3,5 százalékot és teljesül az államháztartás egyenlegcélja – nyilatkozta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára a Világgazdaságnak.

Ennek fedezetére idén 24 milliárd, jövőre pedig 32 milliárd forintot biztosít a költségvetés. Hozzátette: az év eleji 1,6 százalékos emelést is kiegészítik a szokásos módon, ha a várható infláció meghaladja ezt az értéket.

Tesco-elbocsátások

Létszámszűkítést, legfeljebb 250 fős csoportos leépítést jelentett be a Tesco, szinte egy időben a jelentős létszámbővítést követelő sztrájkhullámmal – tudta meg a Magyar Nemzet. Az áruházlánc közleménye szerint az elbocsátások nincsenek összefüggésben a munkabeszüntetéssel, a leépítés a központi irodát érinti. Ezzel párhuzamosan megkezdődtek a tárgyalások az üzletek dolgozói létszámának emeléséről.

Több szekszárdi Samsonite

Új üzemépületet nyitott meg szekszárdi egysége mellett a bőröndök, táskák és kiegészítők gyártásával foglalkozó Samsonite. A száz új munkahelyet teremtő, 20 ezer négyzetméteres üzemet szoftver irányítja, a meleg vizet napenergia segítségével szolgáltatják. A Samsonite az üzemépítéshez 889 millió forint állami támogatást kapott, míg a szekszárdi önkormányzat – a beruházáshoz kapcsolódva – ipari park fejlesztésére 2,5 milliárd, útépítésre 3 milliárd forint állami forrást vett igénybe.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Ez most tényleg össznemzeti ügy – aki magyar, aláír!

Miért kell vért izzadni ahhoz, hogy egymillió uniós aláírás összegyűljön a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezéshez? Csáky Pál, az ügyet az Európai Parlamentben képviselő felvidéki politikus és névrokona, Csáky Csongor, a gyűjtést idehaza szervező Rákóczi Szövetség főtitkára válaszol a csütörtöki Heti Válaszban.

Ki nyerhet áprilisban? Most vasárnap minden eldől

Röviddel a parlamenti választás előtt a pártok a legjobboldalibb megyei jogú városban, Lázár János pátriájában tesztelhetik stratégiájukat. A hódmezővásárhelyi eredményből következtetni lehet majd az országos voksolás végeredményére is. A csütörtöki Heti Válasz címlapsztorija!

Ma született Mátyás király

A Mátyás király Emlékév alkalmából ma este a budavári Mátyás-templomban ad koncertet az Angelica Leánykar, Kolozsváron pedig Mátyás Napok kezdődnek.

Ki ez az ember? Dél-Afrika Mészáros Lőrince?

Korrupt elnökének eltávolításával Dél-Afrika adott magának még egy esélyt, hogy valóra váltsa a reményeket, amire negyed százada nem képes. A friss Heti Válaszból kiderül, hogy az utódnak csodát kéne tennie: például vizet fakasztania a Fokváros körüli sziklákból.

Itt épített gyurcsányista erőközpontot Lamperth Mónika

A baloldal az esélyesebb az észak-budapesti lakótelepi karéj három választókörzetében, de a XV. kerületben bonyolult a képlet: van itt Lamperth Mónika által építgetett gyurcsányista erőközpont, jelölt a Fidesz lakótelepi szakembere, és egy óvodafelújítás miatt megbüntetett lázadó szocialista is. Választási sorozatunk az Óbudától Újpalotáig nyújtózó kerületek esélyeit latolgatja. Részletek a friss Heti Válaszban.

A disznósajt volt a csúcs a kisgazdák sajtóreggelijén

Pártcunamival indult a hivatalos kampányidőszak, ám a szokásosan jelentkező komolytalan formációk mellett a reaktivált kisgazdáknak és Lévai Katalin volt szoci miniszter pártjának lehet is hatása egy-egy mandátum – elvesztésére. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Huszti Péter: „Ellopta a show-t a politika”

El lehet játszani Hamletet bőrdzsekiben, de ne a ma emberéről, hanem a ma emberéhez szóljon – mondja a Corvin-lánccal frissen kitüntetett Huszti Péter színművész, rendező. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.