Az egymásra figyelés művészete

/ 2018.04.04., szerda 17:55 /

„A cirkusz az egyetlen művészeti színtér, ahol három nézői nemzedék szórakozik együtt és jut kulturális élményhez úgy, hogy nemcsak a másik, hanem a maga kedvéért jön el” – mondja Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatója.

– Sokszor hallani: megújulás alatt a cirkusz. Honnan hova akarnak eljutni?

– Valamennyi előadó-művészeti ág folyamatos fejlődésben van; nálunk ez most robbanásszerűen zajlik. Száz éve még szőrös nőt és háromlábú gyereket is mutogattak, s a faluban az egyetlen hírhozó szenzációt a vándorcirkusz jelentette. Ma már a színházzal, az operával, a balettel egyenrangú művészeti ággá váltunk, hiszen a cirkuszművészet is egy társadalmi üzenetekkel teli, nemzedékeket megszólító műfaj lett.

– Hol tart ebben a magyar cirkusz?

– A miénk az egyetlen európai kőcirkusz, amely egész évben nyitva tart, heti öt nap alatt nyolc előadással mi játszunk a legtöbbet Európában. Budapesten létrejön a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ, s terveink szerint ez Közép-Európa cirkuszművészeti találkozóhelye is lesz. A kérdés az, mire építhetünk a megújulásban, hogyan ötvözzük a klasszikust a modernnel. Utóbbi meg tudta mutatni, hogy egy artista technikai tudása alkalmas lehet érzelmek és gondolatok közvetítésére. A klasszikus cirkusz e tekintetben tanulhat az új cirkusztól, ugyanakkor a jövőt csak a múlt tiszteletére lehet építeni. A cirkuszművészet hagyományait fel kell tárni és betonba kell önteni, hogy megfelelő alapot adjanak. Ebben, hál’ Istennek, jól állunk, van mire alapoznunk.

– A cirkuszi dinasztiákra gondol?

– Igen. Ez családi művészeti ág, amelyben a dinasztiák hat-nyolc nemzedéken keresztül tanították meg gyerekeiknek és unokáiknak az egymásra figyelés művészetét és felelősségét. Pár hónapja nálunk járt például a Hametov család Üzbegisztánból. A nyolcéves gyerek minden reggel hétkor kezdett csillogó szemmel próbálni a szüleivel a manézsban, és kezelte azt a gépet, amely a levegőbe emelte a papáját, szájában csüngő édesanyjával együtt – a szülők élete a kezében. Micsoda példa ez egymásra figyelésből, alázatra és felelősségre tanításból, s mindez játszva, gyakorlás közben, a közös ügy sikere érdekében. Merthogy a tapsot aztán az egész család együtt söpri be.

– De ha ez nemzetközi jelenség, akkor miben vagyunk egyediek?

– Például abban, hogy Közép-Európában egyedül itt van államilag finanszírozott cirkuszművészeti központ, amelynek része az artistaiskola. Tehát Európa e részében egyedül nálunk van arra lehetőség, hogy azok is becsatlakozzanak a cirkusz világába, akik nem cirkuszi dinasztiákba születtek. „Én egy tízgenerációs bohóccsalád első tagja vagyok” – szokta mondani az egyik bohóctanárunk. Mindig van tehát lehetőség elkezdeni, elsőnek lenni.

– Hogyan tudnak együtt dolgozni, tanulni egymástól?

– Rögtön az artistaképzőben. Legfontosabb újításunk az utazó családok 10– 16 éves gyerekeinek távoktatása. Felszereltünk kamerákat és LED-kijelzőket két tanterembe, az utazóknak laptopot adtunk, így a gyerekek Nyíregyházától Vácig, de akár Erdélyben vagy a Felvidéken is csatlakozhatnak matek-, fizika- és biológiaóráinkba. Ezzel az utazó családok gyerekei is együtt tanulhatnak és közösséget alkothatnak a korban és tudásban azonos szinten álló fővárosi társaikkal, az artistaképzőben tanulók pedig tájékozódnak az utazócirkusz történéseiről, tapasztalatairól.

– Ez magyar vagy nemzetközi projekt?

– A projekt Ausztriában, Németországban és Finnországban is beindult már – az ENTE (European Network for Traveller Education) részeként –, de Közép-Európában mi vagyunk az úttörők: mi leszünk a magyar nyelvterület közoktatáshoz tartozó távoktatási központja. Ezt akkor is megvalósítjuk, ha esetleg pályázatunk nem lesz eredményes, de nyilván úgy könnyebb lenne, mint saját forrásból. Európában több mint félmillió gyerek van úton – mert például élsportoló vagy zenész, mutatványos család gyermeke –, ezért nem tud részt venni a neki alapjogon járó közoktatásban. Szeptembertől a magyar nyelvű utazók gyerekei hozzánk tudnak majd csatlakozni. Épp most folynak a fejlesztések, teszteljük a kamerákat, vizsgáljuk a rendszer jogi hátterét. Már meg is egyeztünk a Richter családdal, hogy a 12 éves, nagyon okos és tanulni vágyó Angeli bekerül a projektbe. Távlati tervünk, hogy később nemcsak a cirkuszos, hanem az egyéb okból utazásra „ítélt” gyerekeket is bevesszük a rendszerbe.

– A cirkusz nemcsak a manézsban jelenti a családi élet színterét, hanem a közönségben is.

– A cirkusz az egyetlen művészeti színtér, ahol három nézői nemzedék szórakozik együtt és jut kulturális élményhez úgy, hogy nemcsak a másik, hanem a maga kedvéért jön el. Ha egy előadáshoz hozzávesszük az oda-vissza utazást, a felkészülést és az élmények megosztását, akkor hat-nyolc óra együtt töltött, intenzív, színvonalas, közös családi élményszerzésről beszélünk. Ebbe igyekszünk bevonni az iskolásokon túl – cirkuszpedagógiai programunk is van – a rászoruló családokat, a nagycsaládokat és a fogyatékossággal bírókat. Például Európában egyedül nálunk van rendszeresen vak és gyengénlátó sorstársainknak szóló, taktilis felkészítő látogatással és audionarrációval kísért cirkuszi előadás.

– Más művészeti ágak is foglalkoznak gyerekekkel, különböző korosztályokkal, de általában külön előadásokkal szólítják meg őket. Hogy tud a cirkusz elérni egy ilyen széles célcsoportot?

– Úgy kell összeállítani a programot és megalkotni annak dinamikáját, hogy működjön mindenki számára. Ismerni kell hozzá a fejlődés-lélektani sajátosságokat: mi köti le a gyereket, a szülőket és a nagyszülőket, mi éri el a különböző korosztályok ingerküszöbét, kinek mire indul be és mikor lankad a figyelme, és a műfaji sajátosságokat: mikor kell humoros, színes, pattogós vagy épp lírai számot a műsorba szerkeszteni. Én a páholyomból csak fél szemmel nézem a manézs eseményeit, a másikkal a közönséget figyelem: hányan és mikor kezdenek mozgolódni, ki mikor veszíti el a fonalat és veszi elő a telefonját. Ezeket a tapasztalatokat folyamatosan beépítjük a következő előadásokba.

– A cirkuszban ott a bohóc és az állatok a gyerekeknek, a széles vállú artista az anyának, a csinos légtornászlány az apának. De tényleg ennyi lenne a titok? Kell, hogy legyen valami más is.

– Van is. Ott vannak például az alapértékek: külső és belső egyensúly önmagunkkal és a világgal, a kitartás, az elvégzett munka értéke, a pontosság, az alázat és az egymásra figyelés. Aztán maga az előadás: pozitív üzenetű műsorszámok sora. Itt életre-halálra megy a játék, ha leesünk, nem lehet új életet kérni, mint egy videójátékban. És ott van belső vágyaink megtestesülése is. Elképzeljük a csodát, és megvalósítjuk. Repülünk, átmegyünk a kötélen, fenntartjuk a hét labdát, pedig lehetetlennek látszott. Megvan tehát a produkció súlya, feszültsége, de aztán megvan a siker is, a katarzis, amit úgy élünk át együtt, mintha együtt is hoztuk volna létre. Hiszen az én visszatartott lélegzetem segített neki, az én tapsom adta a ritmust hozzá, hogy sikerüljön átmenni a kötélen. Minden cirkuszi produkció 1562 ember közös alkotása: az 1500 fős közönségé, a két artistáé és a háttérben dolgozó hatvanfős személyzeté.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

Elbűvölő Sanghaj Budapesten

A kínai csomózással és a bársonyhímzéssel is megismerkedhetnek az Elbűvölő Sanghaj programsorozat látogatói egy hétig. Fotó, festmény, design.

Ugyanúgy?

„Ahogy ma az állam már a Nemzeti Kommunikációs Hivatalon keresztül költséghatékony módon kezeli az állami hirdetéseket, ugyanúgy központosítani lehetne a kulturális mecenatúrára fordított pénzeszközöket”, nyilatkozta Szakács Árpád a Figyelőnek. A Médiaworks főszerkesztője a Magyar Időkben indított sorozatával a kulturális mecenatúrát, annak visszásságait vette célba, kritizálva, mi több, támadva a baloldali gondolatok előtt teret nyitó állami intézményvezetőket.

Itt a könyvhét mérlege: idén egy bájos fiatal írónő asztala előtt kígyózott hatalmas sor

Több mint egy évtizedig az ünnepi könyvhét megnyitója után fél órával megjelent a Vörösmarty téren Esterházy Péter; tíz perc múlva már jöttek és nem akartak elfogyni a dedikálásra váró olvasók. Helyben vagyunk – bólogatott a közönség, ki örömmel, ki fanyalogva. Idén egy bájos fiatal írónő asztala előtt kígyózott hatalmas sor. Részletek a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban.

Azt ígérik, jobb lesz a MÁV, mint az osztrák vasút

Az osztrák vasút Budapestre közlekedő vonatánál magasabb színvonalat ígér jövőre a MÁV a felújított vasútvonalakon, saját gyártású kocsijai fedélzetén. Részletek a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban.

„Putyin úgy fogja felhasználni a focivébét, ahogy Hitler tette az 1936-os olimpiával”

Kelet-ukrajnai háború, túlárazások, bosszúszomjas angol ultrák – néhány a 21. foci-vb-re vetülő árnyék közül. A nemzetközi politika nagyágyúi végül, a Krím annektálása ide vagy oda, nem maradnak távol a június 14-től kezdődő világbajnokságtól. Részletes háttér a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban.

Prőhle Gergely: Lovas István halálára

„A kemény fiúk szemében nyilván a végső lúzerség, hogy most mégis leírom: megrendít Lovas halála.” Prőhle Gergely írása a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban olvasható.

Jó-e, hogy a fociválogatottak tele vannak bevándorlókkal?

A nyugat-európai válogatottakban a lakosság átlagánál jóval több bevándorlógyökerű játékost láthatunk a most kezdődő focivébén. Ami általános megítélés szerint az integráció nagy sikere. A legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszból kiderül, valóban sikerről van-e szó?

„Budapest ma már a Wagner-szentélyt, Bayreuthot is megelőzi”

A Budapesti Wagner-napok kultuszhellyé avatta a Müpát, és sokak szerint Budapest ma már a Wagner-szentélyt, Bayreuthot is megelőzi. Idén a szerző legnehezebben megrendezhető operája, a Trisztán és Izolda a fesztivál új produkciója. Részletek a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban.

Rejtett nyugdíjreform: így szakadnak le az időskori ellátások a bérektől

Sosem látott tempóban maradnak el a nyugdíjak a keresetek növekedése mögött, és szegényednek el a nagyon idősek az aktívakhoz viszonyítva. A rejtett nyugdíjreform furcsasága, hogy mindez az érintettek legnagyobb megelégedésére történik. Részletes háttér a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban.

Szexuálisan frusztrált férfiakból kerülnek ki az alt-right tömeggyilkosai?

Az internet sötét bugyra a „kényszerű cölibátusban” élő fiatal férfiak radikalizálódott keménymagja. Az alt-right nyelvezetét használó „incel” fórumok tömeggyilkosokat is kitermeltek már. A jelenség részletes háttere a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban olvasható.

Jobbik-szakadás a kulisszák mögött: ezt tervezi Vona Gábor

A választások óta néhány tucatnyian távoztak a Jobbik 15 ezres tagságából, korai tehát a pártszakadás emlegetése. Lehet, hogy Vona Gábort politikai elemzőként látjuk viszont? A jobbikos belharcok háttere a legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – Heti Válaszban olvasható.

Észt elnök a Heti Válasznak: biztonságban vagyunk az oroszoktól

Közös megoldás kell migrációügyben, Oroszországgal pedig átláthatóan kell beszélni – véli Észtország elnöke. Kersti Kaljulaid a Heti Válasznak Tallinnban azt mondta: nevén kell nevezni, mi folyik Ukrajnában. A teljes nagyinterjú lapunk legfrissebb – jelenleg csak digitális formában elérhető – számában olvasható.