Határ a Michelin-csillagos ég

Immár hazánknak is van két Michelin-csillagos étterme, ráadásul néhány napra Európa kulináris fővárosa volt Budapest. De mi kellene ahhoz, hogy a fejlett gasztronómiai kultúra a kisszámú jó étteremből valóban szétsugározzon a magyar vidéken?

A kakaófától a krampuszig

Hány múzeum is van Bécsben? A Wikipédia szerint 106, köztük olyan csudák is, mint a Cipő- vagy a Kéményseprő-múzeum, de például az Erste Bank – létező – múzeuma nincs a listán, ami a számadat pontosságát máris gyanússá teszi. Úgyhogy mondjuk azt, hogy legalább 100-110, és akkor a művészeti galériákról, templomokról, kastélyokról és egyéb építészeti látnivalókról még nem szóltunk. Ezek közül az egyik a Schokomuseum.

Légli, Légli és harmadszorra is Légli

Mi lehet kellemesebb időtöltés egy szeles, esős munkaszüneti napon, mint derűs társaságban jókat enni és jó borokat inni? A három Légli testvér is e mellett tette le voksát, mert március közepén egyesült erővel szélesre tárták kapuikat, hogy beengedjék a tavaszt, és bort, válogatott falatokat és kultúrát varázsoljanak a Dél-Balatonra látogatóknak. Három Légli, három hangulat, három helyszín.

Széchenyi és a gasztronómia

Ilyenkor – március idusán – lánglelkű vendéglősök étlapra tűzik a forradalmi ifjak kedvenc eledeleit. Tojáslepény Petőfi módra, Kossuth-szarvacska, Wesselényi-karéj. Az ember bágyadtan tiltakozik, ugyan honnan való a recept, de a makacs fogadósok nem engednek a negyvennyolcból: hőseink azt esznek, amit a szájukba adnak. A híres emberek híres étkei közé kerül tehát a Széchenyi velős borított, a Széchenyi-lepény, a fogasleves á la Széchenyi.

Svájci sajtok Sümegprágáról

Magyarországról sokszor úgy tűnik, mintha Svájc maga lenne a Kánaán. Ehhez képest Kalla Roland, habár Svájcban született és ott is nőtt fel, Magyarországon építette fel a sajtbirodalmát. Pálpusztaiban biztosan ő a király, hiszen ez a sajtja három éve sorozatban nyer aranyérmet a sajtmustrán. Nehéz megérteni, mi indít valakit arra, hogy a nehezebb utat válassza.

Ha szakácsok járnák a világot, mindenhol béke lenne

A hosszú ősz, copfos hajával és a fehér szemüvegével először inkább tudóshoz hasonlít Shaul Ben Aderet, de úgy mozog a konyhában és a vendégtérben, úgy beszél az ételekről, hogy kétségtelen, a főzésben érzi igazán jól magát. Imádja a Smiths-t, bírja, ha nők vannak a konyhán és szereti az olívaolajat. Sokszínű közel-keleti konyha és világbéke az izraeli sztárszakácstól.

Pethes-leves

A sors fintora. Kortársak voltak, a realista színjátszás úttörői, a Nemzeti Színház tagjai, mindketten őszinte, tiszta emberek – és mindketten levest főztek. (A leves a gyomor szeretője.) Ám, amíg egyiküket a lédús fogás halhatatlanná tette (Újházi Ede), a másik főztjét életében fel sem tették az étlapra. Csak halála után, 1924-ben kérte meg a fiát, a szintén színész Pethes Sándort az I. világháború előtti korszak legendás bűnügyi riportere, Tarján Vilmos – akkor már a New York kávéház bérlője –, hogy a papa levesét hadd tűzze műsorra. Így került Mózer István konyhafőnök étlapjára Pethes Imre legendás levese.

Fekete Zsóka hajdúsági birodalmában

Mit kezdenének akkor, ha vennének húsz mangalica kocát, de kiderülne, hogy több mint a fele vemhes? Fekete Zsóka mangalicatenyésztő így járt – és utólag nézve ennél jobban nem is járhatott volna. De a mangalicái sem.

Oscar-gála: mit isznak, mit esznek a sztárok?

Ismét hazai filmnek szurkolhatunk az Oscar-gálán: a Testről és Lélelkről csodálatos alkotás, megérdemelné, hogy az amerikai sztárok mellett a magyarokra is jusson a reflektorfényből.

Akiket az állam jól kimentett

A devizahitelezés tekervényes történetében vajon új fejezetet nyit az Európai Bíróság főtanácsnokának minapi indítványa?

A falu, ahol az LMP-s jelölt megsemmisítette a fideszest

A Zemplén egyik kis falujában, Komlóskán április 8-án előállították az egész ország egyik legfurcsább választási eredményét: egyéniben az összes érvényes szavazat 62 százalékát az LMP-s jelölt vitte, a fideszes alig látszott. Hogy lehetséges ez? Miért rontott rájuk Lázár János az időközi választási kampányban? Miért fideszesek az aprófalvak a dacos mintafalu polgármestere szerint? Riport a Heti Válasz csütörtöki számában!

Brüsszel most tényleg büntet? – Navracsics Tibor válaszol

Navracsics Tibor szerint a 2019-es európai parlamenti választáson minden országban közös lesz a téma: a migráció. Az oktatásért és kultúráért felelős uniós biztost az EU-költségvetés hazánkat is célzó szankcióiról és Manfred Weber néppárti frakcióvezető Fidesz-kizárással fenyegető szavairól is kérdeztük. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.