Premier előtt

Otthon minden színpadon

/ 2017.09.27., szerda 09:34 /

A következő premierje október 2-án lesz a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban, másnap pedig már egy új darab olvasópróbáit kezdi a József Attila Színházban. Vándor Éva fáradhatatlan, és hogy ízig-vérig színésznő, azt a beszélgetést kísérő hanglejtései és gesztusai is bizonyították.

– Naponta jársz vidékre próbálni, fellépni. A szabadúszó színészek élete a vándorszínészekére hasonlít?

– Hű vagyok a nevemhez, tényleg nagyon sokat utazom. Huszonegy évig voltam a József Attila Színház állandó tagja, és bár most is vannak ott szerepeim, sok más társulatban fellépek országszerte, illetve darabokra szerződöm. Engem a feladat izgat, az már nem, hogy hol kell játszanom. Mindenhol boldog a közönség, ha szép estét kap. Izgalmas új partnerekkel találkozni, másféle gondolkodást és stílust megismerni. Nagyon élvezem.

– Most épp komédiát próbálsz, de játszol drámában is. Mi alapján kérnek fel a rendezők ennyire eltérő feladatokra?

– Néha bennem is megfogalmazódik ez. Tavaly kaptam egy gyönyörűséges feladatot az Augusztus Oklahomában című drámában, a gyógyszerfüggő anya zseniális szerepét. Kérdeztem, hogy miért pont én. Ugyanis játszottam már anyaszerepeket, de nem gondoltam volna, hogy erre a feladatra engem választanak. Susán Ferenc rendező azt mondta, hogy látott egy darabban, és azonnal tudta, hogy a borotvaélen táncolást, amit megkíván ez az egyszerre tragikus és komikus karakter, jól meg tudom majd oldani.

– A színdarabból készült filmben egy világsztár, Meryl Streep alakítja. Megnézted?

– Nem, és megfogadtam, hogy amíg játszom, nem is fogom. Óhatatlanul az az érzésem volna, hogy nem tudom olyan szuggesztíven és csodálatosan megcsinálni, mint ő. Egyébként a film teljesen más, mint a színház. Ott egy közeli felvételen elég egy szemrebbenés. Nekem viszont a színpadon, húsz méterre a közönségtől, a díszlet második emeletén egészen másként kell ugyanazt kifejeznem. Egyébként a színésznek önmagából kell megszülnie minden szerepet. Azt kell megtalálnom, hogy bennem hol vannak ezek a fájdalmak, szerelmek, gyötrelmek, mert akkor válok önazonossá a szereppel, akkor vagyok boldog a színpadon. És azt a közönség is érzi.

– Megteheti egy színész, hogy ne vállaljon el egy szerepet?

– Erre sincs szabály. Én nem nagyon teszem meg. És azért nem, mert hihetetlenül kíváncsi vagyok. A darabra, magamra, a közös munkára, hogy kik lesznek az új kollégák, milyen helyzetben találkozunk. Ez egy állandó megújulási vágy bennem.

– Tizenöt szerepet játszol párhuzamosan. Hogy lehet ennyi szöveget megjegyezni?

– Nekem ez könnyen megy, viszont nem tudnék orvos vagy ügyvéd lenni. Próba közben tanulom meg a szöveget. Fokozatosan megfogalmazódik bennem, hogy milyen az az ember és milyen helyzetben van. A térképészeti jegyzet tartalmazza, hogy milyen mozgásokat kell csinálni, milyen kellékek vannak. Ezek a szöveggel összekapcsolódva rögzülnek. Például megfogom a csészét, és azt mondom, hogy... És ha egy évig nem játszom azt a szerepet, de aztán megfogom a csészét, azonnal beugrik a szöveg. Vagy bemegyek az öltözőbe, és miközben felveszem a ruhát, már előjön.

– Egyébként is ilyen jó a memóriád?

– A helyzet nem reménytelen, de rettenetes. Ezzel több bajom van, mint a szöveggel.

– A Shirley Valentine című önálló ested az egyik legnagyobb sikered. A főhősnő felkerekedik, hogy új életet kezdjen. Volt már, hogy te is szívesen megtetted volna?

– A magánéletben nem. Már harmincéves házasok leszünk Harmath Imrével, és mindig meg tudtuk beszélni a kritikus pillanatokat. Viszont a szakmai életemben volt már olyan, hogy de jó lenne valamit újrakezdeni, bátrabban választani, megszabadulni, felszabadulni.

– Mi a titka a harminc közös évnek?

– Beszélgetünk. Őszintén. És borzasztóan kell akarni együtt maradni. Mindig egyfelé mentünk, egyfelé is akartunk, egyforma célunk volt. Nagyon sok dolgot csinálunk együtt, közös élményeink és emlékeink vannak, ami fontos. Beláttuk, hogy ápolni kell a kapcsolatot.

– A férjed szereti, hogy színész vagy?

– Igen, hiszen ő is az. Mindig elmondja, hogy kifejezetten büszke rám, szereti nézni, amit csinálok, ha teheti, ott van az előadásaimon.

– Bár úgy ismerkedtetek meg, hogy együtt játszottatok, de azóta ezen a nyáron álltatok ismét közösen színpadra a Jövőre, veled, ugyanitt második részében. Milyen volt?

– Imádtuk. Elképesztően izgalmas volt házaspárként szeretőt alakítani, akik évente egyszer találkoznak, mégis ragaszkodnak egymáshoz. Két szereplő, hat jelenet, rengeteg szöveg. Elárulom, hogy azóta otthon össze szoktuk mondani a részeket. A bőrünk alá bújt a darab.

– Nem kaptatok kedvet a folytatáshoz?

– De. Készen állunk rá, ám nem mindegy, hogy mi az.

– Mi egy színész rémálma?

– Hogy elfelejti a szöveget. És hogy elfelejt bemenni egy előadásra, ami velem megtörtént. Délután leültünk otthon filmet nézni, mondván, hogy aznap nincs előadásom. És mind a ketten lehalkítottuk a telefonunkat. Amikor nem sokkal hét óra után ránéztem az enyémre, harminchat nem fogadott hívásom volt. A megjelenő keresztnév alapján teljesen nyugodtan próbáltam beazonosítani, hogy ki lehet az, és mit akarhat. Amikor rájöttem, hogy a színház ügyelője, csicseregve felhívtam, mire beledörrent a telefonba, hogy előadásom van. Ahogy voltunk, rohantunk, futtában a színpad felé adták rám a ruhát, sminkeltek. Több mint félórás késéssel kezdődött az előadás. Volt egy kis büntetés. Azóta százszor ellenőrzöm, hogy biztosan nem játszom- e este.

– Az októberi premierdarabod, a Még egyszer hátulról, a színházról szól, és komédia. A színház egy komédia?

– A szerző nem bánt kesztyűs kézzel a színészekkel, megvan a véleménye róluk, egy-két dolgot igazságtalanságnak is éreztem, de mindezt nagyon viccesen tálalja. Megmutatja, hogy mi zajlik a díszletfal mögött, miközben elöl megy az előadás. Ez a darab már nem is komédia, inkább burleszk. A színház viszont szerintem komédia meg tragédia is, és az egészet mondhatnánk drámának, mert az mind a kettő lehet. De nélküle nagyon sokan el sem tudnánk képzelni az életet.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Ez most tényleg össznemzeti ügy – aki magyar, aláír!

Miért kell vért izzadni ahhoz, hogy egymillió uniós aláírás összegyűljön a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezéshez? Csáky Pál, az ügyet az Európai Parlamentben képviselő felvidéki politikus és névrokona, Csáky Csongor, a gyűjtést idehaza szervező Rákóczi Szövetség főtitkára válaszol a csütörtöki Heti Válaszban.

Ki nyerhet áprilisban? Most vasárnap minden eldől

Röviddel a parlamenti választás előtt a pártok a legjobboldalibb megyei jogú városban, Lázár János pátriájában tesztelhetik stratégiájukat. A hódmezővásárhelyi eredményből következtetni lehet majd az országos voksolás végeredményére is. A csütörtöki Heti Válasz címlapsztorija!

Ma született Mátyás király

A Mátyás király Emlékév alkalmából ma este a budavári Mátyás-templomban ad koncertet az Angelica Leánykar, Kolozsváron pedig Mátyás Napok kezdődnek.

Ki ez az ember? Dél-Afrika Mészáros Lőrince?

Korrupt elnökének eltávolításával Dél-Afrika adott magának még egy esélyt, hogy valóra váltsa a reményeket, amire negyed százada nem képes. A friss Heti Válaszból kiderül, hogy az utódnak csodát kéne tennie: például vizet fakasztania a Fokváros körüli sziklákból.

Itt épített gyurcsányista erőközpontot Lamperth Mónika

A baloldal az esélyesebb az észak-budapesti lakótelepi karéj három választókörzetében, de a XV. kerületben bonyolult a képlet: van itt Lamperth Mónika által építgetett gyurcsányista erőközpont, jelölt a Fidesz lakótelepi szakembere, és egy óvodafelújítás miatt megbüntetett lázadó szocialista is. Választási sorozatunk az Óbudától Újpalotáig nyújtózó kerületek esélyeit latolgatja. Részletek a friss Heti Válaszban.

A disznósajt volt a csúcs a kisgazdák sajtóreggelijén

Pártcunamival indult a hivatalos kampányidőszak, ám a szokásosan jelentkező komolytalan formációk mellett a reaktivált kisgazdáknak és Lévai Katalin volt szoci miniszter pártjának lehet is hatása egy-egy mandátum – elvesztésére. Részletes háttér a csütörtöki Heti Válaszban.

Huszti Péter: „Ellopta a show-t a politika”

El lehet játszani Hamletet bőrdzsekiben, de ne a ma emberéről, hanem a ma emberéhez szóljon – mondja a Corvin-lánccal frissen kitüntetett Huszti Péter színművész, rendező. Nagyinterjúnk a csütörtöki Heti Válaszban.