Corvinus Székesfehérváron is

/ 2017.11.30., csütörtök 14:25 /

A Budapesti Corvinus Egyetem duális képzésének legfőbb központjává válik a folyamatosan fejlődő, épülő Székesfehérvári Campus, ahol évről évre egyre gazdagabb szakkínálat várja a gazdaságtudományok iránt érdeklődő hallgatókat, mondja dr. András Krisztina rektori megbízott.

– Hogy kerül a Corvinus Székesfehérvárra?

– 2016 nyarán jelent meg egyetemünk a megyeszékhelyen a várossal kötött együttműködési megállapodás eredményeként, mivel Fehérvár egyik fontos stratégiai célja a felsőoktatás fejlesztése. A Corvinusnak a fehérvári campus az egyetlen Budapesten kívüli telephelye, ezért emiatt is kiemelt figyelmet fordítunk rá.

– Miben tér el az oktatás profilja a budapesti központétól?

– Ugyanazt a minőséget adjuk, mint Budapesten: teljes értékű corvinusos diplomát, ami a hazai munkaerőpiacon a leginkább keresettek közé tartozik, de mellé plusz egyediséget is. Azt szeretnénk, hogy a Corvinus Egyetem esetében Székesfehérvár legyen a duális képzés kiemelkedő központja.

– Milyen szakokon tanulhatnak a diákok?

– Egyelőre két alapszak oktatása történik, a pénzügy-számvitel és a gazdálkodás és menedzsment szaké. Mindkettő hagyományosan a legnépszerűbb képzések közé sorolható, és duális formában az alapszakon csak Székesfehérváron lehet őket a Corvinuson tanulni. Ennek számos előnye van a diákok számára: már az egyetemi évek alatt szakmai gyakorlatot szereznek, ami azért fontos, mert a cégek már munkatapasztalatot várnak el a végzősöktől, a munkájukért fizetést kapnak, ami segíti az egyetemi évek finanszírozását, és friss, naprakész tudáshoz jutnak, mert a duális partnerek aktív részesei a képzésnek is.

– Hogyan segíti a város az intézményt?

– Székesfehérvár Megyei Jogú Város vezetése nagyon sok és nagyon komoly segítséget ad az egyetemnek. Hallgatóink részt vesznek a városi rendezvényeken, programokon, a jól teljesítő diákok plusz anyagi támogatásokhoz jutnak, például lehet pályázni a Székesfehérvári Kiválósági Ösztöndíjra, valamint az Alba Regia Ösztöndíjra. Érdemes kiemelni, hogy a megyeszékhelyen nagyon erős a gazdasági háttér, a városban több jelentős nagyvállalat működik, ezért mindig szükség van a jól képzett, nemzetközileg is versenyképes munkaerőre. Itt nincs elhelyezkedési bizonytalanság a pályakezdés után. Ehhez természetesen hozzátartozik, hogy a helyi igényekhez igazodó, a város „testére szabott” képzéseket indítunk.

– Idén indult el a sportközgazdász mesterszakos képzés. Mi indokolta a bevezetését?

– Ez is a város speciális adottságaira épülő képzés, hiszen a székesfehérvári sportolók nagyon sok egyéni és csapatsportágban jeleskednek, illetve több különleges sportág is jelen van a helyi sportéletben, jelentős a város szabadidősport-aktivitása, kiemelkedő sportrendezvényeknek ad otthont. Éppen ezért szoktuk Székesfehérvárt „bajnokvárosnak” nevezni. Ezt a mesterképzést a jelenlegi, 2017–18-as tanévben indítottuk el, és az országban elsőként Székesfehérváron, illetve Debrecenben lehetett jelentkezni rá. A sportközgazdász-mesterképzés gazdaságtudományi területen, duális formában történik és a végzett hallgatók közgazdászdiplomát kapnak. Úgy állítottuk össze a programot, hogy aktív sportolók is részt vehessenek benne, vagyis a sportolói karrierjük mellett tudnak egy nemzetközileg versenyképes diplomát szerezni.

– Milyen tudással rendelkezik egy sportközgazdász?

– Ez nagyon összetett, széles körű és egyedi tartalmú képzési program, amihez hozzátartozik a nagy nemzetközi sportesemények (pl. vizes vébé, olimpiai pályázat) know-how-jának átadása, a sporttal foglalkozó gazdálkodó szervezetek működésének tanulmányozása, és tulajdonképpen minden, ami a sport és a gazdaságtudomány közös érintkezési tartományába esik. A képzést különösen izgalmassá teszi, hogy a hallgatók híres sportolókkal, olimpikonokkal dolgozhatnak együtt, közvetlen közelről beleláthatnak a hivatásos sport világába. Olyan tudás átadására törekszünk, ami napjainkban kiemelkedően fontos, és igény mutatkozik rá, mind a létesítménygazdálkodás, mind a sport közbeszerzési, analitikai, média- vagy finanszírozási területén.

– Milyen fejlesztési tervei vannak az egyetemnek a városban?

– Most először hirdetjük meg a turizmus-vendéglátás alapszakot a Székesfehérvári Campuson, ami szintén illeszkedik a regionális fejlesztési stratégiához, hiszen a Balaton közelsége, valamint a sportrendezvények nagy száma miatt Székesfehérvár idegenforgalmi, turisztikai fejlesztési területnek, központnak számít. Távlati célunk a várossal közösen egy sportkiválósági központ létrehozása, ami egy létesítményben valósítja meg a sport, a tudomány és az üzleti világ kapcsolódását, helyt ad a sportcsarnoknak, a sportközgazdászképzésnek, valamint a sporttal foglalkozó vállalkozások, startup cégek otthona lenne. Folyamatban van a campus bővítése is az ún. B épület teljes felújítása által, ami mint barnamezős beruházás revitalizálja a mostanra nem használt épületet, megújítva annak környezetét. A Székesfehérvári Campus jelenlegi hallgatói létszáma családias körülményeket biztosít az épület emeletén levő kollégiummal. Hallgatói létszámunk növekvő, gyarapodó, fiatal felsőoktatási helyről van szó, amely előtt szép jövő áll. Ugyanakkor adottságainál fogva olyan békés, kisvárosias hangulata van, ami nagy érték, és különlegessé teszi a diákéveket a hallgatóink számára.

A hello.corvinus Facebook-oldalon folyamatosan naprakész információt olvashatnak a képzéseink iránt érdeklődők.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.