A szomszéd szíve mindig zöldebb

Stájerország asztala

/ 2017.10.25., szerda 12:28 / Hírforrás: Válasz.hu

Van, hogy muszáj lefékezni. Száz kanyar után mindig van egy pont, ahol teleszívjuk a tüdőnket, s lenézünk a hegyről: keleten a kék horizont már Magyarország, de lábunk alatt Ausztria zöldell. Stájerország csupán egy kőhajításnyira van, s ma már tényleg elég egy hirtelen ötlet, hogy átugorjunk, felfedezzük, meglessük és eltanuljuk, mit csinálnak jól a szomszédaink a vidéki gasztronómia fellendítésében.

Állunk a hágón, az autó motorja piheg az emelkedő után, perceg a turbó, kattog a fényképezőgépben felcsapódó tükör, vagy az annak hangját imitáló mobiltelefon. Gyanúnk szerint műfűvel van teli a völgy, ilyen szín még a Pantone-skálán sincs, nemhogy a természetben. Feltehetőleg a tehenek is műanyag, drótvázra tökéletesített makettek: nincs is itt semmi extra látnivaló, mégis bámulunk a már-már giccses tájképre.

A völgyből étel illatát hozza a szél, hirtelen beugrik, milyen távol van már a reggeli és milyen közel az ebéd. Stájerországot Ausztria zöld szíveként reklámozzák lépten-nyomon, de olyan megnyugtató, hogy nem hazudnak: ahol nem a kaszáló, ott az erdő a zöld, amelyet izgalmas árnyalattal egészítenek ki az almások, a szőlők és a tökföldek parcellái. Mintha beengedtek volna valami óriási éléskamrába, gondolom – bármibe belekóstolhatok, minden finom. Ennek ellenére ez a vidék csak messziről tűnik egységesnek.

Tökre nem mindegy

A magyar határt átlépve előbb a szántóföldek következnek, biztos kézzel meghúzott párhuzamos barázdákkal. Elsőre akár unalmasnak is tűnhetnek, de érdemes jobban körülnézni, szemmel követni a traktorok munkáját. A gabonát sok helyen leváltja a tök: gurulunk Kaindorf főutcáján, tekintetünket messziről vonzza egy élénkzöld épület.

Anélkül, hogy tudnám, mi az, érzem, köze lesz a tökhöz. Nem tévedtem, a Höfler családi vállalkozás tényleg a tökkel, annak magjával és olajpréseléssel foglalkozik. Hogy ne csak egy szimpla manufaktúra legyen, hanem egy pont, ahol megállnak az emberek – lám, mi is fékeztünk –, az üzem mellé hangulatos bemutatótermet építettek. Lent bolt, fent asztalok, székek, előadóterem, hátul meg a prések.

Az illat összetéveszthetetlen. Zsákokban áll a termés – a tökolaj préselésére olyan fajtát használnak, amelyen nincs héj a sötétzöld mag körül. Josef Höfler, a családi vállalkozás feje személyesen visz minket végig a birodalmán. Igaz, hogy mi nem vagyunk környékbeli parasztok, nem hoztunk bérmunkában tököt ütni, de láthatóan büszke a komplexumra. Olyan túláradó szeretettel mesél a magok hevítéséről és a 300 bar nyomással működő présről, hogy hihetővé válik: ez életének fő műve. 

Jól látszik, hogy már félórányira a határtól micsoda különbségek vannak a kirándulás fogalmában. Míg idehaza csak egy vágyott cél a jelentősebb falusi turizmus, Stájerországban nyáron, hó és sípályák vagy éppen tenger nélkül is működik: az üzem földszinti butikja a budai bevásárlóközpontokban is ütne. Az erjesztett hokkaidótökből készült habzóbortól kezdve a tökmagos sajtokon át a sima olajig minden van. Nemcsak a család áruja, hanem a környékbeli gazdáké is a polcokon sorakozik. Össze tudnak fogni egy jó célért.

Megkívántuk az édeset

Ha már Pöllau, az Ebner cukrászat kihagyhatatlan. Sokak szerint ez Ausztria legszebb vidéki édességkamrája – a több száz éves épületben már 1939 óta készülnek a sütemények és a fagylaltok. Jelenleg a harmadik nemzedék irányítja. Magyarként sokszor beugrott, hogy a kommunizmus évei nálunk pont az egymásra építkező családi tradíciót tették tönkre; Stájerországba kirándulva látszik, mi lett volna, ha nem a sötétebbik oldalon maradunk a világháború után.

A cukrászdában éppen mézeskalácsos kurzus indul, csatlakozunk. Mókás, ahogyan Theresa Ebner mindent tájszólással ír le. Az idelátogatók imádják, direkt ezt keresik – Ausztriában nem szégyen a dialektus, még olyan nemzetközi, élelmiszeripari mamutok is ki mertek jönni „osztrákul” írt óriásplakátokkal, mint a Milka. Itt természetes, hogy a cukrász a szívecskébe I Mag Dit ír. Rám sajnos elég laposan néztek, amikor meghekkeltem a rendszert egy Black Metal mézeskaláccsal.

A teljes cikk a Magyar Konyha Online oldalán olvasható el!

Rosta

V. Nagy Viktória

Találkozunk 2016-ban!

Az Orbán-modell alappillérei – Magyarország, projektország?

Hogyan sikerül a Fidesznek 2017 végén is vezetni a népszerűségi listát? Miért támogatja őket sok baloldali is? Hogyan érték el, hogy tömegek egzisztenciája függjön a sikerüktől? Ezekre a kérdésekre is válaszol egy új tanulmánykötet – illetve a friss Heti Válasz.

Őrfi József bátorsága és lelki ereje mindent vitt az idei gálán

Mesébe illő Őrfi József piliscsabai házának története. Nem tündérmesébe, hanem olyan magyar népmesébe, amelyben a hősnek számos próbát kell kiállnia. Az építész-családfő bátorsága és lelki ereje a Média Építészeti Díja idei gáláján mindent vitt. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Famaffia Romániában – Adjátok vissza az erdeinket!

Egy friss botrány és egy dokumentumfilm is felhívja a figyelmet az Európa utolsó érintetlen vadonjainak otthont adó Romániában dúló illegális fakitermelésre. Nemcsak a korrupt politika vagy a profitéhes multi a hibás: székely falusi közösségeket is megvadított a fából szerezhető könnyű pénz. Részletes háttér a friss Heti Válaszban.

Rockenbauer 30 – Pali mögött volt értelme gyalogolni

Pali után nem lehet ilyen filmet csinálni – vélik a Másfélmillió lépés Magyarországon alkotói. Rockenbauer Pál halálának 30. évfordulóján azt kutatjuk a friss Heti Válaszban, mi a titka a sorozat népszerűségének, és miért nem született azóta sem hasonló.

Nyolcvanezres pezsgőt locsolt az egyik Mugabe-fiú

Voltak nála véreskezűbb afrikai vezetők is, de kártékonyabbak kevesen. Robert Mugabe nemcsak a gazdag Zimbabwét juttatta koldusbotra, de igyekezett egész Afrikát a Nyugat ellen hangolni. A csütörtöki Heti Válaszból kiderül, hogy bukása ennek ellenére miért is nem Nyugat diadala.